Hidrológiai tájékoztató, 1994

2. szám, október - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Váradi József: Nyilvánosság munka a vízkárelhárításban

anélkül, hogy az érintettekkel ne kezdődne el egy párbeszéd. Hangsúlyozottan párbeszéd és nem állami kinyilatkoztatás, vagy közlés. A vízkárelhárítás PR-programjának tehát az a feladata, hogy a-piacgazdaságra való áttérés szükségszerű következményeként előálló - feladat és teherelosztás lehetőleg konfliktusmentes végrehajtását az ezzel kapcsolatos joganyagok megvitatását, kidolgozását segítse és elfogadtatását előkészítse. Ennek a munkának tehát nem a vízügy, de még csak nem is a vízkárelhárítás dicsőségét kell zengenie, vagy sebeit - bár ilyen jócskán létezik - nyalogatnia, hanem segítenie kell a területhasználók körében az érdekek felismerését, valamint a vízkárelhárítás valóságos helyzetét, szerepét és fontosságát kell bemutatnia úgy, hogy e közben figyelni kell a célzott közeg reakcióit és véleményét. A PR-munkának természetes része a sajtó munka is, de csak része és nem is meghatározó része, hiszen itt nem tájékoztatásáról, közlésről, népszerűsítésről van szó, hanem tárgyalásról. A nyilvánossággal történő tárgyalásnak pedig tudománya, technikája és szakmai fogásai vannak. Ezért alkalmaztunk az első pillanattól kezdve erre a feladatra specializálódott profi céget, nevezetesen az inter-PRotektor Kft-t. A tárgyalások stratégiájának kidolgozása és a vízkárelhárítás új partnerségének kialakítása terén első dolgunk a célzott közeg véleményének, ismereteinek megismerése volt. Ezért kezdtük a munkánkat egy 1000 fős reprezentatív mintán elvégzett közvélemény kutatással. Az ennek eredményeit feldolgozó tanulmány néhány, a vízkárelhárítás további lépéseit meghatározó megállapítás az alábbiakban foglalható össze. Először is feltűnő - bár nem meglepő -, hogy a megkérdezetteknek a „víz" hallatán eszükbe jut az ivás, ivóvíz (34%), a fürdés tisztálkodás (27%), élet (14%), de a vizek kártételeire egyáltalán nem asszociálnak. Cselekvésünket meghatározó figyelemre méltó tény azonban, hogy hazánkat a lakosságnak mindössze 4%-a tartja kifejezetten árvíztől veszélyeztetettnek. A lakosságnak 42%-a becsüli az árvíztől veszélyeztetett területen élők számát félmillióra a valójában létező 2,5 millióval szemben. Ugyanakkor a lakosság 55%-a egyetért azzal, hogy az új tulajdonosok - pl. farmergazdaságok - járuljanak hozzá a vízkárelhárítás költségeihez. És ez már jó alap arra, hogy a párbeszéd megkezdődjön, mert a lakosság láthatóan felelősséggel gondolkodik ezekről a problémákról. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy bár a lakosság a munkahelyteremtés, az egészségügy és a közbiztonság után sorolja a vízkárelhárítást, megelőzve az oktatást és a honvédelmet, de az ez ügyben kivetésre kerülő és elkerülhetetlen adót a megkérdezettek 93%-a helyi kivetésű adóként képzeli el. Nagyon fontos, hogy ezt a tényt a kormányzat a jogalkotásnál, a forrásbővítés lehetséges változatainál messzemenően vegye figyelembe, mint ahogyan azt is, hogy a lakosság 83%-a úgy látja, hogy az önkormányzatok felelősek a vízkárok elleni védekezésért. A felmérés világosan mutatta, hogy a szakemberek hiedelmével ellentétben az állampolgárok - nyilván az elmúlt évek aszályos időjárása, meg az árvízvédekezési szakágazat köztudatban elterjedt sikeressége miatt is - alulértékelik a vízkár-veszélyeztetettséget. Ugyanakkor az is látható, hogy a témát konkrétan szóbahozva az emberek a megoldás mikéntjéről felelősséggel gondolkodnak. A vízkár nyilvánosság munka következő nagy feladata az üzenetátadók körének megjelölése és továbbképzése volt. Világosan kell ugyanis látni, hogy a sajtó, rádió, televízió számára nem tudunk olyan állandó hírértékkel szolgálni, hogy valóságos üzenethordozóként a média felhasználható lenne. Látni kell azt is, hogy a médiában elhangzottak elsősorban a szakmánakjelentenek eseményt, mert ők szakértő szemmel, a részletekre is figyelve általában túlértékelik azok jelentőségét. Az állampolgár számára és különösen tömegméretű hatását is mérve ezek az információk rendkívül alacsony hatékonyságúak. Ez az amit feltétlenül tudnia kell a vezetőnek, mind pedig a nyilatkozatot adónak. Nem szabad túlértékelni a sajtó szerepét erre egyébként óriási késztetés van minden szervezeti egységben. Különösen fontos, hogy a nyilatkozót lássuk el azokkal az általános szakmapolitikai információkkal, amiket tudnia kell a magabiztos nyilatkozathoz, illetve biztosnak kell lennie abban, hogy nyilatkozata után nem tetemrehívás következik. Világos volt tehát, hogy a vízkárelhárítás üzenethordozója mint ahogy ez a szakmák többségénél általában is így van - a sajtó nem lehet. Ezért az inter-PRotektor javaslatára egy tudatos felkészítő munka kezdődött. A vízügyi szolgálat legfontosabb elemi egységeinél a gát- és csatornaőröknél kezdve, majd a szakaszmérnökökkel folytatva, azután az igazgatósági vezetőkkel, végül az OVF és a KHVM irányítóival bezárva a sort, alakítottuk ki az üzenethordozók széles táborát. Csak a teljes vertikum bevonásával és egységes, tudatos, szervezett cselekvésével van remény arra, hogy az állampolgár valóságos problémáit érzékelve, igazi megoldásokat és partnerséget találunk. A gát- és csatornaőröket - felkészítendő a lakossággal történő céltudatos kapcsolattartásra - egy kérdőívvel szólítottuk meg, amiből kiderült, hogy az őri állomány 6o%-a 10 évnél nem régebben áll szolgálatban, tehát nagy részüknek nincs tényleges védelmi tapasztalata. A megkérdezettek 91,8%-a a lakossággal való kapcsolatot azonban fontosnak tartotta, de ehhez 62%-uk a lakosságnak adható központi tájékoztató füzeteket hiányolta. Munkájuk végzéséhez szükséges feltételeket a válaszolók 50%-a értékelte csak részben adottnak. Leginkább a technikai feltételeket hiányolták. Világos volt tehát, hogy sikeres PR munka a gát- és csatornaőri állomány helyzetének javítása, felkészültségük jobbítása, anyagokkal történő ellátása nélkül nem végezhető. Az ezekkel kapcsolatos ún. őri intézkedési terv 1993-ban elkészült, 1994-ben első ütemű végrehajtása megkezdődik. De ismétlem, a gát- és csatornaőri intézkedési terv azért született, hogy a vízkárelhárítás forrásbővítése megtörténhessen; és ez még akkor is így van, ha a két dolgot az átlag szemlélő egymástól rettenetes távolinak látja. A következő nagy feladat a szakaszmérnökök megismertetése a legfelsőbb szintű döntésekkel és véleményük figyelembevétele a programok előkészítésében. Ezzel kapcsolatban a PR ügynökség javaslatára az OVF főigazgatója a vízügy történetében először, valamennyi szakaszmérnök bevonásával rendszeres konzultatív megbeszéléseket kezdeményezett és hozott létre. Ezek a fórumok nyilvánvalóan jól szolgálták az együttműködést, de az átszervezések miatt pillanatnyilag ezek sajnos megszakadtak, ami a PR szempontjából nem elfogadható! Végezetül az igazgatóságok központjában a vezetőknek ún. kommunikációs tréningeket (15 alkalommal 109-en vettek részt) szerveztünk, ahol nem csak a nyilatkozatok mikéntjéről és technikájáról volt szó, hanem a falugyűlések, rendezvények szervezéséről, előkészítéséről és levezetéséről is. Fontos momentum az is, hogy az igazgatóságok PR munkájának szervezéséhez igazgatóságonként egy-egy személy kijelölését kértük, amit minden vizig vezetője meg is tett. Ezek az urak, illetve hölgyek azonban már nyilvánvalóan nem csupán a vízkár PR ügyeit intézik, hanem az igazgatóság teljes ilyen irányú feladatát viszik. Fontos tudni, hogy ezek az emberek önmagukban semmit sem képesek tenni. Csak a vizig vezetésével teljes összhangban, a vizig problémáiról mindent tudva a vezetői értekezleteken részt véve képesek eredményt felmutatni. Néhány igazgatóságunknál ma már ez a munka nagyon jól illeszkedik a szakmai alapfeladatokhoz. Csak példaként említem Nyíregyházát, Szombathelyet, Szolnokot, Gyulát, vagy Pécset. De általánosságban is elmondható, hogy a vezetők többsége érzi és érti, hogy e feladat magasszintű ellátása nélkül a szakmai kötelezettség ellátása is sokkal nehezebb. Nem értik még mindenhol, hogy a PR-munka lényegében vezetői szemlélet, de azt nem csinálhatja egyedül az igazgató és 24