Hidrológiai tájékoztató, 1996

2. szám, október - EMLÉKEZÉSEK VÁSÁRHELYI PÁL HALÁLA 150. ÉVFORDULÓJÁN - Fejér László: Emléktábla jelöli Vásárhelyi Pál szülőházát

»»«. «Murin 1. kép. Vásárhelyi Pál felavatott emléktáblája Szepesolasziban (Fotó: Vizy Zsigmond) Hogy az avatási ünnep minél emlékezetesebb legyen a város művelődési házában előadóülést rendezett az önkormányzat, illetve magyar részről a Magyar Hidrológiai Társaság, valamint a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény. Az első előadó Fejér László igazgató Vásárhelyi Pál életét és pályafutá­sát méltatta. Felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy amíg Vásárhelyi életútja és munkássága a szakirodalomban jelentős mértékben feltárt, addig levéltárainkban számos értékes tanulmány lappang, melyet a Duna-, Tisza- és más folyók Vásárhelyi által is vezetett felméréseinél készítettek, s melyek az egykori vízrajzi viszonyok ismeretéhez adnak máshonnan meg nem szerezhető forrást. Ezt követően AleS Mazaő a kassai Hernád-Bodrogi Vízügyi Igazgatóság vezetője beszélt a Tisza szlovákiai vízgyűjtőjén az elmúlt másfél évszázadban végrehaj­tott munkálatokról, s azoknak a térség vízgazdálkodásában betöltött kezdeményező hatásáról. Előadásában Vásárhelyi Pál munkásságának kiemelése mellett megerősítette, hogy a nap­jainkig elvégzett vízimunkákat nem lehet befejezettnek tekinteni, mert dinamikus rendszerről lévén szó, a renszer elemeit az antropogén igényeknek és a hidrometeorológiai viszonyoknak megfelelően állandóan tökélesíteni kell. Mondanivalóját a következőkkel zárta: „A víz nem ismer határokat és mint közös készlet nemzetközi együttműködést igényel." A harmadik előadó dr. Pados Imre igazgató a Tisza-völgy középső- és alsó szakaszán végzett vízimunkálatokat elemezte röviden. Megkülönböztetett figyelmet szentelt a Vásárhelyi-ié\t Tisza-szabályozási terv főbb szempontjainak, s értékelésében adatokkal támasztotta alá a tiszai vízimunkák leglényegesebb eredményeit. A szépszámú hallgatóság előtt elhangzott előadásokat köve­tően a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke dr. Juhász József professzor dr. Hajós Béla vízügyi helyettes államtitkár jelen­létében a Társaság 75 éves jubileumára kiadott érmet adta át KiSíák polgármesternek, majd a város vegyeskara kórusművekkel zárta az ünnepi megemlékezést. Amikor a jelenlévők a kultúrházból átsétáltak Vásárhelyi Pál szépen felújított szülőházához a szokatlanul hideg áprilisi időjárást a nagy pelyhekkel meginduló hóesés tette emlékezetes­sé. A Szlovák Nemzeti Felkelésről elnevezett főutca 47. számú házának falánál Juhász professzor Vásárhelyit méltatva felidézte pályafutásának megannyi jeles fordulóját, összekapcsolva azokat a hazai vízgazdálkodás történetének fő vonulatával. Az emlékező mondatokat követően Kiííák polgármesterrel közösen felavatták a szépen kivitelezett kétnyelvű emléktáblát, melynek szövege: „Ebben a házban született VÁSÁRHELYI PÁL mérnök 1795-1846. a 19. század kiemelkedő folyamszabályozója. Halálának 150. évfordulóján MCMXCVI." A városi fúvózenekar által adott zeneszó hangjaira a magyar vízügyi szolgálat nevében dr. Hajós Béla helyettes államtitkár helyezett el koszorút, majd sorra következtek a szlovákiai társadalmi szervezetek és pártok képviselői, köztük az Együtt­élés, a Magyar Polgári Párt, a Matica Slovenska, a Rákóczi Szövetség, a pozsonyi magyar kulturális intézet, a CSEMADOK, valamint a magyarországi vendégek, ezek között elsőként az MHT, a vízügyi igazgatóságok, a Reális Zöld Klub, a Független Kisgazdapárt, a Magyarok Világszövetsége, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, a Vízügyi Múzeum, a békéscsa­bai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és még sokan mások. Meggyőződésünk, hogy a hózivatar és a nagy hideg sem oszlatta el a megemlékezésben résztvevők lelkében fogant melegséget, amelyet a közös magyar-szlovák rendezvény baráti hangulata keltett. Fejér László az MHT Vízügyi Történeti Bizottságának elnöke Vásárhelyi Pál élete és pályafutása* FEJÉR LÁSZLÓ Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény Könnyű helyzetben van az, aki Vásárhelyi Pál életével és pálya­futásával foglalkozik. Nem kell - mint annyi más jeles műszaki alkotó esetében-járatlan utakon haladnia, hiszen Vásárhelyi Pál egyike azon jeles mérnököknek, akiknek életével, munkásságával • Előadásként elhangzott Vásárhelyi Pál halálának 150. évfordulója alkalmából 1996. április 13-án Szepesolasziban rendezett ünnepi megemlékezésen. több könyv és számtalan cikk foglalkozik. Csak mutatóban te­gyünk említést néhányról. Talán elsőként méltatta művét Herrich Károly, aki a Tisza­szabályozás első évtizedeinek meghatározó alakja volt, s aki bi­zonyos tekintetben Vásárhelyi Pál örökébe is lépett az alföldi ví­zimunkáknál. Vagy említhetnénk egy másik kiváló technikatörté­nészt, aki úgyszintén még a múlt században foglalkozott Vásár­5

Next

/
Thumbnails
Contents