Hidrológiai tájékoztató, 1992

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Kováts Zoltán: Megemlékezés Tőry Kálmánról, születése 100. évfordulóján

Mikor közvetlen felettesét, Rohringer Sándort 1923-ban a műegyetem vízépítési tanszékére hívták meg professzornak, ő adjunktusul T6ry Kálmánt kérte fel. A vízépítési tanszéken eltöltött évek- az adjunktusi munkakört ugyanis 1926. augusztus végéig látta el - érlelték folyamszabályozó mérnökké. Rohringer professzor főleg a Vág, majd a fiumei Recsina szabályozásával elért eredményei alapján jutott tanszékhez, elsődleges oktatási feladataként a szabályozási művek hatásának bemutatását tartotta. Az oktatási munkák jórésze Tőry Kálmánra hárult, akkor a vízépítési tanszék személyzete a professzoron és az adjunktuson kívül csupán egy tanársegédből és az altisztből állott. Tóry Kálmán nagy tudásszomjjal végezte munkáját és az ehhez kapcsolódó szakirodalom tanulmányozását. Részt vett a vízépítési laboratórium megszervezésében és működésének elindításában. A laboratórium mintájául Hubert Engels drezdai professzor „Flusslaboratórium"-a szolgált. 1926-ban a győri Folyammérnöki Hivatalhoz osztották be. Ekkor indították be a magyarországi Felső-Dunán a már nagyon is idószerű folyamszabályozási tevékenységet a magyar és a csehszlovák vízügyi szolgálatok közösen, és magyar részről szakmai szempontból kiemelkedő személyiséget kellett munkába állítani. így esett Tőrytt a választás, aki a Győri Folyammérnöki Hivatalnak rövidesen vezetője is lett. Győri hivatali működése alatt intenzíven foglalkozott a magyarországi Felső-Duna különleges szabályozási kérdéseivel. Nemcsak tervezett, de irányította az építéseket is, ellátva az árvízmentesítő vizitársulatok miniszteri megbízottjának teendőit, rendszeresen részt vett a Közös Műszaki Bizottság munkájában és jó kapcsolatot épített ki a csehszlovák szervekkel. Tevékenységét tudományos megalapozottsággal végezte. Magyarországon elsőként vezette be a rendszeres hordalékméréseket a Dunán és a mellékágakban. Kutatta a lerakódások következtében beállott mederváltozásokat és a gázlók alakulását. Az eredményesebb kisvizi szabályozás érdekében új sarkantyúépítési rendszert dolgozott ki és alkalmazott, ez jól bevált és a módszert a csehszlovák fél is átvette. A közös munkának szellemi irányítója lett. A tudományos szemléletet a lelkiismeretes, odaadó munkát a beosztottaitól is elvárta, sőt megkívánta, hogy a folyamszabályozás elméleti kérdéseivel is foglalkozzanak a hivatali teendők ellátása mellett. Ehhez a munkához megadta a lehetőségeket és a megfelelő szakmai irányítást is. így alakult ki az un. „Győri Folyamszabályozó Iskola" ahonnan kiváló folyamszabályozók és tudósok kerültek ki, mint dr. Bogárdi János, dr. Horváth Sándor és Petényi Oszkár. Munkássága, tanításait közvetítve hatottak a vízimérnökökre, akik a folyószabályozás ügyét művelték. Ezek közül megemlíthetjük dr. Károlyi Zoltánt, dr. Stelczer Károlyt, Kovács Dezsőt, dr. Csorna Jánost, dr. Rákóczi Lászlót és Laczay Istvánt. 1939 májusában a Földművelődésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályára került és megbízták a győri, valamint a nagykanizsai folyammérnöki hivatalok kerületi felügyelői teendőinek ellátásával. A Duna mellett így a Dráva szabályozási kérdéseivel is foglalkozott. 1940 decemberében a Vízrajzi Intézet igazgatójává nevezték ki. Ebben a munkakörben 1943 májusáig dolgozott. Itt továbbfejlesztette a vízrajzi megfigyelő és előrejelző szolgálatot. A 40-es évek elején a nagy károkat okozó belvizes és a dunai jeges árvizes esztendőkben több figyelemreméltó javaslata, kezdeményezése volt. Elsőként javasolta a dunai jégtörő hajópark kialakítását és elérte, hogy annak első egységeként a vízügyi szolgálat egyik hajóját, a „Dévény"-t a jégtörésre alkalmassá tegyék. Ehhez tanulmányozta az elbai, továbbá a rajnai jégtörő szolgálatot. Érdemei elismeréséül a Magyar Mérnök és Építész Egylet emlékplakettel tüntette ki. 1943-ban ismét a Földművelődésügyi Minisztériumba került, ahol megbízták a folyammérnöki ügyosztály vezetésével. Sajnos a háború utolsó éveiben kevés lehetőség volt az érdemi munka végzésére. Az újjáépítésből azonnal kivette a részét. 1945 tavaszán a budai lakása szomszédságában levő Vízrajzi Intézetnél újjászervezte a vízjelző szolgálatot. Májusban aztán ismét elfoglalhatta munkahelyét, de vezető állását nem tarthatta meg. Elvállalta a magyar Duna-szakasz részletes felmérését és három évi munkával elkészítette a folyam mélységvonalas medertérképét. Ekkor kezdte el az 1952-ben megjelenő nagyszabású dunai monográfiájának megírását. 1949 novemberétől az Országos Vízgazdálkodási Hivatal folyamszabályozási osztályán, majd a KPM Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Főosztályán mint szakértő, majd az Országos Vízügyi Főigazgatóság megszervezése után a Vízrendezési Osztályon mint csoportvezető dolgozott. Részt vett az 1954. és az 1956. évi dunai árvízvédelmi munkák központi irányításában, ezért több kitüntetést is elnyert: 1954-ben Árvízvédelmi Emlékérem, 1956-ban Szocialista Munkáért Érdemérem, 1958-ban a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója Érdemérem kitüntetésben részesült. 1958. május 22-től - mint legalkalmasabb személyt - a Dunabizottság Műszaki Osztályának élére delegálták három esztendőre, mely megbízatás lejártával 1960. december végén 46 évi szolgálat után nyugállományba vonult. Ez után a VTTUKI megbízásából levéltárakban és könyvtárakban végzett fáradhatatlan kutatómunkát a magyarországi folyók szabályozása történetének összeállításához szükséges adatok összegyűjtése és feldolgozása érdekében. Tudományos munkásságát könyvek, cikkek, szakelőadások bizonyították. Legjelentősebb munkája az Akadémiai Kiadó gondozásában 1952-ben megjelent „Duna és szabályozása" c. könyve, mely nemzetközileg is elismert mű. E könyv lapjait 454 oldalon minden Dunával foglalkozó szakember igen nagy haszonnal forgathatja, hiszen abban tudományos alapossággal jelenik meg a Duna leírása az eredettől a torkolatig, a maga csodálatos természeti adottságával, hajózásának, ármentesítésének, szabályozásának ismertetésével. Megállapításai, megjegyzései értékesek, egyes fejezeteit szerb és román nyelvre is lefordították. A mű második - bővített - kiadásának szerkesztésével és a folyamszabályozási fejezet megírásával 1974-ben bízták meg Tőry Kálmánt, aki 1974-ben - 83 éves korában - a Dunát forrásvidékétől a torkolatig még beutazta és részletesen tájékozódott a szakmai kérdésekben. Sajnos a hajóút tapasztalatait már nem foglalhatta írásba, a halál ebben megakadályozta. Utolsó napvilágot látott munkája 1972-ben az ,Al-Duna szabályozása" volt. Szakirodalmi munkásságából még megemlíthetjük Huszár Mátyás: „Dissertatio hydrographica regionis fluviatilis quatuor Crisiorum et Berettyó" c. kéziratban fennmaradt hatalmas tanulmányának fordítását, a „Vízügyi szakmai irodalmi beszámolók" 1966-ban megjelent 9. és 10. füzeteit és 1971-ben a Nemzetközi Földrajzi Unió európai szekciójának kongresszusára a magyar Duna-szakaszról írt útmutatót. A „Duna szerelmesét" 1963. évi közgyűlésén választotta tiszteletbeli taggá a Magyar Hidrológiai Társaság. Emlékezzünk illő tisztelettel a vizimérnökök e szaktekintélyére, a folyamszabályozók tanítómesterére. Reá is illik a horatiusi mondás: „Non omnis moriar." Művei túlélik. Kováts Zoltán IRODALOM [1] BogárdyJ.: Megemlékezi» Tóry Klímán, 1891-1975. Vízügyi Közlemények, 1975. év 2. füzet. [2] Lászlóffy W.: Tóry Kálmán 1891-1975. Hidr. Kőzi. 55. évf. 8. sz. [3] Magyar Életrajzi Lexikon harmadik kiegészító kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 794-795 old. 14