Hidrológiai tájékoztató, 1989

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Scheuer Gyula-dr. Schweitzer Ferenc: A nagy-kevélyi hegységrész paleokarszt-hidrológiai viszonyainak negyedidőszaki rekonstrukciója

3. Megállapítások — következtetések 3.1. A Budai-hegység és tágabb környezete igen gazdag hévforrásműködést jelző édesvízi mészkőelőfordulásokban. Ilyen területnek értékelhető többek között a vizsgálat tárgyát képező nagy-kevélyi hegységrész keleti része, ahol az önálló előfordulások száma eléri a 18-at, és ezek kormeghatározásával adatokat nyerhetünk a hévforrások fakadás idejére, így ezek segítségével a terület paleokarszt-hidrológiai viszonyainak fejlődéstörténetét is felvázolhatjuk. Az általunk vizsgált hegységrészen a pliocén végén és a negyedidőszak elején a víztartó karbonátos kőzeteket (triász mészkő és dolomit) még vízzáró, illetve rossz vízvezető agyagos képződmények takarták le (tardi és kiscelli agyag). Fedett karszt volt és nyomás alatti hévizet tározott. A pleisztocén elején a vízzáró képződmények fokozatosan lepusztultak a felszínfejlődési folyamatok (emelkedés, völgybevágódás) hatására egyes kiemelt helyzetben levő vízvezető karbonátos rögről, így megindulhatott a hévízkiáramlás a tározórendszerből. A legelső édesvízi mészkővel bizonyított források a budakalászi egység területén törtek fel, majd később a forrástevékenység kiterjedt az egész vizsgált területre. 3.2. Az édesvízi mészkövek korbesorolása a bennük talált faunák, földtani helyzetük és a geomorfológiai szintek (teraszok) alapján kísérelhető meg. Ezek szerint a legidősebb mészkövek az alsópleisztocén második felében (alsó biharium) képződtek, így a karbonátfelhalmozó hévforrásműködés megindulása is erre az időszakra tehető. Ekkor rakódtak le a 170—240 tszf.-d magasságban települő édesvízi mészkövek. E mészkövek nagy vastagságúak, jelentős elterjedésűek. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy igen dinamikus, a mait meghaladó hévforrás-tevékenység volt ebben az időszakban. összehasonlítva a fiatalabb édesvízi mészkövekkel, megállapítható, hogy a hévforrások karbonátfelhalmozó képessége kiemelkedően az alsó bihariumban volt a legerőteljesebb. Ez általánosítható az egész Budaihegységre is. 3.3. A vizsgált területen is megfigyelhető, hogy az édesvízi mészkövek szintekbe rendeződve, egy-egy meghatározott tengerszint feletti magassághoz és geomorfológiai szinthez kapcsolódva fordulnak elő. A csökkenő magasságok korban egyre fiatalodó édesvízi mészkövet jeleznek. A megfigyelések alapján e területen a negyedidőszakon belül a jelenkori lerakódásokat is figyelembe véve, 5 édesvízi mészkőszintet sikerült kimutatni (2. ábra). Párhuzamosítva és azonosítva ezeket a budai-hegységiekkel, megállapítható, hogy az alsó- és a középsőpleisztocén forrásműködést jelző 6-os szinttől lefelé, a 3. szintig jó egyezés mutatható ki. Hiányoznak viszont a felsőpleisztocénben képződött édesvízi mészkövek (2. szint). Ennek ellenére nem zárható ki a forrástevékenység folytatódása. 2. ábra. A nagy-kevélyi hegyvonulathoz tartozó édesvízi mészkőszintek és tagolásuk (A számozás és megnevezés az l. ábrán szerepel) 3.4. összefoglalóan megállapítható, hogy a nagy-kevélyi hegységrész keleiti részén az édesvízi mészkövet felhalmozó hévforrás-tevékenység az alsópleisztocén felső részében (alsó biharium) indult meg, és egészen napjainkig a hévíztároló rendszer egyik fő megcsapolójaként funkcionált. A hévforrások először a budakalászi egységnél törtek fel, majd a felszínfejlődési folyamatok hatáséra az egész vizsgált területen elterjedtek. Ez a folyamat a középső és a felsőpleisztocénben módosult, szűkült, mert csak a budakalászi és az ürömi egységek váltak forráskilépési helyekké és ezekhez kapcsolódva változtatták csak helyüket egészen a mai állapot kialakulásáig, bár az édesvízi mészkőképződéssel csak a felsőpleisztocénig tudjuk a források útját követni. IRODALOM [1] FTV: Talajmechanikai és mérnökgeológiai szakvélemények. 1955—1986. Kézirat. Adattár. [2] Jánossy D.: A magyarországi pleisztocén tagolása gerinces faunák alapján. Akadémiai Kiadó, Bp., 1979. [3] Kretzól M—Pécsi M.: A pannóniai medence pliocén és pleisztocén időszakának tagolása. Földrajzi Közlemények, 30. 4. 1982. 300—326. [4] Scheuer Gy.—

Schweitzer F.: A budai hévfórrások fejlődéstörténete a felsőpannontól napjainkig. Hidrológiai Közlöny, 60. 11. 1980. 492—501. [5] Scliréter Z.: Budai és Gerecse hegységperemi édesvízi mészkő előfordulások. A MAFl Evt Jelentése 1951-ről. Bp., 1953. 111—146. [6] Szentes F.: Adatok a Buda-Pilisi hegység Nagy-Kevély hegy csoportjának hidrológiai viszonyaihoz. Hidrológiai Közlöny, 12. 1932. 35—42. [7] Végh S.-né et al.: Budapest mérnökgeológiai térképezése. Békásmegyer és óbudai lapok vízföldtani térképei és magyarázói. Kézirat. FTV Adattár. [8] Vitális Gy.—Hegyi I.-né: Adatok a Budapest térségi édesvízi mészkövek genetikájához. Hidrológiai Közlöny, 62. 2. 1982. 73—84. [9] Wein Gy.: A Budai hegység tektonikája. A MÁFI alkalmi kiadványa. Bp., 1977. 1—76. 25