Hidrológiai tájékoztató, 1994

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Szabó Ambrus: Új csőanyagok a közműépítésben

minősége rendszerint rosszabb, mint az élő vízfolyásé. A holtágak közel fele az előrehaladott eutrofizálódás jeleit mutatja. Gyakoriak a halpusztulások. A kedvezőtlen állapotok egy ik oka a gazdátlanság. A felmérés idején a holtágak 70%-a a Magyar Állam tulajdonában, s mintegy fele a vízügyi igazgatóságok kezelésében volt. A holtágak fenntartása nem tartozott az elsődleges állami vízügyi feladatok közé. Az utóbbi évtizedekben a holtágak csupán 10 százalékánál végeztek fenntartási munkákat. A hullámtéri holtágaknál az árvizek hordaléka, a mentett oldaliaknál a befolyó szennyvizek fokozták a feliszapolódás ütemét. A fenékiszapban - néhány erre vonatkozó laborvizs­gálat tanúsága szerint - a szennyező anyagok felhal­mozódnak, s tartósan veszélyeztetik a víz minőségét. A felmérés szerint mintegy ötven holtágat ér közvetlen szennyezés. Ezek megszüntetése a holtágak védelmének egyik legfontosabb mozzanata. Jelentős javulást érhetünk el a fenékiszap eltávolításával is. A mostani kedvezőtlen helyzethez az utóbbi évek száraz időjárása is hozzájárult. Egyrészt azzal, hogy a holtágak vízfelületének párolgása jóval nagyobb, mint a ráhulló csapadék (pl. 1990-ben és 1992-ben a Közép- és Alsó-Tisza vidékén a szabad vízfelület párolgása 1000-1200 mm, a csapadék 400-500 mm volt), másrészt azáltal, hogy a hullámtereken a folyó nem öblíti át a holtágakat, a mentett oldalon pedig nincs belvízi hozzáfolyás. A holtágak fenékszintjének emelkedése és vízszint­jének süllyedése a víztér rohamos csökkenését, helyenként a holtág kiszáradását eredményezte. A holtág és a folyóvíz termé­szetes kapcsolatának lazulására következtethetünk pl. abból, hogy a Tisza tíz évi közepes vízállása Szolnoknál 1973-82 között 220 cm, 1983-92 között pedig csak 90 cm volt. Az egészséges vízforgalmat mesterséges úton, általában szivattyúzással lehet megteremteni. A duzzasztott folyószakaszok ilyen szempontból kedvezőbb helyzetben vannak. A holtágak funkciói sokrétűek, egy holtágat általában többféle célra is igénybe vesznek. A fő hasznosítási célok vízgaz­dálkodási, termelési, jóléti és természetvédelmi jellegűek. A vízgazdálkodási funkciók közül leggyakoribb a belvíztáro­zás (40%-ban fordul elő) és az öntözővíztározás (26%). A termelési funkciók közül a halászat (45%), a jólétiek közül a horgászat (53%) dominál, de üdülésre-sportolásra is gyakran igénybe veszik a holtágakat, illetve környéküket. A természet­védelmi célt az esetek 30%-ában jelölték meg. A többcélú hasznosítás gazdasági előnyei kézenfekvőek, de ez egy bizonyos határon túl bonyodalmat, konfliktusokat, károkat okoz. Az egymást nem zavaró hasznosítási formák és azok optimális mértékének meghatározása egyedi vizsgálatot igényel. Általában - az időbeli eltolódás miatt - jól megfér egymással a belvíztározás és az öntözővíztározás, nehéz azonban egyaránt kielégíteni az üdülési és a természetvédelmi igényeket. Ezeket térbelileg el kell különíteni. A holtágakkal kapcsolatos kérdések rendezetlenségét jelzi, hogy üzemelési vízjogi engedélye a holtágak csupán 12%-ának, üzemelési szabályzata és vízkárelhárítási terve pedig csak néhány holtágnak van. A holtágak fenntartási és üzemeltetési költségeire, illetve azok megosztására vonatkozóan kevés adatot sikerült gyűjteni. A költségek zömét eddig a kezelő vízügyi igazgatóságok viselték; a teherviselésben a többi vízhasználó csekély mértékben vett részt. Sokan különösen a jóléti hasznosítást tekintik ingyenesnek. A holtágak tulajdonviszonyainak rendezésével (önkormányzati tulajdonba vétellel) talán ez a probléma is könnyen megoldható lesz. Ha a holtágak eddig elhanyagolt ügyét felkaroljuk, a halódó holtágakat széles körű társadalmi összefogással élővé tehetjük! Új csoanyagok a közműépítésben* DR. SZABÓ AMBRUS Uponor Műanyag Csőrendszer Kft. Az ipar és technika fejlődésével az 1930-as évektől a folyékony és gázhalmazállapotú anyagok szállítására egyre több műanyag csővezeték építése vált szükségessé. Az akkor ismert - hagyomá­nyos anyagú - csővezetékek számos hátrányos tulajdonságának kiküszöbölését az 1930-as évek közepétől egyre nagyobb mennyiségben gyártott műanyagoktól várták. Elsősorban a PVC (kémiai nevén poli-vinil-klorid) volt az a műanyag alapanyag ebben az időben, amelyből a csővé formálás (gyártás) üzemi technológiáját kifejlesztették, és 1934-36 között már elkezdődött a felhasználása épületen belüli lefolyócsövekként. Hamarosan megtörtént a PVC anyagból a kötésmódok, kötőidomok kifejlesztése, és így komplett csővezetékrendszerek építése is megvalósulhatott. A műanyag csőrendszerek teljes kifejlesztése és rohamos teijedésük azonban csak a második világháború után következett be. A PVC csövek használatát lefolyócsőként az 1950-es évek elejétől már Magyarországon is elkezdték, de nyomóvezetékek építése csak az 1960-as évek elejétől indult. Ebben az időben a legfőbb gondot az ivóvízvezetési célra történő használhatóság tekintetében az jelentette, hogy a PVC-hez a feldolgozhatóság érdekében ólomtartalmú adalékot (stabilizátort) használtak, amely egészségügyi problémákat vetett fel. A szerves fémstabili­zátorok felfedezése után kezdődhetett az ivóvízvezetést szolgáló PVC nyomócsövek használata. A vezetékes víz biztosítása a 'Előadásként elhangzott az MHT 1993. április 30-i szakmai ülésén. lakosság számára nem újkeletű, hiszen nagyon jól ismert, hogy az ókorban többek között a rómaiak, fejlett ivóvízvezeték­rendszereket építettek ki, sőt már a lakásaikban megvalósították kőagyagcsövek segítségével a főleg meleg levegő áramol­tatásával működő padlófűtést is. A másik fontos csőanyag a polietilén megjelenése után, a polietilén csövek gyártása és felhasználása Európában az 1960-as évek elején indult. A polietilén, majd később a polipropilén csövek - kedvező vegyszerállóságuk következtében - ipari csővezetékek építése során is szerephez jutottak. Erre az időszakra - a gyakorlati tapasztalatok bizonysága szerint is - ténnyé vált a műanyag csövek számos előnye, nevezetesen: - korróziós hatásokkal szembeni jó ellenállás, - jó vegyszerállóság, - kis súly, - sima belső csőfelület, jó áramlási viszonyok, - könnyű szerelhetőség, - jó hő- és elektromos szigetelőképesség, - hosszú élettartam, stb. Ugyanakkor néhány hátrányos tulajdonság is jelentkezik ezeknek a csöveknek a használatakor. A jelenleg használt műanyag csövek döntő többsége a hőre lágyuló műanyagok csoportjába tartozik, így szilárdságuk a hőmérséklet emelkedésével rohamosan csökken. Éppen ezért a 19

Next

/
Thumbnails
Contents