Hidrológiai tájékoztató, 1988

2. szám, október - Dr. Tóth János: Hozzászólás az országgyűlés Ad Hoc Bizottság 1988. márciusi ülésén

Hozzászólás az országgyűlés Ad H DR. TÓTI a MTESZ Tisztelt Bizottság! A Kulturális Bizottságban, amelynek munkaterülete a tudomány, az oktatás, a kultúra és a tömegkommunikáció, az adótörvény bevezetésének előkészítésével kapcsolatban nagyon szenvedélyes vita alakult ki. A fő kérdés az volt: jól reagál-e a kormányprogram a kor kérdéseire, s hogy az adótörvény mint eszköz, jól szolgálja-e a kormányprogramban megfogalmazott célok végrehajtását? Tehát, tulajdonképpen az, hogy az adótörvény a szellemi tőkét, a szellemi munkát mobilizálja-e a gazdasági célok megvalósítására, vagy „zsugorodást" eredményez. A kor kihívása lényegében gazdasági, műszaki természetű, következésképpen nagyon is társadalmi jellegű. Ez a korszakváltás az értelemmel, a tudománnyal és a kultúrával kapcsolatos. A bizottság több módosító javaslatot is tett. Akkor a pénzügyi kormányzattól azt a választ kaptuk, hogy ne próbáljunk minden társadalmi feszültséget, gondot az adótörvény bevezetésével megoldani: s ezzel nagyon egyetértettünk. Igen sok minden kell ahhoz, hogy azokat a feszültségeket, amelyek a társadalomban és a gazdaságban léteznek, meg tudjuk oldani. Másrészről a pénzügyi kormányzat — ígéretéhez híven — jelzésünket a végrehajtási utasításban figyelembe veszi. Szeretném elmondani, hogy volt, amit ténylegesen figyelembe vettek. Volt, amit nem lehetett, nehogy visszarendeződést eredményezzen, volt, ami viszont menet közben változott. A pénzügyi kormányzat arra törekszik, hogy ne adjunk olyan kedvezményeket, amelyek esetleg visszafordíthatják az adótörvény gyakorlati értelmét. A Kulturális Bizottság — minden más bizottsággal együtt — az első perctől kezdve gyűjti az adótörvénnyel kapcsolatos tapasztalatokat és ezeket eljuttatja az Ad Hoc Bizottsághoz. Megítélésem szerint az előterjesztés már most is sok vonatkozásban figyelembe vette észrevételeinket. A Kulturális Bizottság munkatervében olyan témák szerepelnék, mint a közoktatás, az általános iskolák helyzete és fejlesztése, az alaptudományok helyzete. A műszaki fejlesztést a közeljövőben három országgyűlési bizottsággal együtt vitatjuk meg. Amikor ezeket a témákat tárgyaljuk, lesznek majd az adótörvénnyel kapcsolatos vonzatai és tapasztalatai is. Azt javasoltuk, hogy meg kell vizsgálni, hogyan hat az eszközrendszer és az adótörvény az egész magyar műszaki fejlesztésre, mert ez létkérdés hazánk gazdasága szempontjából. Mindezt azért mondtam el, hogy egyrészt munkaközi anyagként fogadjuk el ezt a mostani előterjesztést, másrészt, hogy csak azokat a témákat terjesszük javaslatként az Ad Hoc Bizottság nyári ülése elé, amelyek már megalapozottak, és hagyjuk nyitva a további tapasztalatgyűjtés útját. Tisztelt Bizottság! Feltétlen szólni kívánok az úgynevezett technikai résről, amely köztürtk és a fejlett ipari országok között van. Sokan kérdezik, hogy behozzuk-e ezt a technikai lemaradást. Én azt mondom, hogy behoznánk, ha megállnának a fejlett tőkés országok. De nem állnak meg. A közelmúltban kezembe került egy anyag, amelyet a Fehér Házban terjesztettek elő arról, hogy az USA-ban milyen akadályokat kell elhárítani ahhoz, hogy az amerikai ipar ne maradjon ki a jövő technológiájának hasznosításából. Az Egyesült Államokat — mint a jelentés hangsúlyozza — aggasztja, hogy némely amerikai műszaki felfedezésből végül is a vetélytársak, főként a japánok kovácsolnak kereskedelmi-gazdasági sikereket. A jelentés azokat a területeket azonosította, amelyek a legnagyobb valószínűséggel megváltoztatják majd a XXI. század technológiáját, az ipari termelést. Ilyenek: az új technológiával előállított anyagok, műanyagok, fémek, kerámiák; a számítógépek, ezen belül a szuperkomputerek és a mesterséges intelligenciával működő berendezések; a fémszálas technológia; a hatásosabb gyógyszerek és termékenyebb mezőgazdaságot eredményező génsebészet; )c Bizottság 1988. márciusi ülésén I JÁNOS főtitkára a gyárak, irodák, bankszolgáltatások automatizálása; a gyógyászat fejlődése, amely lehetővé fogja tenni a jelenleg még gyógyíthatatlan betegségek kezelését; a rendkívüli vékonyságú vegyi bevonatok felhasználása az elektronikus alkatrészek, a vegyszerek előállítására és az élelmiszer-feldolgozás jobbítására. Mindezt azért mondottam el, mert a közeli napokban az MTESZ és a Magyar Tudományos Akadémia vezetői eszmecserét folytattak, hogy hogyan tudnánk a kormány gazdasági és politikai céljait a tudománnyal és egész tevékenységünk eszközrendszerével jobban segíteni. Megállapítottuk, hogy a magyar tudást ma világviszonylatban elismerik, van tekintélye, rangja. A magyar termékeknek azonban sajnos kevésbé. A tudás és a termék tekintélye nincs összhangban. Itt tehát kettős célt kell kitűzni: hogy a tudás rangja ne csökkenjen, maradjon meg, termékeink pedig tükrözzék ezt a magyar tudást. Ézzel kapcsolatban mindenképpen indokoltnak tartom szóvá tenni: a kutatás és a műszaki fejlesztés pozícióit erősíteni kell még az adótörvényen, az adóreformon keresztül is. Alapvető probléma, hogy az utóbbi időben itt komoly romlás mutatkozik. A kutatás-fejlesztés ráfordításokon belül a költségvetési pénzeszközök részaránya Európában, Jugoszláviát nem számítva, Magyarországon a legalacsonyabb, 20% alatt van és tendenciájában tovább csökkenő — másutt 40—60%. Még nagyobb különbség található Magyarország és a fejlett tőkés országok között a K+F költségvetési hányadnak az állami költségvetésen belüli arányát tekintve. Ez az érték nálunk 0.7%, míg másutt növekvő irányzat mellett 4—5—6—7%. Sehol a világon nincs 1% alatt. A támogatás megvonása miatt nagy múlttal rendelkező intézetek kerültek súlyos helyzetbe, ami kihatott a műszaki fejlesztés területére is. A kutatóintézetek tehetségmegtartó képessége rohamosan csökken, ami jelentős gyengüléssel fenyegeti a területet, mert a kutatók külföldi munkavállalási törekvése gyors ütemben növekszik. A biotechnológiában nekünk nagyon szép és nemzetközi szinten mérve is jelentős, eredményeink vannak. Kezd azonban tragikussá válni, hogy például a Szegedi Biotechnológiai Központnál komoly szakemberek kérik, hogy munkát vállalhassanak Nyugaton, vagy más területre mennek el. Ennek nagy ára lesz. A kulturális témák közül még két dolgot szeretnék szóvá tenni. Köztudott, hogy a közművelődési támogatás mind az állam, mind a szakszervezetek részéről jelentősen csökkent. A művelődési házak tevékenysége azonban adózás alá esik, s ha a művelődési ház nagytermét egy isikola igénybe veszi, az adó miatt olyan bérleti díjat kellene fizetnie, amelyre nem képes. Felül vi zsgá land ón a'k tartom a közművelődési intézmények adózását, mely teljesen megbénítja az egész művelődésiotthon-hálózatot. Másrészt jó volna ösztönöznünk, hogy a színházak és a vállalatok között alakuljanak ki szponzori kapcsolatok. Ez a vállalat számára is hasznos lehet. Helyes lenne a kapcsolatok kialakítására ösztönözni a vállalatokat azzal, hogy a szponzori tevékenységük során nyújtott kulturális támogatást az adóalapból levonhnssák. A szakemberek kőiében néha olyan érzése van az embernek, hogy fantasztikusan sok energiát vonunk el bürokratikus ügyekkel és háttérbe szorul a termelés, amiből tulajdonképpen élni kell. Márpedig a termelés, a jövedelmezőség és az árualap megteremtése területén kell nekünk előrelépni. Ehhez kellene jobban segítenünk a vállalatokat, minden vonatkozásban. Egy amerikai mezőgazdasági gépgyár elnökének nemrég megjelent könyvében ezt olvastam: ..Egy vállalat irányításának mechanizmusa valójában nem túlságosan bonyolult, hogyha képesek vagyunk megérteni a lényeget. Gyártanod kell a terméket és eladni valakinek drágábban, mint amennyibe neked került. Ez a lényeg — kivéve még néhány millió részletkérdést." Ebben a néhány millió részlet kérdésben kell segítenünk a vállalatokat, mivel tulajdonképpen ezen múlik sorsunk a jövőben.