Hidrológiai tájékoztató, 1993

2. szám, október - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Antók Gábor: Magyarország öntözésfejlesztése "vízügyi" szempontból

1. táblázat. Vízjogilag engedélyezett és hasznosított területek Év Főműves Főmű nélküli Év vízjog. eng. (ha) hasznosított (ha) vízjog. eng. (ha) hasznosított (ha) 1980 214906 90063 113876 44703 1981 198875 125244 112550 58878 1982 193526 104074 110732 50657 1983 188538 125218 108176 50244 1984 209355 179344 105413 50143 1985 193304 109579 96614 30355 1986 196546 128033 91189 34481 1987 196523 118578 90301 30091 1988 201099 142854 90235 44666 1989 213328 141817 94386 37640 1990 237472 168031 94950 48905 1991 243336 122799 101854 46980 1992 257185 109475 vízszolgáltatási feladatokat látnak el, öntözési vagy tógazdasági igényeket elégítenek ki. Összes hosszuk mintegy 780 km, a vízjogilag öntözött terület ezekről 13 2000 ha, s potenciálisan 23 5000 ha öntözhető segítségükkel. c) Kettősműködésű csatornák A kettősműködésű csatornák alapfunkciója a belvízelvezetés, de vízszolgáltatási célból is igénybe vehetők. Azokon a műveken, ahol a belvízelvezetés állami feladat és a belvízvédekezést a vízügyi igazgatóságok végzik, a feladatok összehangolása, valamint a belvízelvezetés elsődlegességének biztosítása érdekében a vízszolgáltatást is a vízügyi igazgatóságoknak célszerű végezni. d) Másodlagos főművek A másodlagos főművek, vagyis a felszin alatti csővezetékű esőztető öntözőfürtök egy korábbi, hibás beruházási gyakorlat alapján kerültek állami tulajdonba, vizig kezelésbe. Olyan öntözőfürtök, telepek ezek, melyek egy-három mezőgazdasági üzem igényét elégítik ki. Ilyen 31 db van az országban, 43776 ha területet öntözhetnek segítségükkel. Véleményünk szerint célszerű, ha a főművek egy része az érdekeltek birtokába jut a privatizáció során. Távlatban állami tulajdonban csak a regionális rendszerek főcsatornái, illetve a kettős működésű csatornák maradnak. Az OVF legutóbb 1991 szeptemberében fogalmazta meg fejlesztési elképzeléseit a mezőgazdasági vízszolgáltatás műveire. Helyzetértékelésében az alábbiakat írja: „...a mezőgazdasági vízszolgáltatást biztosító fejlesztéseket a mezőgazdasági termelés folyamatos növelésének követelménye inspirálta. A fejlesztések közép- és hosszútávú tervek alapján, térségeket kiemelve valósultak meg... Egyes állami fejlesztésekről a megvalósulás után derült ki, hogy az igények meghatározása túlzott volt, vagy a központi irányítás megváltozott stratégiája miatt az érintett üzemek más irányú fejlesztéseket realizáltak, így az állami pénzeszközökből megvalósított beruházás nem, vagy korlátozottan hasznosult." Ezt a kijelentést a mezőgazdasági vízgazdálkodás elmúlt évtizedeiben kiépített műveinek kapacitás-kihasználtságát bemutató 2. táblázat is alátámasztja. Az elmúlt évtized kifejezetten száraz jellegű volt. Ennek ellenére látható, hogy a művek még a két legsúlyosabb aszályú 1983 és 1990-es évben sem voltak lehetőségeik szerint igénybe véve. Különösen feltűnő, hogy a főmű nélküli telepek is milyen kis kihasználtságúak. Mindennek többek között oka lehet, hogy - nem ott épültek, ahol igény van rá, bár mindegyik tervezésekor komoly agrár- és közgazdasági vizsgálat készült, 2. táblázat. Az országos öntöző kapacitás kihasználtsága %-osan Év Főműves Főmű nélküli 1981 63 52 1982 54 46 1983 66 46 1984 86 48 1985 57 31 1986 65 38 1987 60 33 1988 71 49 1989 66 40 1990 71 52 1991 50 46 - az öntözés költségeinek növekedése már nem építhető be a termék árába, nem lehetséges a kigazdálkodása, vagy egyszerűen fogalmazva: nem éri meg. Ezek a gondok azt a véleményt támasztják alá, hogy a piac körülményei közé kell helyezni ezt a tevékenységet. A fenntartási keretek, amint az jól ismert, nem nőnek, az ország jelenlegi helyzetében ez nem is igen remélhető, így új művek építésével a fajlagos értékek egyre csökkennek, vagyis egyre kevésbé lesznek a művek optimális állapotban a karbantartás elmaradása miatt. Ezek elgondolkoztató tények, szabad-e ilyen ismeretek birtokában fejlesztésről gondolkodni. Úgy véljük igen, de másképpen mint eddig. Jelenleg a mezőgazdasági vízszolgáltatás főművei állami tulajdonként funkcionálnak. A szakágazati stratégia, ami a szakágazat célhelyzetét,jövőbeli működési területét is rögzíti, így fogalmaz: „Az állami tulajdonban maradó művek körét egyrészt az ország már vázolt kiszolgáltatott vízgazdálkodási helyzetére való tekintettel úgy kell meghatározni, hogy a magas színvonalú feladatösszehangolás biztosított legyen. Másrészt a vizek és vízi létesítmények új tulajdonjogát úgy kell megállapítani, hogy azok hatékony működtetésének feltételeit érdekeltségi alapon lehessen biztosítani. Állami tulajdonban csak azok a vizek és vízi létesítmények maradjanak, amelyek fejlesztésével, működtetésével kapcsolatos érdekeltségi körök kiteijedtek és áttételesek". Ebből fakadóan a fejlesztési stratégiát is ennek a jövőképnek megfelelően kell megfogalmazni.