Hidrológiai tájékoztató, 1989

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Dobos Irma: Ásványvizek artézi kutas feltárása a Nyugati-Kárpátokban

Hungáriáé" (1829). Sok vízelemzése mellett nagy érdeme, hogy felismerte a geológia, a kémia és a balneológia szoros egységét [6]. Az artézi kutak telepítésének előzményei A 19. század nagyméretű gazdasági és társadalmi változásai a földtan és a rokon tudományok fejlődésére is hatással voltak. A gyáripar kialakulása felgyorsította a nyersanyagkutatást, társadalmi téren pedig a nemzeti kultúra és a nemzeti államok kialakulására irányuló törekvések érvényesültek. A reformkorszak bár igen kedvezett minden olyan kezdeményezésnek, amely a múlt hibáinak kijavítására irányult, mellette azért több újszerű megoldás is napvilágot látott. Vízügyi vonatkozásban elsősorban a felszíni vizekkel kapcsolatos javaslatok hangzottak el, sőt megvalósításuk el is kezdődött. Közben a szabadságharc (1848—49), majd az ezt követő elnyomás évei megszakították ezt a folyamatot. A kiegyezés (1867) körüli években azután nagy lendülettel indult meg a korábban kitűzött program és több új kezdeményezés végrehajtása. A tudományos egyesületek és a Magyar Királyi Földtani Intézet (1869) életre hívása a földtani és a vízföldtani kutatás alapját teremtette meg. Azokon a helyeken, ahol a felszíni és a talajvíz képezte az ivóvízbázist, ott a közegészségügyi helyzet romlása következett be. A fertőzött ivóvíz sok betegség és járvány forrása lett, amely a szakemberek figyelmét a talajvíz alatti mélységi vizek felé irányította. A társadalmi igény ellenére nem az ivóvíz-, hanem a fürdők vízellátásának javításával kezdődött az artézi kutak telepítése, a mélységi víz feltárása. A kísérleti időszak 1825-ben Pápa mellett az ugodi gyógyfürdő artézi kútjával indult és a magyar tudományos mélységi vízfeltárást megteremtő, pozsonyi születésű Zsigmondy Vilmos (1821—1888) bányamérnök fellépéséig tartott. Ő ugyancsak gyógyvizű kutat létesített első munkájaként Harkányban (1866), majd egymás után tervezte és kivitelezte országos és Európa-hírű munkáit. Asványvizfeltárás a Felvidéken Az ország többi részéhez hasonlóan a Felvidéken is az artézi kutak túlnyomó többsége a települések ivóvízellátásának javítására, egy kisebb része a működő fürdők ásvány-, illetve gyógyvizének mennyiségi növelésére irányult. A kutak telepítését elősegítette az idegenforgalom várt erőteljesebb növekedése és a magyarországi fürdők és gyógyvizek osztályozása. A helytartótanács 1863-ban elsőosztályú fürdőnek minősítette a Felvidéken Bártfát, Lublót, Pöstyént, Szliácsot, Szinnye-Lipócot, Tátrafüredet, Trencsénteplicet és Vihnyét. A legkorábbi (1864 és előtte) utalást Pöstyénnél találunk, amely két kisebb, 4—5 m mély fúrt kútra vonatkozott. Bár mindkettő hévizet tárt fel, a kutakat nem vették nyilvántartásba. A Vág-völgyében kialakult két jelentős hévízfürdő kútjai közül csak a trencséntepliciekről rendelkezünk nem sok, de megbízható adattal. Trencsénteplic első fúrt kútját, a „Sina-forrást" 1872ben létesítették igen kedvező eredménnyel. Ezt 1903ban Leiéber Ágoston kivitelezésében három kis mélységű (31, 34 és 37 m), és viszonylag nagy átmérőjű (0,16, 0,39 és 0,39 m) követte. Ezek a kutak minden bizonnyal a nagyobb vízmennyiség elérése érdekében a források helyét állandósították és ugyanakkor a hévíz hőmérséklete is emelkedett, mint pl. a Sina-forrás esetében 37-ről 40,2 °C-ra [8, 12], Az artézi kutak jelentőségét Zsigmondy Vilmos több eredményes munkájával már bebizonyította, amikor a Pénzügyminisztérium megbízta a Kassa melletti ránkherlányi fürdő gyógyvíz mennyiségének növelésére irányuló fúrás kivitelezésével. A fúrás 1870-ben kezdődött és 404 m elérése után, 1875-ben fejeződött be. Különlegessége volt, hogy ezt akkor Európa legnagyobb időszakos szökőkútjának tekintették, mivel a víz szökőmagassága — a franciaországi 15,8 m-essel szemben — elérte az 55 m-t. Később a vízkitörések közötti nyugalmi idő fokozatosan hosszabb lett a csökkenő szén-dioxid utánpótlás következményeként. A kút körüli medencében összegyűlt langyos (23 °C) vizet elvezették a fürdőbe és felmelegítés után használták fel. E nagyszerű látványt nyújtó artézi kút több szakembert [4, 18] arra ösztönzött, hogy ezt a jelenséget leírja és rajzban is megörökítse (1. kép). 1. kép. Működés közben a ránk-herlányi szökőkút Ásványvizet tárt fel a losonci zománcgyár ivó- és használati vízellátására létesített artézi szökőkút. A csekély mennyiségű (6—7 l/min, 15 °C hőmérsékletű) vizet jelentős szénsavtartalma alapján sorolták az ásványvizek közé. A kutat 1895—1896 között Schreiner Miksa Torontál megyei lakos 339,0 m-re képezte ki [12], Hasonló jellegű ásványvizet tárt fel a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Ipolynyitrán 516 m-ben. Az Ipolyvölgybe 1911-ben telepített kőszénkutató fúrás bizonyította, hogy e terület földtani felépítése azonos a Salgótarjáni-medencével. A nagy szénsavtartalmú víz kitörése 5—6 percenként ismétlődött és később 40 m magasra is felszökött [7, 9]. Id. Noszky Jenő vizsgálta a ránk-herlányi, a losonci és az ipolynyitrai szökőkutat és 1929-ben arról számolt be. hogy a két utóbbi kút időközben elvesztette pozitív jellegét. Zsigmondy Vilmos 1876-ban befejezte fúrási tevékenységét, s ezt követően már kizárólag csak szakvélemények adásával foglalkozott. Ennek ellenére Boleman István neki tulajdonította a vihnyei hévízkút kivitelezését [2. 3], pedig azt utóda Zsigmondy Béla (1848—1916) létesítette 1881 és 1882 között. A kissé elhanyagolt fürdő életében ez az 55,89 m mély hévízkút fellendülést hozott. Míg 1868-ban az éves forgalom mindössze 178 vendégből állt [3], addig 1881-ben már 503 fürdőző fordult meg Vihnyén [8]. A fürdő színvonalát növelte a légköri viszonyok műszeres mérése, amely minden bizonnyal a közeli Selmecbányái bányászati és erdészeti akadémia hatásának tulajdonítható. A fürdőről készült kiadványok legtöbbje részletes tájékoztatást ad nemcsak a gyógyvízről és hatásáról, hanem szemléletes térképen bemutatja a fürdőt és környékén a forrásokat, valamint a jellegzetes kőtengert. A gánóci fürdő vízellátásának javítására Zsigmondy Vilmos adott szakvéleményt, amelyben feltételezte, hogy mélyfúrású kúttal legalább 38 °C hőmérsékletű hévíz tárható fel. A kivitelezésre Zsigmondy Béla kapott megbízást, s a fúrást 1877-ben el is kezdte. A 182 m mélységet 1879. októberben érte el a fúrás, de mű45