Hidrológiai tájékoztató, 1989

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Megemlékezés Saxlehner Andrásról halálának 100. évfordulóján

tanár munkája. Nagy kár, hogy ez a nem mindennapi megoldású építmény a második világháború alatt elpusztult. Kezdetben a kutak fölé kútházakat emeltek, ahol a tiszta, üres palackokkal megrakott ónlemezből készült perforált kosarak segítségével végezték a töltést, majd kiemelés után a palackokat lezárták és címkézték. A kútházas töltőépületeket később felváltotta a gépesített palackozás, amelyet ládagyártó és szalma csomagolóanyag-készítő műhely egészített ki. A telep fontos részét képezte a kertészház, több készáruraktár, a szénaraktár és a különböző anyagok tárolására szolgáló raktár. A kutaktól ekkor már kőagyag csővezeték épült ki a három, egyenként 60 m

3-es föld alatti keramittégla burkolású víztároló medencéhez. Közülük kettőt még ma is használnak. Ezekből a keserűvizet a víztorony fakádjaiba gőzszivattyú nyomta fel, s innen jutott a palackozógéphez. Ezt a saját tervezésű, 8—10 ezer palack/h teljesítményű palackozót csak 1886-ban szabadalmaztatta Saxlehner András, bár már jóval korábban is használták. Ezzel párhuzamosan a parafadugós dugaszoláshoz és az ónkupakos kapszulázáshoz mechanikus gépeket állítottak be. Az így előkészített palackokat azután szalmatokba csomagolták és 25 vagy 50 palackra alkalmas ládákban szállították. A ládák oldalára a „Hunyadi János keserűvíz forrás" feliratot égették be. A munkafeltételeket a tulajdonos messzemenően igyekezett megteremteni dolgozói részére. Hogy menynyire lépést tartott a fejlődéssel, azt az is bizonyítja, hogy Budapest belvárosi közvilágítása csak 1893-ban kezdődött meg, addig ő már 1888-tól saját áramfejlesztővel világított a telepen és minden épületben. Messze kimagasló eredményeihez nagymértékben hozzájárult az a 2,5 km hosszú normál nyomtávú iparvágány, amely a telepet a Kelenföldi pályaudvarral kötötte össze. Ehhez tudni kell, hogy az 1880-as években még szállításra alkalmas kövezett utak ezen a dél-budai területen alig voltak. Az iparvágány azután egyrészt megkönnyítette, másrészt meggyorsította a szállítást, és így elősegítette a növekvő keserűvízigények kielégítését. A külföldi értékesítés növeléséhez nagymértékben hozzájárultak a kor legnevesebb szakembereinek elemzési eredményei. A felkért kémikusok között szerepelt A. Redtenbacher bécsi, J. Liebig müncheni, R. W. Bunsen heidelbergi, R. Fresenius wiesbadeni egyetemi tanár. A párizsi orvosi akadémia vegyelemzése igen hasznos volt, mert ennek alapján 1873-tól lehető1. kép. A Saxlehner András bronz emlékérem eredeti nagyságú első oldala (dr. Pellérdy Lászlóné felvétele) ség nyílott a keserűvíz franciaországi forgalmazására. Az értékes elemzések orvosok véleményével kiegészítve fokozatosan nyilvánosságra kerültek. Az első részletes ismertetőt A. Martin müncheni tanár állította össze (1871), amely a kémiai összetételen kívül a keserűvíz gyógyászati alkalmazását is tartalmazta. A telep teljes bemutatására a tulajdonos vállalkozott és saját kiadásban 1885-től általában 5—10 évenként megjelent egy szép kivitelű kötet. Nagy lehetőség kínálkozott a keserűvíz széles körű ismertetésére az 1885. évi Országos Általános Kiállításon is. Saxlehner András munkásságának elismeréseképpen itt kapta meg a „Ferenc József érdemrend lovagkereszt"-je kitüntetést. Jó befektetést jelentett az 1887. október 5-én a Budapesten ülésező VI. Közegészségügyi Nemzetközi Kongresszus 600 tagja részére szóló meghívás azzal, hogy „a Hunyadi János forrástelepet látogatásával" tüntesse ki. Saxlehner András, a nagy vállalkozó és szervező 1889. május 24-én hunyt el. Fiait már kezdettől bevonta munkájába, amely felesége, Pelikán Emília révén is nagy lendülettel fejlődött tovább. Ezt 1913-ban a 15 700 000 palack értékesítésével elért legnagyobb forgalom is bizonyította. Ebből 14 700 000 Európa számos országába, Észak- és Dél-Amerikába, Indiába, Ausztráliába, Egyiptomba és Dél-Afrikába is eljutott. A hazai fogyasztás ekkor összesen 1 millió palack volt. A II. világháborút követő államosítással több vállalat, majd 1975-től a Vízkutató és Fúró Vállalat Gyógyés Ásványvíz Üzeme kezelésébe került a telep. A mai Népköztársaság útja 3. sz. alatti palotában kapott helyet az 1880-as évek közepétől a központi iroda és a család lakrésze, amelyben jelenleg a Postamúzeum működik. A háromemeletes koraeklektikus stílusú épület tervezése és kivitelezése Czigler Győző egyetemi tanár nevéhez fűződik, a külső falazatot Szécsi Antal szobrászművész alkotása díszíti, a szobák mennyezetén pedig Lötz Károly festőművész freskóit még ma is meg lehet csodálni. A Gyógy- és Ásványvíz Üzem az alapító halálának 100. évfordulóján a Magyar Balneológiai Egyesülettel, kiállítással egybekötött ünnepi előadóülésen, Kőszegen emléktábla-avatással, emlékplakett-kibocsátással és több, érdemeit és tevékenységét méltató közleménnyel kíván fejet hajtani Saxlehner András nagysága előtt, aki a magyar föld egyik nagy természeti értékével, a „Hunyadi János keserűvízzel" megismertette a világot és gyógyulást vitt sok millió lakos otthonába. Dr. Dobos Irma 2. kép. A Saxlehner András bronz emlékérem eredeti nagyságú hátoldala (dr. Pellérdy Lászlóné felvétele)