Hidrológiai tájékoztató, 1987

1. szám, április - EGYESÜLETI HÍREK, ESEMÉNYEK - Dr. Pálfai Imre: Meliorációs tanácskozás Szegeden

Az információcsere jól működő formájának bizonyult az a szakosztályok által felismert lehetőség, hogy előadóülésekre neves külföldi szakértőket kértek fel előadás tartásra. Az előadók, akik 11 tőkés és 7 szocialista országból érkeztek hazánkba (lásd 4. táblázat), egyes esetekben intézményeknél, vállalatoknál tett látogatásuk idején vállalták a Hidrológiai Társaság-i előadást, ezzel tagtársaink a legújabb eredményekről első kézből kaphattak tájékoztatást (6. táblázat). Dr. Csekő Géza IRODALOM [1] Csekő G.: összefoglalás tagtársaink külföldi útjairól és külföldi szakemberek beutazásairól (1975—1979). Hidrológiai Tájékoztató, 1982. október, 23—28. Meliorációs A Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete 1985. november 19-én élénk érdeklődéssel kísért kerekasztal konferenciát rendezett a melioráció Alsó-Tisza vidéki időszerű kérdéseiről. A tanácskozást Kardos Imre, a Szegedi Területi Szervezet alelnöke, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság főmérnöke nyitotta meg. Megállapította, hogy az AlsóTisza vidékén az ár- és belvízvédelmi biztonság megfelelő, de az öntözés iránti igényeket még közel sem lehet mindenütt kielégíteni. A mezőgazdaságnak a vízgazdálkodással szembeni elvárásai sokkal nagyobbak, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a szélsőséges időjárásihidrológiai helyzetekre a mezőgazdaság érzékenyebbé vált. Ezért minden eshetőségre fel kell készülni, hogy a szélsőséges szituációk ne érjék váratlanul a vízügyi szolgálatot. Az egyik vitaindító előadást — a vízrendezés és az öntözés regionális kérdéseiről — dr. Pálfai Imre (ATIVIZIG) tartotta. Hangsúlyozta, hogy a vízrendezés és az öntözés szükségességének és mértékének megítélése, illetve a fejlesztés súlyponti területeinek kijelölése 60rán, ne csak a legutóbbi néhány év tapasztalataiból indulnak ki, hanem hosszabb időszak időjárási viszonyait vegyék figyelembe. Rámutatott az Alföld időjárásának erősen ingadozó, ciklikus voltára, aminek következtében egyszer a „sok víz", máskor a „kevés víz" okoz gondot. Ebből következik, hogy vízelvezető és öntözőrendszereink kihasználtsága rendkívül alacsony fokú. A különálló vízelvezető és öntözőrendszereknél gazdaságilag azonban általában előnyösebb megoldás a kettős működésű rendszerek létrehozása és üzemeltetése, különösen a mai nehéz gazdasági helyzetben, amikor a beruházási erőforrások nagyon beszűkültek. Példaképpen bemutatta a békés—csanádi több célú vízgazdálkodási rendszer elvi műszaki megoldását. Végül felhívta a figyelmet a meliorációs hatásvizsgálatok fontosságára, s ismertette az ATIVIZIG javaslatát a tisza—maroszugi vízgazdákodási mintakörzet létrehozására, melynek hatékony működtetése a vízügyi és a mezőgazdasági szervek szoros együttműködését kívánja meg. A másik vitaindító előadásban Tasnády Gábor (Csongrád megyei Tanács) az üzemi vízrendezés Csongrád megyei tapasztalatait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a szóban levő térségben a vízrendezés legtökéletesebb, s szinte egyedül célravezető megoldása a talaj csövezés. Ezzel kapcsolatban olyan nyitott kérdéseket feszegetett, mint a talaj csövezésre szoruló területek lehatárolása, a talaj csőhálózat kettős hasznosításának feltételei, a szívók szűrőzése, a szívótávolság meghatározása kettős hasznosítás esetén, a mélylazított réteg és a talajcső közötti zóna vízzárósága. Felhívta a figyelmet az újabb és újabb (gazdaságosabb) műszaki megoldások keresésére és alkalmazására, végül a kivitelezői munka minőségének fontosságára. A felkért hozzászólók közül Csizmadia Károly (ATIVIZIG) arra emlékeztetett, hogy a vízügyi igazgatóságon az 1970-es évek második felében kidolgozott vízrendezési koncepciók a mezőgazdasági vízrendezés mellett a belterületi vízrendezés, valamint a talajjavítás és az öntözés szempontjait is figyelembe vették, tehát komplex szemlélettel készültek. Dr. Szűcs István (AGROBER Csongrád megyei Kirenskozás Szegeden deltségel azt fejtegette, nem biztos, hogy a hazai talajcsövek alkalmasak talaj csövezésre (nincs alkalmazási engedélyük) és teljesen bizonytalan a különféle szűrők beválása is. Nyomatékosan érvelt — a nyílt csatornás gyűjtőkkel szemben — a zárt gyűjtők alkalmazása mellett. Véleménye szerint a talajcső-hálózatok (főleg a gyűjtők) túlméretezettek. A méretezésnél nem a csapadék, hanem a talajvíz-viszonyok számításbavétele a döntő. A talaj csövezendő terület lehatárolásának elősegítésére helyi — ideiglenes jellegű — talajvízészlelő kutak létesítését és néhány hónapos észlelését ajánlja. Dr. Thyll Szilárd (DATE Meliorációs Főiskolai Kar) először a szűrőzés kérdéseit elemezte. Tapasztalataik szerint a meszezéssel történő árokszűrőzés és az egyszerű földvisszatöltés hatása között nincs számottevő különbség. A csőszűrőzés során a szalmaszűrő csak ideiglenes hatású lehet, szerepe az, hogy meggátolja az elsődleges feliszapolódást. A nyílt és a zárt gyűjtős talajcsőrendszerek közül sík területen inkább a nyílt rendszert tartja előnyösebbnek, mert kb. 30%-kal olcsóbb. A mértékadó fajlagos vízhozam ajánlott és a tervezői gyakorlatban is alkalmazott értékeit a tapasztalatok eddig nem támasztották alá. Szerinte is túlméretezzük a talajcső-hálózatokat, ami jelentős többletköltséggel jár. A szívótávolság meghatározására szolgáló képletek — a szivárgási tényező értékének bizonytalansága miatt — nem sokra használhatók. Kötött talajoknál 25 m körül van az optimális szívótávolság. E fölött a kockázat rohamosan nő. Felhívta a figyelmet a talajcsőhálózatokon keresztüli tápanyagkimosódásra (a nitrátkimosódás a 20%-ot is elérheti), ami növeli a vizekben az eutrofizáció veszélyét és a trágyázási technológia módosítását teszi szükségessé. Fehér Ferenc (VITUKI) a talajcsövezés tervezésével kapcsolatban a megfelelő hidrológiai megalapozás fontosságát emelte ki. Véleménye szerint az üzemi rendszerek méretezése során a mértékadó helyzet kiválasztása nagyon lényeges. Túlméretezésről korai beszélni, mert rendszereink még nem voltak mértékadó helyzetben, igaz az sincs egyértelműen rögzítve, hogy mi a tűrőképesség határa. Felvetette viszont a főművek túlméretezettségét, mondván, hogy ha az üzemi rendszerek a víz jó részét befogadják, más lesz a lefolyás időbeli alakulása, a csúcsok kisebbek lesznek. Sürgette a megépült meliorációs rendszerek tudományos vizsgálatát és az adatgyűjtés fokozását. Végül azt hangsúlyozta, hogy a tervezés és kivitelezés magas színvonala mellett a karbantartásra is ügyelni kell, mert különben a várt hatás elmarad. Dr. Szalai György (Gödöllői Agrártudományi Egyetem) először a mezőgazdasági üzemek szemszögéből elemezte a melioráció kérdéseit, lényegesnek tartva, hogy mindig a termelési célból kell kiindulni, s a vízgazdálkodást be kell építeni a vállalat (az üzem) termelési technológiájába. Kialakulóban van az igény a vízháztartás-szabályozás irányában, amely a vízelvezetés és vízellátás összhangjára törekszik. Nemcsak egyszerűen a létesítmények kettős működéséről van szó, hanem egy új, korszerű felismerésről, melyet — szabályozási kiadványok formájában — a tervezőkkel meg kell ismertetni. A nyílt gyűjtő — zárt gyűjtő vitában az utóbbi mel-