Hidrológiai tájékoztató, 1991

EGYESÜLETI ESEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK - Dr. Juhász József: Elnöki beköszöntő - Németh Kálmán: 30 éves a Magyar Hidrológiai Társaság Soproni Területi Szervezete

Az akkor még első alapító tagok közül tiszteleti taggá választottuk Zádor Alfréd és Garád Róbert mér­nököket. A Fertő tóhoz való erős kötődésre is tekintettel a Varga Lajos érdemeit megörökítő emléktáblát Bér­ezik Árpád méltató szavai kíséretében az ÉDU VÍZIG Fertő tavi Kutatóállomás bejáratánál helyeztük el. A megemlékezés újabb erőt adott a munka foly­tatásához, ugyanakkor igen nehezítette a munkát a romló gazdasági és politikai helyzet, valamint a nagy tapasztalatú régi és a működő helyi vezetés súlyos személyi vesztesége. A jubilelmi ünnepséget követő két évben eltávozott közülünk Garád Róbert, Zádor Alfréd, Szekér Lajos, Kisházi Péter és Köves László elnök. Legnagyobb feladat így Havas András titkárra há­rult, akit az új elnök, Németh Kálmán, és a meg­erősített vezetőség segített az egyre nehezedő mun­kában. A huszonöt év tapasztalataira is figyelemmel, de az egyre romló feltételek mellett meg kellett hatá­rozni a reális mozgásteret, a működés feltételeit. Az eddigi munkát elemezve megállapítottuk, hogy a területi szervezetek sok profilú ténykedése mel­lett azért mindenütt vannak specialitások, az adott területre jellemző igények. Sopron esetében a legfontosabb szakágak: Közműellátás: vízellátás, szennyvízkezelés, csatorná­zás, fürdőszolgáltatás. L imnológia: vízminőség, hidrobiológia, tóhasználat, természetvédelem. Hidrológia: erdészeti hidrológia, felszíni vízelvezetés, hidrometeorológia, vízháztartás. Hidraulika. Fentiek közül a Fertő sajátosan jelentős szerepe, va­lamint a témával foglalkozó tudományos kutatók szaktekintélye és viszonylag nagy száma a limnoló­giai témacsoportot az érdeklődésre számottartó té­mák élére teszi. Hozzá hasonló érdeklődésre csak a vízellátás számíthat, amit viszont a város, a lakos­ság igénye, igényessége helyez más témák elé. A töb­bi tudományág arányát a szervezetben működő szak­tekintély és annak aktivitása, a tagság szakmai és életkori összetétele, a város és intézményeinek igé­nye alakította ki. A tagság összetétele, érdeklődése, de a városi igé­nyek alapján is ezen időszakban előtérbe kellett he­lyezni a közműellátás témáit, annak olyan szakágait is, amit eddig a Társaság tevékenységeként meg sem fogalmaztak, netán távoli tudományághoz sorolandók. Területi Szervezetünk aktív tevékenysége is hoz­zájárult ahhoz, hogy Sopron vízellátása az elmúlt években átmenetileg nyugvópontra jutott, miután Hegykő térségében megépült az úgynevezett Megyei Regionális Vízmű első üteme. A napi 15 000 köbméteres kapacitás és a — szo­ciális szempontból kedvezőtlen — vízdíjemelés taka­rékosságra serkentő hatása következtében a város víz­ellátása több évre biztosítottnak ítélhető, így Tár­saságunk az utóbbi években csupán a regionális te­lep kérdéseivel, az üzembe helyezés szakmai témái­val foglalkozott. Nagyobb figyelmet igényelt ugyanakkor a vidéki települések vízellátása, aminek gyorsított megvalósí­tását szerény lehetőségeinkhez képest segítettük. Különböző formában — tervezés, tervegyeztetés, előadóülés, tervpályázat — folytunk be a védett ter­mészeti környezetben elterülő Brennbergbánya köz­üzemű ellátásába. Lajtkocsival történő vízszállítás ugyan biztosítja a lakosság minimális vízszükségle­tét. de végleges megoldást csak a vezetékes elosztás adhat. A korábbi, a helyi megoldásokat kereső ku­tatás sorra csődött mondott, most a város rendsze­rére való csatlakozás kivitelezése folyik, amely vég­leges, biztonságos kialakítást jelent. Míg területünkön szinte teljes a közüzemű vízel­látás. a szennyvízelvezetés rosszabb az országos át­lagnál. Közreműködésünket ezért inkább e témakö­rökben igényelték, különös tekintettel a Fertő part­ja védett természetvédelmi zónáira. Közülük is kiemelkedő Fertőrákos község, amely karsztra épült házaival, a talajba vezetett szenny­vizével mind súlyosabban veszélyezteti a városi víz­mű vízkészletét. Csatornázási témáinkban ez a te­lepülés szerepel a leggyakrabban, bár nem csökkent­hétté Sopron városban sem az ilyen irányú vizsgá­lódást, miután az elmúlt években helyezték üzembe szennyvíztelepének biológiai ütemét. Segítséget igényelt azonban a város csatornázásá­nak túlterhelését megszüntető, a szétválasztást segí­tő elvi megoldások keresése, de a szennyvíztelep bő­vítéséhez kapcsolódó szociális és üzemelési fejleszté­sek vizsgálata is. A Fertő tó és környékének természet- és tájvé­delme sokkal kevesebb gondot jelentett a határöve­zeti elzártság időszakában, mint napjainkban, ami­kor az elképzelések végletekig csapongnak, nem tö­rődve azok káros hatásaival, vissza nem fordítható következményeivel. A győri területi szervezettel közösen tagságunk fel­ismerte a veszélyt, megpróbált az eseményekbe be­kapcsolódni, illetve elébe menni a torz megoldások­nak, helyettük megvalósíthatót javasolva. Ennek jegyében 1990-ben két alkalommal is ren­deztünk „Fertő ankét"-ot, ahol először az idegen­forgalmi elképzelések koncepciójának témáit, majd a tóhasználók tevékenységét tárgyaltuk meg, nagy szak­tekintélyű előadókat állítva. A tervezők és leendő beruházók mellett megszólaltak a természetvédők, az üzemelők (nádtermelés, halászat) és az üzemeltető víz­ügyi szakgárda tagjai is. A vélemények felszínre ke­rültek, a kirívó hiányosságok és veszélyek felkiáltó jelet kaptak, amivel bizonyára elősegítettük a remélt legjobb megoldást. Sopron szeenesés fekvése következtében a váro­son átfolyva két patak (Ikva- és Rák-patak) is se­gíti a felszíni tisztítási folyamatot. Az előnyök mel­lett azonban a patakok hátrányai (mederszennyezés, eliszaposodás, szabályozás) is jelentkeznek. Tagtár­sunk, Németh László, a téma területi felelőse két alkalommal is adott tájékoztatást a szakmai meg­oldásokról, a környezeti szennyezést is megszünte­tő, illetve annak lehetőségeit biztosító újításokról. A fiatalok bevonása az egyesületi munkába nem könnyű, de elengedhetetlen és a jövőt megalapozó feladat. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy te­rületi szervezetünk ebben különösen élen jár. Kéz­zel fogható bizonyítékát ennek abban adta, hogy a helyi MTESZ által évente megszervezett ifjúsági pá­lyázati ankéton fiataljaink igen aktívan vettek részt. Minőségében lehettek kifogások, mert fiataljaink el­sősorban gyakorlati kérdések kidolgozásával pályáz­tak, de a részvétel nagy arányának, ami a jelent­kezők egynegyedét, egyharmadát is elérte néha, na­gyon örültünk. Jó iskola volt ez ugyanis a fellé­pés, az előadókészség, a szereplés fejlesztése, de az aktivitás beidegződésére is. Nem lehetünk az elmúlt öt évben ennyire elé­gedettek a geológiai tudományok területén végzett munkálkodásunkkal. Megéreztük a kiváló Vendel professzor és Kisházi Péter hiányát, nem csak szak­értelmüket, hanem inspiráló tevékenységüket is. A témával csupán egy alkalommal, Boldizsár István hul­ladékelhelyezési témájában közvetve foglalkoztunk. Hasonlóan hiányzik az elégedettség belőlünk az er­dészeti hidrológiához kapcsolódó tudományok tekin­tetében is. Nem a terveink szerint merítettünk e témakörből, pedig országosan a mi lehetőségeink ki­emelkedőek. Dr. Juhász Miklós osztályvezető és dr. Rácz József tanszékvezető ugyan a Tacsi-árokban megpróbálták tagságunkat az erdészeti tudományok rejtelmeibe, a természetvédelem gondjaiba beavatni, de ennél több kell. A hiányok feltárása nem csupán önkritikái gesz­tus, hanem a jövő teendőinek meghatározását is je­lenti. A sok változás ugyan nem várt feladatok elé állíthatja szervezetünket, de a múlt hibáit minden­kénpen szeretnénk kiküszöbölni. Területi Szervezetünk egyik fontos eseménye 1990­ben a vezetőség újjáválasztása volt. aminek ered­ményeképpen az elnök dr. Takáts Tamás, társelnök 65

Next

/
Thumbnails
Contents