Hidrológiai tájékoztató, 1994

1. szám, április - BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Dr. Juhász József: Elnöki megnyitó a Magyar Hidrológiai Társaság 1993. október 19-i tisztújító közgyűlésén

felvilágosító tevékenységünk, mellyel a kellően fel nem készült önkormányzatokat igyekeztünk a vízellátás, csatornázás, de főleg a víztisztítás és szennyvíztisztítás, valamint az üzemelés terén jelentkező kalandoroktól távoltartani. Nem mindig sikeresen. Kevésbé találtunk megértésre a kormányzat részéről. A pártállami időben megszoktuk, hogy alaposan átgondolt szakmai javaslatainkat a minisztériumok szó nélkül elsüllyesztik. Ez a Bermuda háromszög jelenség most annyiban módosult, hogy az elnyelés előtt megköszönik megküldött szakmai javaslatainkat, néha még egy, jó volt fiúk, csak így tovább" bíztatást is kapunk. A következő években a Társaságnak még közölebbi kapcsolatot kell kiépítenie a minisztériumokkal és vezetőikkel a helyes szakmai döntésre buzdítás érdekében. Pedig az előbb felsorolt kérdéseken túl Társaságunk sok évtizedes szakmai alapjain az elmúlt három évben is kiemelten foglalkozott azokkal a szakmai kérdésekkel, amelyek meggyőződésünk szerint az ország vezetésének látókörébe kellene, hogy kerüljenek. Ilyenek voltak: a gyógyfürdő program, a vízparti, tavi üdülés fejlesztésének minden vízzel összefüggő része, a vízi környezetvédelem széles programja, az ésszerű vízgazdálkodás alapjainak megvetése, a vízkészletvédelem megalapozása. Ilyen irányú küzdelmünk a távlatosság hiányában szenvedő illetékesek íróasztalán rendre elhalt. Társaságunk szakmai és tudományterületének van néhány fájó pontja. Elsősorban a nagy vízépítések, az ország gazdaságát és nagy régiók egészét érintő munkálatok ügyében nem lehet előbbre jutni. Közülük egyik a Duna és a Tisza egységes koncepció alapján való ésszerű fejlesztése. A Duna és a Tisza jövője ügyében az elmúlt három évben nagy lendülettel igyekeztünk előbbre jutni. Helyi, regionális és országos megbeszéléseink, konferenciáink kirajzolták a szakemberek konszenzusos véleményét. A Duna-Tisza közén jelentkező katasztrófális talajvízszint csökkenés, a Tiszántúlon kialakult szárazság újra égetően rávilágítottak elődeink régi javaslatai - korszerű módon való végrehajtásának halaszthatatlanságára. A Tiszántúl vízgazdálkodásának alapját adó Duna-Tisza-csatorna megvalósítását a legkülönbözőbb felfogású és pártállású politikai és közgazdasági vezetők egyaránt szükségesnek tartották. Építését a Habsburgház, Kossuth Lajos, Széchenyi István egyaránt szorgalmazta. Megvalósítására anyagilag és szellemileg is és a közgondolkodás terén is meg lett volna a lehetőség 1900-1908 között. Nem valósult mégsem meg. A nyomvonalban ugyanis a pártok nem értettek egyet. Egyik párt sem volt elég erős arra, hogy elgondolását keresztül vigye, de mindegyik elég erős volt ahhoz, hogy megakadályozza a párt vélt érdekeivel nem egyező vonalon való megépítését. A Duna-Tisza-csatorna építését tehát a pillanatnyi érdekek az érzelmek és indulatok s nem a szaktudás alapján álló politikusok akadályozták meg, akiknek választói - és mai utódai - szenvedtek és szenvednek kárt képviselőik rövidlátása miatt. A csatorna megépítésére a háború után már 1946. október 6-án újra elhatározás született, de a pártállami berendezkedés után ismét csend lett. A háború után egy évtized alatt kiépült a Tiszalöki Vízlépcső és az öntözőrendszerének főművei, majd 20 év után üzembe állt a Kiskörei Vízlépcső és öntöző főművei, bár a vízlépcső lényeges részmunkái máig sem fejeződtek be. Ezzel megkezdődött a Tisza-völgyi öntözési rendszer kiépítése, de az öntözött területek csak kisebb részben épültek ki és azoknak is csak egy részét használják. Hiába hangoztatjuk a Duna-Tisza-csatorna és a Tisza-völgyi öntözés fontosságát, mindenki úgy tesz, mintha nem hallaná szavunkat, nem olvasná írásainkat. A Duna jövőjének kialakítása terén megpróbáltunk előbbre jutni. Társaságunk e kérdések megvitatásába bevonta az érdekelt önkormányzatok és ipartelepek mellett a környezetvédő mozgalmakat is. Munkánk tanulságos volt. Egyrészt kiderült, hogy néhány önkormányzaton kívül e nagy folyók jövőjével nem foglalkoznak. Központi rendezést várnak. Másrészt tanulságos volt a környezetvédő mozgalmakkal való együttműködés, amit már az előkészítő fázisban is megtettünk. A környezetvédő mozgalmakból egyedül a Duna-kört tudtuk bevonni, a többiek válaszra sem méltattak. Az előkészítés és a lebonyolítás során azután kiderült, hogy e szervezetek munkájukat döntően érzelmiindulati alapon végzik. így amikor tárgyszerű, szakszerű előadást, érveket, vagy hozzászólást kértünk részükről, szinte kizárólag Társaságunk tagjait nevezték meg saját szakemberükként is. Ebben a helyzetben - a szakmai vita szakszerű érvek cseréjéből állván - igen hamar konszenzus alakult ki. Ekkor gondoltam arra, hogy e, zömmel nagyon tisztességes emberekből álló mozgalmak számára tárgyköreikhez illeszkedő vitaüléseket kellene tartani szakmai ismereteik kibővítése céljából területi szervezeteinkben és szakosztályainkban. A Felső-Duna jövője témából szándékosan hagytuk ki a bősi erőmű ügyét. Ez a kérdés ugyanis az elmúlt három évben hazánkban teljesen megszűnt szakmai kérdés lenni. Sem a kormány, sem az országgyűlés mellett, sem az illetékesnek tartott minisztériumban a tanácsadók, vagy a különböző hatalommal rendelkezők között egyetlen szakember sincsen. Az ügyet politikai töltettel, érzelmi, indulati alapon mozgalmi jelleggel intézik. Magam voltam az, aki ebből a szerencsétlenül félrecsúszott ügyből néhány tagtársunkon bizonyos erőszakot is alkalmazva kivontam a Társaságot. Egyrészt mert hiányoztak az asztal túlsó oldaláról a szakemberek, másrészt mert meg kívántam tartani a Társaságot a maga sokrétű, magasszínvonalú gyakorlati és kutató szakembergárdájával a hitem szerint szükségszerűen elkövetkező hazai és nemzetközi szakmai viták számára elfogulatlan félnek. Az ügyet intézők indokolhatatlan „makacssága" azonban olyan helyzetbe sodorta a Szigetközt és a Hanság északi részét, ami az ott élő emberek és az ottani természet értelmetlen tönkretételéhez vezet. Őszintén remélem, hogy ma már minden értelmes laikus is látja, hogy makacs tagadásukkal szemben a makacs építés győzött. És ez a tény szabályozhatatlanná tette a Szigetköz és a Mosoni-Duna vízellátását, a szigetközi természetvédelmi terület pedig gyakorlatilag megszűnt. Innen is szükségesnek tartom végre a szakemberek, talán éppen a Társaság bevonását, hogy ebben a tizenkettedik órában ne engedjük tönkretenni a Szigetközt és az ottani még megmaradt természeti értékeket. Néhány hónap múlva az építés további előrehaladásával már reményünk sem marad kompromisszumra. Az elmúlt három esztendő további fájó pontja, hogy semmiféle előrehaladást nem sikerült elérnünk vízkészleteink megóvása érdekében. Társaságunk szakemberei világosan látják, hogy ha azonnal nem teszünk hatékony intézkedéseket, tönkre megy ma még ivóvízminőségű rétegvizeink jelentős része is. Ma mégis úgy látszik, hogy a vízművek és szennyvízművek privatizálásával nem javult, hanem romlott a helyzet, nőtt az elszennyeződés veszélye. Látni kell, hogy az önkormányzatok szennyvízprogramja esetleges és nem egyszer áldozatul esik a négyévenkénti választás rövid távú érdekeinek. Társaságunk elmúlt három éve a belső rendezés, a gazdasági viszonyok átalakulásához való igazodni próbálás mellett tartalmas és értelmes belső szakmai munka mellett a lakosság és vezetői irányában való jelentős nyitás mellett az államhatalommal való kellemes és hasznos együttműködésben és néhány esetben a velük való küzdelemben telt el. Nem volt könnyű ez a három esztendő egyikünknek sem. Ennek ellenére Társaságunk tagsága megmérettetett és döntő többsége mind munkájában, mind szakmai etikájában, mind emberségében, mind együttműködési szándékában, mind a Társaság és ügyeinek szolgálatára való készségében kitűnőre vizsgázott. Az, hogy ma ilyen taglétszámmal és magas színvonalú, sokoldalú munkával a hátunk mögött jöhettünk össze vezetőséget választani, azt egyedül Önöknek és Önökön keresztül minden tagunknak köszönöm. Dr. Juhász József az MHT elnöke 44