Hidrológiai tájékoztató, 1993

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vitális György: 125 éves a Bányászati és Kohászati Lapok - 100 éves az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület

3 meggyőződve lennünk, miszerint elég szellemié» anyagi erővel bírunk arra; hogy létesitsük! Hasai bányáantnnk nem áll ngy&n jelenleg azon magas fokán a tökélynek, melyen egykor állott, de ennek oka az eddigi viszonyokban rej­lett, melyek ellen hiába volt minden küzdelem; azért mindég voltak, • most is vannak szaktár­saink között számosan olyanok, kik mélyen ér­zik bányászatunk hiányait, ösmerík bányaipa ­rank fejlődésének akadályait, s a legjobb aka­rattal késsek esek elhárításánál közreműködni; e mellett szakképzettségük kitűnő, bármely bá­nyatisstikarnak dissére válnának; kételkedhe­tünk-e, hogy ezen lelkes szaktársaink most, midőn bányászatunk) érdekei egy jóakaratú alkotmá­nyos magyar kormány gondoskodására vannak bisva, egéss készséggel felfogják használni a kínálkozó alkalmat, melyhez hasonlónak bányá­szatunk már rég nem örvendhetett, hogy élénk tevékenységet fejtve ki minden irányban, bánya­iparnnk fejlődését s emelkedését minden erejűk­kel előmozdítsák, s a végre lapunkat, mint köz­vetítő eszközt minél gyakrabban igénybe ve­gyékl Szilárd meggyőződésem, hogy e felett két­kedni nem lehet, bányaiparosaink jó akarata minden kétségen felttl áll; ahol pedig erős aka­rat létesik, meg van ott a szellemi erő is; ennél­fogva reménylem biston, hogy tisztelt olvasóink e felett rövid idő múlva velem egy értelemben lessnek. Hogy anyagi erőnk igen szerény mérvű, az igaz; ezért határoztuk lapunk árát a lehető legol­csóbbra, és negyedévenkinti előfizetés elfogadása által megkönnyíteni akartuk lapunk tarthatását azok számára, kik nagyobb összegeket egyszerre nem nélkülözhetnek; reményijük ennélfogva, hogy e tekintetben is teljesedni fognak várakozásaink, és tisztelt olvasó közönségünk buzgó pártolása által lehetővé teendi, hogy lapunk mind terjede­lemre mind dÍBzes kiállítására nézve az ilynemű külföldi lapokkal versenyezhessen. Kimutatván a fentebbiekben, hogy lapunk czélja üdvös, hasznos, hogy hiányt pótol, s hogy saját erőnkkel létesíthető, merem reményleni, miszerint tisztelt olvasóink bizodalommal fognak viseltetni lapunk iránt, s azt nem csak anyagilag, de szellemi tevékenységük gyümölcseinek köz­lése által is buzgón pártolni fogják ; fogadják azért előre őszinte hálánk nyilvánítását; ha lapunk a kezdet nehézségeit szerencsésen legyőzheti, és teljesen megoldhatja feladatát, ez minden esetben azon lelkes hazafiak érdeme leend, kik szellemi és anyagi adományaikkal pártolták; adja Isten, hogy minden működéseiket áldás és szerencse kisérje ! Péch Antal. Bányászati 8 kohászati intézeteink ismertetése. L • oA-vAv. Soóvár falu Sáros megyének egyik legter­mékenyebb vidékén fekssik a földrajzi szélesség 48. és 49-ik éjszaki 4>ka között, s közel s föld rajzi hossxaság 39-ik keleti fokához, 2000 lábnyi magasságban a tenger szine felett, egy fél mért­földnyire Eperjestől. A magasabb hegység kőzete e vidéken átal­jában a trachit képződményhez tartozik, melyhez simulnak Eperjestől nyugatra az alacsonyabb dombokat képező homokkövek kisebbszerü ma gaslataikk*], milyenek a villetz és a kálváriahegy. As Eperjestől keletre emelkedő magasabb traohyt hegyláncz, éjszaktól dél felé egész To­kajig terjed, s ormait Sáros, Soósujfalu, Sebes, és kapi várak romjai diszitik. Ezen trachyt hegyek alján vonul éjszak felé a Szekcsó patak szűk völgye; a síkságból pedig délkeleti irányban a nagydelnai völgy emelkedik a hegyek közzé, hogy az aranybányai völgyből lezúgó Delna patakot a Tarcza folyóba vezesse. Ezen két völgy között találhatók a trachyt kőzet mellett a sóképzödmény ülepei. A menedékesen emelkedő hegység aljában fekszik a Soóvári sóbánya és sófó'zde a munká­sok telepitvényével együtt, mellyel határos a soó­vári patak mellett fekvő Soóvár falu, s az e felett lévó várhegy nevű magaslaton, mely mint a nagyhegyláncz lépcsője az előtérbe nyomul, áll az 1680 és 1691 között épült szent Ist­ván temploma, s evei szemben a Sóos által 1413-ban épitett plébánia temploma. Soóvár falu déü végénél fekszik az 1780­ban beköltözött német gyarmat telepit vénye, éj­szakkeletre pedig Soósujfalu, Kakasfalu, Guly­vész, Ábrány, Erdőcske községek, és a favá­gók telepitvénye Klausenthal terjednek, körül­véve a kincstári erdőségek által. Hb ábra. A szerkesztői üdvözlet 2. oldala Miklós-Schmieder Antal: „Tények és lehetőségek a Nagyegyházi •bányaüzem védelmében" (1988/K2), Pohl Károly-Solym'os Mihály: „Az aktív vízszintsüllyesztés létjogosultsága és eredmé­nyei a karsztvízveszélyes bauxitbányászatban" (1970/1), Richter Richárd-Somosvári Zsolt: „A visontai Thorez külfejtés elővíz­telenítéséből eredő felszíni mozgások hatása a környező - főleg Visonta - községek felépítményeire" c. szakvélemény megállapí­tásai" (1974/4), Schmieder Antal: „Néhány megjegyzés a védőréteg fogalmának pontosabb értelmezéséhez" (1972/2), „Hidraulikai-valószínűségelméleti számítási módszer a feküből fakadó karsztvíz hozamának meghatározására" (1974/3), „A védőréteg vízhozam-szabályozó szerepe" (1975/K1), „A nyomás­vezető képesség időbeli alakulása hasadékos és rétegzett felépíté­sű, laza szerkezetű víztárolóban" (1976/6), „A bányában fakadó 12

Next

/
Thumbnails
Contents