Hidrológiai tájékoztató, 1996

2. szám, október - BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Matussné dr.Lendvai Márta-Pongrácz Zsuzsánna: Beszámoló a "Pentele és a Duna. A folyó a település életében" című időszaki kiállításról

1. kép. A Dunából előkerült régészeti leletek (Fotó: Késmárky Rita) 2. kép. A Dunából előkerült régészeti leletek Középen mészkőfaragvány Szent Pantaleon monostorából (Fotó: Késmárky Rita) A vízmalmok zömmel a Dunán, kisebb részben a patakok dunai torkolatánál helyezkedtek el. A malmok szabad adásvétel tárgyát képezték, elég sűrűn és nagy számban cseréltek gazdát. A molnárok száma jóval meghaladta más mesteremberekét. Közülük sokan mezőgazdasági ingatlannal vagy kézművesműhellyel is rendelkeztek a 19. század második felében. A révet báró Amadé szalkszentmártoni földesúr állította fel, majd a 18. század végén a pentelei Rudnyánszky földesurakkal egyetértésben árendába adták a községnek. A révre a pentelei esküdtek közül a vámbíró viselt gondot, aki a vámot a megye által megállapított tarifa szerint szedte. A kedvező közlekedési lehetőségek következtében a 19. század közepén Dunapentele piaci vonzáskörzete a környező falvakon kívül kiterjedt a Duna másik oldalán levő települések lakóira is, akiket ekkor már több rév szállított a két part között. A gőzkompjárás megszevezése az 1860-as évek elején történt. Ezentúl ki kellett jelölni a vízmalmok állandó helyét, hogy a nagy teljesítményű rév közlekedését ne akadályozzák. Gőzhajóállomás is működött, így a távolsági kereskedők is eljuthattak Dunapentefére. A vízi teherszállítás a vasút megépülése után sem csökkent észrevehetően. A főváros felé a teheráru-forgalom mellett a személyforgalom egy része is hajón bonyolódott le. 3. kép. Gabonaszállító hajó makettje (Fotó: Késmárky Rita) 4. kép. Részlet a kiállításból (Fotó: Késmárky Rita) A Közép-Duna szabályozása - Rácalmás és Dunaföldvár között - a múlt század utolsó éveiben kezdődött. Ez a szabályozás eredményezte azt az állapotot, amely lényegében ma is létezik. A zárógátat a Duna-ágban olyan magasan és szélességben építették ki, hogy azon a közlekedés a szigetre a Nagy-Dunához lehetséges volt. A második világháború helyi eseményeinek is egyik szereplőjévé vált a Duna. Az „Erzsébet Királyné" folyami személyszállító luxushajó 1944 húsvétján futott aknára a Schalbert-szigetnél. 1944-45 telén a szovjet csapatoknak harmadszorra sikerült a két part közötti kapcsolat megteremtésére pontonhidat építeniük, amelyet végül a januári német ellentámadás elől való menekülésük után a szovjet műszaki-hidász alakulatok felrobbantottak. A Duna a helybéliek számára - különösen századunkban kedves időtöltést, kellemes kikapcsolódási lehetőséget is jelentett. Máig megőrzött fényképek s egy - nemrégiben nyomtatásban is megjelent - személyes vallomás tanúskodnak erről: „...Szeretem a Dunát. Számomra sokkal többet jelentett, mint egy folyó a falu szélén. Meghatározója volt a mellette lakó, belőle élő emberek életének, szigetvilága, meredek partjai titkokat sejtettek. Télvégi olvadások, jégzajlások, árvizek után nemcsak a tavaszi zsendülés hozott újat. Amint lehetett, csónakba ültünk, s végigeveztük a partmentét észak felé Kulcsig, déli irányban Dunaföldvárig." Matussné dr. Lendvai Márta- Pongrácz Zsuzsánna 54