Hidrológiai tájékoztató, 1995

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vitális György: Emlékezés id. Lóczy Lajos hidrológiai munkásságára, halála 75. évfordulóján

Emlékezés id. Lóczy Lajos hidrológiai munkásságára, halála 75. évfordulóján Id. dr. lóczi Lóczy Lajos (Pozsony, 1849. 11. 04. - Balatonarács, 1920. 05. 13.) Tempinszky I. rajza, Vadász E.: Magyarország földtana. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. című könyvéból. A világhírű geográfus és geológus id. dr. lóczi Lóczy Lajos egyetemi tanár, a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja életét és munkásságát számos nekrológ [3,8,15], megemlékezés [2,4,10,13,14, 16], életrajz [6, 9,11] és tanulmány [1, 5, 7,12] taglalja. A jelen emlékezés keretében az ez ideig kellőképpen nem ismertetett tevékenységére: a hidrológiai és a hidrológiához közel álló munkásságára kívánjuk - a nyomtatásban megjelent közleményei alapján - a figyelmet felkelteni. Hidrológiai szempontból első helyen a Balatonhoz fűződő munkássága a legfigyelemre méltóbb. „A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei" összefoglaló című nagyszabású monográfiának szerkesztését és az 1913. évben történt közzétételét megelőzően, majd azt követően megjelent kisebb jelentései és tanulmányai a „Balaton Bizottság" 1891,1892 és 1893. évi munkálkodásáról, majd az 1909-1911. évi, valamint folytatólagosan az 1913-1919. évi működéséről-mint a Balaton Bizottság elnöke és tagja - közöl jelentést a Földrajzi Közleményekben. Ugyancsak a Földrajzi Közlemények hasábjain jelent meg „A Balaton régi szinlői és terraszai" (1891), „A balatoni hínár irtásáról" (1892), „Limnografok felállítása a Balaton taván" (1892), „A Balaton geológiai történetéről és jelenlegi geológiai jelentőségéről" (1894), valamint „A balatoni tudományos kutatásokról" (1896) szóló közleménye. A Természettudományi Közlöny pótfüzeteiben jelent meg „A Balaton környékének geomorphologiája" (1913), a Keszthelyi Hírlapban „A Balaton árvizéről" (1915), a Természettudományi Közlönyben „A Balaton áradásának oka" (1916), végül az Új Nemzedékben ugyancsak „A Balaton árvizéről" (1916) szóló tanulmánya. Méreteiben legnagyobb műve „A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei" című monográfia első kötet, első rész, I. szakaszban közzétett: „A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése" című, 617 oldal terjedelmű, 308 ábrát és 15 táblát tartalmazó munkája számos hidrológiai és hidrológiai jellegű észlelést, illetve megfigyelést is összefoglal. Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy a mű egyes részfejezeteinek megírásában Ballenegger R., László G., Lőrenthey /., Pantocsek J-, Schréter Z., Taeger H., Timkó 1. és Vadász E. is részt vett. A mű hidrológiai és hidrológiai jellegű fejezetei közül kiemelem a Balaton keletkezésére vonatkozó megállapításait, a balatonmelléki vízkutató és a fenékfúrások eredményeiről, az édesvízi mészkő és kovás forráslerakódások (gejzír termékedről, valamint a Balatonkörnyék forrásairól szóló részt. A Balaton keletkezését úgy magyarázza, hogy az 1. ábrán is látható négy lefolyástalan depressziót „a szélokozta hullámverés mindjobban és jobban tágította, amint a dombnyelveket lenyeste és a völgyületek közötti magas partfalakat létesítette. Amint a partok a hullámmarás, alámosás, lerogyás következtében fokozatosan hátráltak, helyet adva a kiterjedő víztükörnek, az egyes medenczéket elválasztó hátságok eltűntek és a négy víztükö^összefolyt az egységes Balatonba. Csak a Kis-Balaton maradt meg, mintegy az ősi eredeti állapot mutatójául." A balatonmelléki vízkutató fúrások közül említésre érdemes a keszthelyi; a Hévízi-tó környékén a szentandrási és az alsópáhoki; továbbá a tapolcai és a nagyatádi artézi kút; valamint a balatonparti vasútállomások fúrt kútjainak, ezek közül a siófoki és a balatonföldvári kút részletes leírása. A Balaton víztükrén fúróhajóval végzett 17 db 8,75-17,77 m közötti mélységű fenékfúrás eredményét részletes táblázatban közli. Külön figyelmet érdemel Zsigmondy B. és Karafiát T. közreműködésével a saját tervezésű fúróhajó megépítése. Már a neogéntől kiterjedt forrástevékenységre utalnak az édesvízi mészkőképződmények, míg a Tihanyi-félsziget gejzírlerakódásai a bazaltvulkánosság befejező szakaszát jelzik. „A Balatonkörnyék forrásai"-t a permi homokkőből, az alsótriász werfeni, a középsőtirász anisusi, a felsőtriász karni rétegekből, a felsőtriász nóri fődolomitból, a miocénkori, valamint a pannóniai rétegekből fakadó források szerint mutatja be. A szénsavas (savanyúvíz) forrásokkal több helyen is foglalkozik. Megállapításai a jelen kutatásokhoz is érdemi adatokat szolgáltatnak. A Balaton monográfia keretében készült el „A Balaton tónak és környékének 1:75 000-es méretű részletes [topográfiai] térképe (1902), 4 lapon, valamint ugyancsak Lóczy szerkesztésében „A Balaton-tó környékének részletes geológiai térképe 3