Hidrológiai tájékoztató, 1995

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Schultz Péter: Tanulmányi kirándulás Dél-Franciaországban

A harmadik nap második szakmai programjaként látogatást tettünk a Grau du Roi melletti hatalmas jacht kikötőben, ahol Mr. Piccio mint a Port Camargue-i kikötőkapitányság vezetője fogadott bennünket. A kapitányság irodájában a falakon elhelyezett tablók segítségével ismertette a kikötő építésének történetét, az építkezés műszaki vonatkozásait, valamint az elkészült mű adatait. Elöljáróban annyit, hogy a térségben a turizmus a 60-as évek végén kezdett kibontakozni. Ekkor kezdődtek el a hatalmas építkezések, melyekkel a Cote d'Azur addigra már túlzsúfolt tengerpartját kívánták tehermentesíteni. Olyan hatalmas üdülővárosok jöttek létre mint pl. Grand Motte. A Nimes-i Kereskedelmi és Iparkamara finanszírozásával a 60-as évek végén elhatározást nyert egy minden igényt kielégítő jachtkikötő kialakítása. A jachtkikötő folyamatosan, ütemenként nyerte el jelenlegi arculatát. A kikötőben most 4500 hajó horgonyoz, ebből 2500 az ingatlanokhoz csatlakozóan, 2000 db pedig a közkikötőben. Akikötőben a munkálatokat a homok kitermelésével kezdték, száraz, kotrásos eljárással, s a kitermelt homokból szigeteket hoztak létre. A homok konszolidációját követően a szigetekre 2-3 emeletes társasnyaralókat építettek. A nyaralók a virágsziromhoz hasonló szigeteken helyezkedtek el, ezek az ún. „marinák", alapterületük 50-100 m

2. Minden marinának van egy autóparkoló és egy hajó stégje. A műtárgyak kialakítása során vasbetonlemezek, cölöpök kerültek alkalmazásra. A kikötő marinái teljesen közművesítettek. A szennyvizet a szárazföldre juttatva tisztítják. A marinák között a kikötőben a víz minősége a nyílt tengerével azonos, fürdésre alkalmas. A kikötő vízmélysége 3 m. A bejárathoz közel ez kissé nagyobb, ide nagyobb hajók is bejöhetnek. A kikötőnek természetesen saját üzemanyagtöltő állomása van. A kikötő bejárata egy mindössze 50 m széles kapu, ahol nyáridőben percenként 5-10 hajó is ki-be manőverez. A beszámolót követően egy motoros hajóval bejártuk a kikötő minden zugát, valamint egy kis időre ízelítőt kaptunk a nyílt tengeren való hajózásból is. A negyedik napon az első szakmai program a Les Alpilles hegységben levő bauxitbánya meglátogatása volt. A hely érdekessége, hogy a világon itt bányászták először ezt a vörösesbarna alumíniumban gazdag kőzetet, melyet a szomszédos városkáról Les Baux de Provence-ról bauxitnak neveztek el. A bányát a Les Baux felé vezető úton némi keresgélés után meg is találtuk. A térség uralkodó kőzete a kréta időszaki mészkő, ennek felszínén képződtek a bauxittelepek. A mészkőformák a karsztosodás és a felszíni erózió szép formagazdagságát láttatták. A bánya külfejtés volt, a termelést már befejezték. A negyedik nap délutánján került sor a Fontaine de Vaucluse nevű óriás karsztforrás (2. kép) meglátogatására. Ez az előbb említett Les Alpilles hegységtől ÉK-i irányban kb. 25 km-re volt 2. kép. Fontaine de Vaucluse: a Sorgue forrása (vásárolt kép) található. A vidék a Vaucluse vidéke lényegében a Francia Alpok Ny-i széle. A Vaucluse egy 1000-2000 m közötti magasságú ÉNy-DK-i irányú karbonátos kőzetekből álló hegységcsoport, DNy-ra és ÉK-re nyíló völgyekkel. "A hegység neve magyarul zárt völgyet jelent, vagyis ilyen zárt szurdokvölgyek láthatók a hegység mindkét oldalán. Az egyik ilyen völgyfőben egy rendkívüli vízhozamú karsztforrás fakad. A karsztforrás a hegység beszivárgó csapadékvizét koncentráltan vezeti a felszínre. A forrás maga egy sziklaforrás, mely kis tószerű képződmény. A víz egy hasadékon keresztül tör a felszínre. A hasadék mélységét csak 1985-ben sikerült bemérni a rendkívül erős vízáramlás miatt. A mélységmérő 300,08 m-t jelzett. A forrás vízhozama 4,5-114 m

3/sec, - átlagvízhozama 22,3 m

3/sec. A vízhozam a tavaszi hóolvadáskor a legnagyobb. A kristálytiszta vizet ivóvízellátásra, öntözésre használják. A völgyben régi papírmalmok is vannak, ma bemutatásképp még egy működik, termékei a helyszínen megvásárolhatók. Tanulmányutunk ötödik napján Montpellier város vízellátásával ismerkedünk. Valery úr a városi vízmű főmérnöke 9 órakor fogadta a csoportunkat, a város vízbázisán levő épületben, mely műszaki, - üzemviteli, - és bemutató létesítményként is szolgált. A bemutató két részből állt: filmvetítésből és a létesített karsztakna megtekintéséből. A filmvetítésen megismerkedtünk a város vízellátásának történetével, a jelenlegi vízbázis építésének fontosabb mozzanataival, és az elért eredményekkel. A karsztaknában történt látogatás kézzelfoghatóvá tette a filmben látottakat. Valery úr készségesen válaszolt csoportunk érdeklődő kérdéseire. Montpellier vízellátása is kezdetben kutakból és ciszternákból történt, de a források hamar kevésnek bizonyultak. A 18. századra a város vízellátása kritikussá vált. Ekkor Henri Pitot építőmérnök a Párizsi Tudományos Akadémia tagja a Pont du Gard mintájára egy gravitációs vízvezetéket tervezett, miben a Szent Klement forrás vizét a városba vezettette. A vízvezeték 13 954 m hosszú volt, melyből 8771 m a felszín alatt és 931 m a felszín feletti viadukton jutott el a város legmagasabb részén levő Peyrou sétányig, ahová az elosztó vízmedence került. A vízvezeték kapacitása 25 l/sec volt. A 19. század közepére ez a vízmennyiség kevésnek bizonyult és kiépítettek egy második gravitációs vízvezetéket, a Lez folyó forrásához. A Lez folyó, mely a várost keletről határolja a várostól északra kb. 15 km távolságban ered egy tekintélyes karsztforrás formájában. A forrás egy magas sziklafal tövében fakad, egy kráterből, melynek átmérője 30 m, és mélysége 10 m. A forrásból kezdetben csak 25 1/sec-ot vettek le, mely vízmennyiség később az igényeknek megfelelően fokozatosan emelkedett. 1931-ben már egy 1000 mm-es távvezeték szállította a vizet a forrástól a városba. Ekkor az igénybevétel 400 l/sec volt, ami 34 560 m

3/napnak felel meg. 1961-ben szivattyúkat helyeztek » forrástóba, melyek 8 m-es depresszióval 1000 l/sec vízhozamot voltak képesek kiemelni, de ez a megoldás nem bizonyult hosszú életűnek, mivel a száraz periódusban a legmélyebb lehetséges üzemi vízszinten nem tudták a kívánt vízmennyiséget biztosítani. 1963-ban szóba került a Rhőne-csatornából való felszíni vízkivétel lehetősége. Ezt a megoldást elvetették, mert a víztisztítás megdrágította volna a vizet és a víz várható minősége sem volt biztató. Avias professzor a nemzetközi hírű hidrogeológus javasolta a városnak, hogy a Rhone helyett vizsgálják meg a Lez folyó forrásának dinamikus vízkészletét, és a vízigényt, ha lehet innen biztosítsák. Az elvégzett számítások szerint a dinamikus készletből 2000 l/sec vízkivétel biztosítható, mely a jövő századra is biztosítaná a vízigényt. A terv megvalósulása 1979-ben kezdődött. A hidrokarszt búvárcsapata a forráskibúvástól 536 m távolságban 75 m-re a forrás küszöbszintje alatt megfelelő méretű üregre bukkant. A hely 110 m-re volt a felszíntől. Itt jelölték ki a megcsapolási pontot. Megállapítást nyert, hogy a feltárt ponton a víz nyugalmi szintje 6 m-rel volt magasabb a forrás vízszintjénél. 39