Hidrológiai tájékoztató, 1999

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Csath Béla: A magyarországi vízkutatás és az Országos Földtani Főigazgatóság kapcsolata

A fenti vízforrások mindegyike - legalábbis időnként szennyezett. A kis vízfolyások vízgyűjtőterületeinek mélyfekvés, patakmenti területeihez gyakran kapcsolható tőzegbánya - revitalizáció kérdése. Isaszeg esetében egy célszerű kompromisszumos megoldást találtak. A IX., X. tó kotrásával és rendbetételével elérhető, hogy a hajdani, és újra működő, tófenéken lévő források által biztosított vízzel ezek a tavak a szabadidős tevékenység is horgászat célját szolgálják. A változatlanul Rákos-patak vizet fogadó XI. sz. tó megtartaná azt az élőhely jelleget, amellyel rendelkezik. Itt biztosítható az időnként esetleg szükséges vízpótlás is. 2.3 Felhagyott, építőanyagkitermelésből eredő mélyedések felhasználása szennyvizek elhelyezésére Magyarországon elsősorban Hajdú-Bihar megyében gyakori jelenség, hogy a településtől távolabb eső, felhagyott bányagödrökben települési szennyvizet helyeznek el. A „Tavak" vízmérlegében nem egyszer az elfolyó víz nem is jelentkezik, mert a párolgás és a beszivárgás a teljes szennyvízmennyiséget kiteszi, a szilárd rész, az iszap marad vissza. A felhagyott, külszíni bányászatból eredő mélyedéseknek lehet egy jó vízgazdálkodási hasznosítása, hogy ott szennyvíztisztító tavat alakítanak ki. A szennyvíztisztító tó, elsősorban kis települések esetében jól bevált természetes biológiai tisztítási módszer. Létesítésének feltételei: - előzetes környezeti hatásvizsgálat az adott helyre vonatkozólag - szakszerű tervezés, megfelelő helyszínrajzi kialakítás - a vízminőség rendszeres ellenőrzése - karbantartás (pl. iszapeltávolítás 4-7 évenként, stb.) A felhagyott építőanyagbánya-gödrök tehát felhasználhatók szennyvíztisztító tó kialakítására, de csak ha az előbb ismertetett feltételeknek megfelelnek, hangsúlyozva, hogy egy agyaggödörben történő szennyvízelhelyezés önmagában még nem tekinthető természetes tisztítási módnak. 3. Összefoglalás A környezetvédelem számos hazai megoldandó kérdése között nem kis súllyal szerepel, a felhagyott külszíni bányák rekultivációja. A cikk a bányászat és vízgazdálkodás összekapcsolódását mutatja be, kiemelve a felhagyott kavics, agyag, homok és tőzegbányák problémáit. Lehetséges hasznosítási mód, mely jelentős múltra tekint vissza, a kavicsbányatavak üdülési célú hasznosítása. A vizes élőhelyek nem egyszer alakultak ki felhagyott tőzegbányászat területén, itt a tájrendezés és természetvédelem harmonizációját kell tükröznie a rekultivációs tervnek. A felhagyott bányagödrök lehetséges hasznosítási módja, a tavas szennyvíztisztítás. Mindezeknél alapvetően fontos a vízkészletek védelmének biztosítása. IRODALOM [2] Fogarasi I.: Legérdekesebb kis tavaink. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1981. [3] Nyerges L. et al.: Kavicsbányatavak vízminőségi és környezetvédelmi problémái és Ny-magyarországi kavicsbánya példáján bemutatva. Országos Környezetvédelmi Konferencia, Veszprém, 1997. Tanulmánykötet, 125-134. [4] Mélyépterv, Budapest: A Rákos-patak vízrendszerének rendezése.Kiviteleiterv, 1961. [5] Budapest Főváros Önkormányzata, Bécs-Budapest együttműködés. Rákospatak rendezésének tanulmányterve, 1994. A magyarországi vízkutatás és az Országos Földtani Főigazgatóság kapcsolata CSATH BÉLA E témához az előzmények ismerete szükséges. A kútfúróipar azért haladhatott évtizedeken keresztül helytelen irányban, mivel nem volt egy összefogó hivatali szerv, mely szakszempontból is irányíthatta volna a kútépítéseket, s rámutathatott volna azokra a hibákra, melyeket a kútkiképzésnél a kellő hozzánemértés eredményezett, megakadályozhatta volna a hibák elkövetését. A kútfúróipar kétlépcsős államosítása 1948 év elején kezdődött, amikor márciusban a nagyobb fúróvállalatokat (Zsigmondy, Lapp, Mazalán stb.) államosították, majd 1949 februárjában a többi 45 magánvállalkozó 105 fúró berendezését vették igénybe (1.táblázat), így az összes fúrófelszerelések egy vállalat keretében való összpontosítása nyújtott lehetőséget az országban folyó összes kútfúrás ellenőrzésére és központi irányítására. Az államosítás zűrzavarában az irányító hatóság és az új vállalat szervezete többször változott. Az első, viszonylag stabil vállalati szervezetnek, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) X/5 főosztálya által az 1950. február l-jével megalapított Mélyfúró Nemzeti Vállalat tekinthető. A vállalat központi irányítási rendszerét rövid idő alatt decentralizálták. 1951. január l-jétől a területi üzemvezetőségek (Cegléd, Kaba, Hódmezővásárhely, Pápa, Kaposvár és Budapest) rendszerére tértek át. A munkák több mint 90%-át kitevő kutak építtetője, az Országos Vízgazdálkodási Hivatal, illetve annak ivóvízosztálya volt. 1951 tavaszától kezdve a Mélyfúró NV. a Bánya és Energiaügyi Minisztérium (BEM) főhatósága alá került és a vállalat irányítását a C/4 Földtani Főosztály látta el 1951. december 31ig. (Vezető dr. Vitális Sándor volt, itt dolgozott már Budai László is.) Ebben az időben lépett életbe a MNOSZ 51-99 sz. kútszabvány. A Népgazdasági Tanács 1952. január l-jétől a Mélyfúró NVot és az 1949. október l-jén alakult Bányászati Kutatási és Mélyfúró NV-ot egyesítette Mélyfúró Ipari Trösztté, változatlanul a BEM C/4 Földtani Főosztály irányítása alatt 1953. márciusáig. A tröszt igazgatója Krauth Sándor, helyettese dr. Kassai Ferenc volt, Budai László is itt dolgozott. A tröszt hatáskörében önálló területi (Miskolci-, Várpalotai-, Komlói-, Tokodi-, Ceglédi- és Kaposvári MV) mélyfúró vállalatok alakultak. Az iparág anyagellátására létrehozták a Központi Anyagbeszerző és Készletező Vállalatot, a fúróberendezések javítására pedig a Mélyfúró Központi Javító Vállalatot. A fúróvállalatokat szakosították, a kútfúrásokat a Ceglédi- és a Kaposvári MV., a talajmechanikát a Tokodi MV. Budapesti üzemvezetősége végezte. A szakosítás következtében a hazai 18