Hidrológiai tájékoztató, 1992

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Korim Kálmán: Mélységi vízkutatás és feltárás Egyiptomban

A tanulmányút, az elhangzott előadások és információk, továbbá a rendelkezésre álló szakirodalom alapján az alábbiakban vázolom fel Egyiptom vízföldtani képét és a mélységi vízkutatás eddigi főbb eredményeit. 2. A mélységi vízkutatás előzményei Átgondolt, korszerű vízkutatási programot elsősorban a Nílustól nyugatra fekvő nagy kiteijedésű Nyugati-Sivatagban hajtottak végre. Első lépésben a süllyedékterületeken, az oázisokban 1:10 000 és 1:50 000 ma. légifényképezés, fotogeológiai felvételezés, valamint 1:25 000 ill. 1:100 000 ma. topográfiai térképezést végeztek. Második lépésben regionális földtani térképezést folytattak a hatalmas mélységi vízkészletet tároló mezozóos Nubiai homokkő formáció geológiai felépítésének és hegységszerkezeti viszonyainak tisztázása céljából. Mindezt nagyban elősegítette a Landsat térképek értelmezése. Harmadik lépésben a kristályos prekambriumi alaphegység konfigurációjának letapogatását végezték felszíni geofizikai módszerekkel, így légi mágneses felvételekkel, gravitációs mérésekkel és geoelektromos szelvényezésekkel. Erre azért volt szükség, mivel a főleg gránit alkotta alaphegység képezi a fedő víztároló Nubiai homokkő komplexum bázisát. A Nyugati-Sivatagban mélyített 100 db vízkutató fúrásban részletes hidrogeológiai vizsgálatokat végeztek a tárolókőzet hidraulikai paramétereinek és a tároló határfeltételeinek meghatározása céljából. Mindezek a vizsgálatok és mérések olyan alapvető adatokkal szolgáltak, melyek a mélységi víztárolórendszer és annak tárolóképességének értékeléséhez voltak szükségesek. Ezek biztosították a szimulációs modellszerkesztéshez nélkülözhetetlen adatokat is. így azután lehetővé vált olyan analóg és numerikus modellek kifejlesztésére, melynek segítségével meghatározzák a regionális víztároló rendszer geometriai viszonyait, a hidrogeológiai határfeltételeket, a kezdeti és tranziens állapotot és a statikus vízmérleget. Emellett modellvizsgálatot folytattak a vízkitermelésnek a víztárolóra gyakorolt hosszú idejű hatására vonatkozólag is. 1. ábra. Egyiptom vízföldtani tájai 1. Nyugati sivatag, 2. Keleti sivatag és a Sinai-félsziget, 3. Nílus völgye, 4. Tengerparti övezet, 5. Wadi El Natrun. 3. Egyiptom vízföldtani tájai Az országban 5 vízföldtani tájat (1. ábra) különböztetnek meg, nevezetesen: 1. Nyugati-Sivatag, 2. Keleti-Sivatag és a Sinai-félsziget, 3. Nílus völgye, 4. Tengerparti övezet, 5. Wadi El-Natrun. A Nyugati-Sivatagot külön ismertetjük. Először vegyük szemügyre röviden a másik négy tájegységet. A Keleti-Sivatagban is sok ponton feltárták Egyiptom legnagyobb mélységi víztároló rendszerét a Nubiai-homokkövet. Vastagsága itt 400-650 m. Vízhozama 60-100 m

3/h/kút. A víz hőmérséklete 35°C körüli. Összes oldott sótartalma pedig 1000-2000 ppm. Utánpótlást a Vörös tengert kísérő hegység felől kap. A Sinai-félsziget néhány forrása szintén az itt is előforduló Nubiai homokkőből kapja a vizét. Itt található Egyiptom legmelegebb vizű hévforrása a Hamman Faraon forrás 72°C hőmérséklettel. Megjegyzendő, hogy a Keleti-Sivatag északi részén karsztvízkészletet tárol a kréta és eocén kori karsztosodott mészkőformáció. A Nílus völgyben fordul elő Egyiptom egyik fő mélységi víztároló rendszere, a pleisztocén alluviális tárolórendszer. E vízföldtani táj két részre tagolódik: a) Nílus deltavidék, b) Nílus völgy. A pleisztocén víztároló legnagyobb vastagságban a. deltavidéken fejlődött ki (max. 900 m.). Az édesvízzel telített rétegszakasz legnagyobb vastagsága 300 m. A tengerparti övezet alkotta tájegység szintén kétosztatú: a) Vörös tenger menti sáv, b) Földközi-tenger menti sáv. A víztároló rendszerek itt részben édesvizet, részben sósvizet tartalmaznak. A Nyugati- vagy Líbiai-Sivatag a Nílustól nyugatra nagy kiterjedésben terül el. Délről az egyiptomi-szudáni határtól fel északra, egészen a Földközi-tengerig mintegy 1000 km hosszúságban húzódik. Domborzata meglehetősen sík és egyenletes, de helyenként hegyvonulatok, fennsíkok, réteglépcsős-rétegfej kibúvásos alakzatok szakítják meg. Vízföldtani szempontból a süllyedékterületek, az oázisok rendkívül nagy fontosságúak. Á földtani felépítés meglehetősen egyszerű. A prekambriumi kristályos alaphegységre sorrendben paleozóos, mezozóos, majd harmadidőszaki üledékek települnek,, melyek észak felé dőlve egy hatalmas monoklinálist alkotnak. E monoklinálison belül változatos tektonikai formák, gyűrt alakzatok és vetődések, törések fordulnak elő. Földrajzilag a Nyugati-Sivatag három provinciára tagozódik: a) Déli-Fennsík, b) Központi-Fennsík, c) Északi-Fennsík. A Déli-Fennsík vagy plató főleg paleozóos és mezozóos Nubiai homokkő sorozatból áll. Déli részén prekambriumi kristályos alaphegységszigetek állnak ki a felszínből. Ebbe a tájegységbe tartozik a Dakhla és a Kharga oázis. A Központi-fennsík vagy plató főleg kréta és eocén mészkőből áll, melynek fekvője mezozóos Nubiai homokkő és paleozóos üledékes kőzet. Ide tartozik Bahariya és a Faraira oázis. E két oázis körzetében találjuk a 10 000 km

2 területű Nagy Homok Tengert Az Északi-Fennsíkot vagy platót miocén mészkő és homokkő építi fel. A Nubiai homokkő itt már nagyobb mélységben települ. A vízföldtani szempontból kiemelkedő jelentőségű Nubiai homokkő komplexum a Nyugati-Sivatag minden részén jelen van. Déli határa Szudánban húzódik. Előfordulásának nagyságára jellemző, hogy Afrikában a 12. szélességi foktól északra mindenütt megvan, így a szomszédos Szudánban és Líbiában is. A Nubiai homokkő vastag durvaszemcsés, melybe homokos agyag és agyag közbetelepülések vannak. Szárazföldi eredetű s legvalószínűbb az alsó-kréta kori keletkezése. Vastagsága délről észak felé növekszik. A Déli-fennsíkon meg a felszínen települ, a Kharga oázisban 800 m, a Dakhla oázisban 1500 m, a Bahariya oázisban már 1800 m vastag s egységes víztárolót alkot. A Faraira oázisban teljes vastagságát 2800 m-re becsülik s északon 50