Hidrológiai tájékoztató, 1988

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vágás István: Megemlékezés Bogdánfy Ödön születésének 125. évfordulójáról

Megemlékezés Bogdánfy Ödön születésének 125. évfordulóján Bogdánfy Ödön (1863. dec. 18. Torda — 1944. márc. 13. Budapest), Fejér László reprodukciója A Magyar Hidrológiai Társaság különös megbecsüléssel emlékezik Bogdánfy Ödönre, hiszen nemcsak hazánk elismert vízimérnökét, hanem az egyesület alapító titkárát is tisztelheti személyében. Bogdánfy Ödön volt, aki a mai Magyar Hidrológiai Társaság akkori jogelődjét, a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályát 1917 januárjában a tevékenységi köre meghatározásával, tevékenysége szükségességének és hasznosságának megindoklásával, sőt a hivatalos formaságok személyes intézésével is megalakulásához segítette. Alapító titkárát, aki 1919-től elnöke is volt, zárta ki azután tagjai sorából az a szakosztály és az az anyaegyesület, amely méltánytalan határozatát már csak Bogdánfy halála után, 1945-ben érvényteleníthette. Bogdánfy Ödön 1863. december 18-án Tordán született, s 1885-ben szerzett mérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen. Állami szolgálatba lépett 1890-ben, az Országos Vízépítési Igazgatóság Vízrajzi Intézetének munkatársa lett 1893-ban. A budapesti műegyetemen a hidrológia magántanárává választották. A Budapesti Kultúrmérnöki Hivatal vezetőjévé nevezték ki 1916ban. Ugyanebben az évben kapott a budapesti műegyetemen rendkívüli tanári címet. 1919-ben a polgári demokratikus forradalom alatt vette át a Földművelésügyi Minisztérium Országos Vízépítési Igazgatóságának vezetését és helyettes államtitkárként lépett Kvassay Jenő örökébe, a vízügyi szolgálat tulajdonképpen „első embere"-ként. E tisztséget a Tanácsköztársaság időszakában is megtartotta, sőt a tanácskormány vízügyi programját is kidolgozta ennek keretében. Mindezek és, nemkevésbé ismert haladó magatartása miatt az ellenforradalmi kormányzat 1920-ban nyugdíjazta. Alkotó tevékenységére ezt követően alig tartottak igényt. 1944. március 13-án Budapesten halt meg. Bogdánfy Ödön működését a néhány éve elhunyt Lászlóffy Woldemár mindenkor igen melegen méltatta. A Hidrológiai Közlöny 1967-ben megjelent 1945. évfolyamában is ő írt róla búcsúztatást. Figyeljük meg, mit emelt ki Lászlóffy az életműből. Elsőként azt, hogy Bogdánfy a magyar nyelvű hidrológiai és hidraulikai szakirodalom hiányainak pótlására könyveket írt, és eljárásokat, segédleteket dolgozott ki a gyakorlati hidrológiai számítások megkönnyítésére. 1913 és 1916 között szerkesztette a Vízügyi Közleményeket, megszabva egészen a mai időkig a folyóirat arculatát. Lászlóffy arra is utal, hogy „Bogdánfy már pályája kezdetén rabja lett a francia szellemiségnek. Annak a szellemiségnek, amely világos logikájával kutatja és fejti ki röviden egy-egy kérdés lényegét — ellentétben a vaskos kézikönyveket író némettel, vagy a kiskátészerű gyakorlati útmutatót szerkesztő angolszásszal. Rousseau-tól tanulta a gondolkodás és írás művészetét. Nemcsak olvasta, hanem fordította is műveit. ... Nemcsak átböngészte az akkori idők vezető szakfolyóiratának, az Annales des Ponts et Chaussées-nek első kötetüktől, 1831 óta megjelent vízügyi vonatkozású cikkeit, hanem kivonatolta és közzé is tette őket..." Vagy nézzük Vitális Sándornak, Társaságunk akkori elnökének méltatását Bogdánfyról századik születési évfordulóján a Hidrológiai Közlöny 1963. októberi számában. Vitális Sándor arra figyelt föl, hogy Bogdánfy a vizet geológiai tényezőként értékelte, amelynek a földfelszín kialakításában döntő a szerepe. Sőt, az ember éppen a vizek szabályozása, vagy hasznosítása révén működik közre geológiai tényezőként. Bogdánfy, a vízimérnök írta le, hogy „a hidrológia alkalmazott geológia". Bogdánfy munkásságát tehát a szorosabban vett mérnöki hidrológia szaktudósai éppen úgy elismerhették, mint a geológiáé. Ezért lehetett a Hidrológiai Társaságnak is célja és gyakorlata, hogy minden vízzel foglalkozó tudományt és azok művelőit közös tudományos célra fogja össze. Bogdánfy tanulmányai és könyvei közül kétségtelenül a legmaradandóbb becsű az 1904-ben kiadott „Hidraulika" és az 1906-ban megjelent „A természetes vízfolyások hidraulikája" c. könyve. Míg a „Hidraulika" a tudomány általános érvényű tételeit foglalja össze — olyan formában, ami a műegyetemi oktatás számára a mai időkben is útmutató —, az „A természetes vízfolyások hidraulikája" a tudomány megújításának igényével írott mű. E mű számára- a folyó: egyéniség, amely „a maga sajátságaival, vízjárásával, természetével külön tanulmányt és megfigyelést kíván, ha valóban megismerni akarjuk". 3