Hidrológiai tájékoztató, 1995

1. szám, április - AZ ÁLLAMI VÍZÜGY-MŰSZAKI TERVEZÉS - Mucsy György: Visszatekintés az elmúlt évtizedekben végzett szennyvíztisztítási tárgyú kutatási munkára

1981-ben kezdődtek el az OVH 2.2 Projekt (Közüzemi és ipari szennyvizek tisztítás-technológiájának fejlesztése, egységesítése és tipizálása, 1981-85.) kutatás-fejlesztési munkái, melynek során fokozott figyelem fordult a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági elhelyezése felé. 1986-ban hasonló címmel folytatódott a projekt 1990-ig, melyben harmadlagos szennyvíztisztítási témáik, berendezések fejlesztése, és biológiai tisztítási eljárások kimunkálása során az anaerob és a kétlépcsős anaerob-aerob, aerob-aerob változatok is szerepet kaptak. A mezőgazdasági szennyvíz- és iszap elhelyezéssel kapcsolatos kutatómunka több, jól használható megoldást eredményezett. így ilyen irányú többéves üzemi kísérletek lefolytatására került sor Gyulán, Kecskeméten, Gödöllőn (Gödöllői Agrártudományi Egyetem), Tokaj-Hegyalján, Alsónémediben, Kiskunhalason, Környén, Szombathelyen, Badacsonyban. Az eredmények bekerültek a műszaki irányelvekbe. Ugyancsak szép eredményeket értünk el a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemmel (Mosonmagyaróvár) együttműködve az olajos iszapok mezőgazdasági elhelyezése terén többéves kutató és kísérleti munkával. Az eljárást számos hazai olajos iszapot kibocsátó üzem bevezette és a tapasztalatokról szóló előadás 1983-ban Philadelphiában is nagy érdeklődést keltett. Érdekes munka volt az 1983-ban kezdődött, a zeolitok szennyvíztisztításban való hasznosítására vonatkozó kutatási tevékenység, melyet kezdetben az OVH, később a Vízépítőipari Tröszt támogatott és amelyben az MTA-KKKI is aktívan közreműködött. Ennek számos sikeres üzemi kísérlet után egyik eredménye volt a Zalaegerszegi Szennyvíztisztító Telepen létesített ZEOFLOCC berendezés, melynek révén sikerült a Zala folyót és így a Balatont is a zalaegerszegi foszforterheléstől a kívánt mértékben mentesíteni. Az eljárást külföldön is alkalmazzák. 1984-ben lépett érvénybe a 3 és 4/1984. (II. 7.) OVH sz. rendelkezés a szennyvízbírságról és a csatornabírságról, tovább szigorodó kibocsátási határértékekkel, ami még inkább aláhúzta a kutatás fontosságát. A 80-as évekre esik a többcélúan felhasználásra kerülő UNIR előgyártott többcélú biológiai szennyvíztisztító egység kifejlesztése a KEVITERV-vel és a Budapesti Vegyipari Gépgyárral. Azóta széleskörűen alkalmazzák. A NITREX biológiai nitrogénmentesítő eljárást számos helyen, többek között a Balaton körül is bevezették. Külön részletezés nélkül említem meg, hogy a szennyvíztisztítás mechanikai eljárásainak javításán túl szinte folyamatos volt a biológiai, különösképpen az eleveniszapos eljárással kapcsolatos kutató-fejlesztő munka. Ez mind a II. mind a III. fokú eljárásokra vonatkozott, nem megfeledkezve a fizikai és kémiai módszerekről sem. A szennyvíztisztítási (a víztechnológiai jellegű is) kutatási tevékenység volumene a 80-as évek közepétől kezdett csökkenni, némi késéssel követvén az egyéb területeken végzett vízügyi kutatómunka szűkülését. A központi keretek apadását ugyanis egy ideig ellensúlyozni lehetett a kommunális-, ipari- és mezőgazdasági kutatási-fejlesztési megbízásokkal, melyek azonban 1989-90-re szintén elapadtak. Ennek egyik oka az is volt, hogy az ipar és a mezőgazdaság erre az időszakra már saját fejlesztő bázisokat épített ki. E rövid visszatekintés keretében lehetetlen részleteiben ismertetni mindazon kutatás-fejlesztési tevékenységet és azok eredményét, amelyet a VITUKI, ezen belül a Vízminőségvédelmi Intézet és ennek Szennyvíztechnológiai Osztálya végzett a VITUKI többi intézetével, különösen a Műszaki Fejlesztési Intézettel és a hidraulikai modellkísérleteket pedig a Hidraulikai Intézettel, továbbá igen nagyszámú külső intézménnyel az elmúlt kereken 40 év folyamán. A kutató-fejlesztő tevékenység a hazai szennyvízkezelés területén különösen a tervezésnél hasznosult és számos szabvány, műszaki előírás, szennyvíztelep, gépi berendezés megvalósításához járult hozzá. Nem utolsó sorban jelentős része volt a hazai szennyvizes szakember közösség tudásának szélesítésében. Szeretnék itt még megemlékezni a VITUKI széles körű nemzetközi kapcsolatairól a környező és a távolabbi európai országok, az USA és számos, a többi kontinensen fekvő ország szakmai köreivel, egyetemeivel, nemzeti vagy nemzetközi szervezetekkel, mint pl. a WHO, az IAWPRC (jelenleg IAWQ), az UNIDO. Ezt célratörő munkával építette ki az Intézet és ápolta az elmúlt évtizedekben, biztosítván a magyar szakemberek nemzetközi szereplését, képzését és nem utolsó sorban széles körű megbecsülését. A visszatekintésben röviden ismertetett széles körű kutatómunkát, annak megszervezését és a nemzetközi együttműködést hosszú évtizedeken keresztül a Vízminőségvédelmi Intézet igazgatójának Benedek Pál rfr.-nak a neve fémjelezte. A VITUKI-ban az 1990. év végével szűnt meg a Szennyvíztechnológiai valamint a Víztechnológiai Osztály és vele az a széles körű, irányt mutató koordináló tevékenység, amely ennek az egységnek egyik sajátossága volt. A megszüntetést, dacára az akkor, sok tekintetben kényszerű gazdasági helyzetnek, egyértelműen káros, igen szerencsétlen és szűk látókörű lépésnek tekintem. Megszűnt az ország és a vízügyi ágazat egyetlen szennyvíz (és ivó- és ipari víz) kutató központi kutató-fejlesztő és tanácsadó szerve és a szakemberek elbocsátásával az az évtizedeken át kinevelődött kiváló szakmai szellemi erő és műhely, mely szükségességét oly sokszor bizonyította. A jelen szűk időszak ad lehetőséget arra, hogy felkészülhessünk az előttünk álló további nagy és mindenképpen elvégzendő feladatokra, hogy adott esetekben készen állhassunk azok azonnali megoldására. Közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból növelnünk kell szennyvíztisztító telepeink kapacitását (bővítés, számos új telep létesítése) és a tisztítás mértékét. Különös tekintettel esik latba az Európai Unióhoz való csatlakozásnak előfeltételét képező szennyvíztisztítási követelményrendszer kielégítése. Fentiek alapján szükségesnek tartom, egy a megváltozott körülményeknek megfelelő szennyvíz (és vízelőkészítő) kutatásifejlesztési egység újbóli, mielőbbi létrehozását, amely a legújabb külföldi és főképpen hazai alkalmazott kutatás révén az egész magyar vízügyi és környezetvédelmi ágazat független tudományos fejlesztő, tanácsadó, véleményező, kiképző és továbbképző szerve kell, hogy legyen. Tervezési emlékeim 1953-54 és 55-ben az ÉM Közműterv, majd Mélyépterv keretében terveztük az akkori gépállomások csatomázását, szennyvíztisztítását, mely klasszikus előülepítésből, biológiai csepegtető testből, utóülepítőből állott fertőtlenítéssel, iszapszikkasztó ággyal. A szennyvizes tervezéseket a Közműtervnél Héthársy József (volt m. kir. ezredes) és Finály Lajos kollégák fémjelezték, akik keze alól lassan kinőtt a nagy szennyvizes generáció (Közműterv-Mélyépterv, később Viziterv). Ezekben az években indult meg lassan vidéki, kisebb városaink központi részeinek csatomázása, szennyvíztisztítása, pl. Gyöngyös, Mezőkövesd, Sajószentpéter, valamint a még nem csatornázott területeken lévő kórházak szennyvíztisztítása, pl. Szőny, Tata, Orosháza (56-58.). Ezek mind csepegtetőtestesek voltak. Az 50-es évek végén kezdtük el a kőolajfinomítók szennyvizeinek a tisztítását: Nyírbogdány, Zalaegerszeg, Szőny, (1961-ben volt a tervszállítás), majd 65-66-ban a százhalombattai DKV. Később hozzájött ehhez a TIFO szennyvíztisztítójának 1968-70. évi tervezési munkája. 1963-64-ben kezdtük el a nagyobb városok szennyvíztisztításának a tervezését, Salgótaiján (biológiai csepegtetőtest), Balassagyarmat (biológiai csepegtetőtest), Veszprém (eleveniszap), Székesfehérvár (eleveniszap). 44