Hidrológiai tájékoztató, 1986

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Cziráky József: Az ásvány- és gyógyvizek összehasonlításának korlátai

ipari, mezőgazdasági) vízhasználatokkal törődtünk, illetve más — fővonásokban igaz — fogalmazásban: ezek igényeinek kielégítése kimerítette lehetőségeinket. A szennyvíztisztítás lemaradása, a vizek rohamos elszennyeződése előtérbe hozta a — főleg egészségügyi szempontból — mederben hagyandó víz kérdését. Ennek fontossága, sokrétűsége és sokcélúsága egyre nyilvánvalóbb, noha nem eléggé köztudott. Ezért is foglalkozunk a mederben hagyandó, ott hasznosuló vízzel kissé részletesebben. Az utóbbi évek tapasztalatai [5] arra vallanak, hogy az alapvető vízhasználatok mennyiségi igényeinek stagnálásával, illetve visszafejlődésével együttjár ez igények minőségi követelményeinek és következményeinek fokozódása, és mind inkább előtérbe kerülnek azok az igényfajták, amelyek kielégítése (illetve nem elégítése) nem számszerűsíthető, hanem a társadalmiszociális körülményeket módosítja. Ezek: — Üdülés (kirándulás, fürdés, vízisport, horgászat), — Tájkép-megőrzés (természetes viszonyok fenntartása, illetve helyreállítása; vízi állat- és növényvilágról, mederről és partról, dísztavakról és forrásokról való gondoskodás), — Mikroklíma alakítása (településeken mesterséges tavakkal, amelyek általában más célokat is szolgálnak), — Szennyvizek elhelyezése és elvezetése (mint a felszíni vizek egyik leggyakoribb hasznosítási formája, egyben legfőbb károkozója), — Biztonsági tartalék (rendkívüli tényezők hatására bekövetkező mennyiségi és/vagy minőségi hiányosság esetére), — Egyéb (vízkezelő művek igénye, csatorna-feltöltés, csatorna-szivárgási és más veszteségek). E felsorolás egyszerű áttekintése elég lehet annak belátására, hogy e vízigény-féleségek kielégítése nem luxus, hanem hasznos és szükségszerű tevékenység. Mégis, e hasznosulási módok értékrendbe állítása a szokásostól eltérő megközelítést, sokban új szemléletet igényel. Ennek reálisabb kiaiakításán és szélesebb körben való elterjesztésén dolgozunk, a számszerűsíthető és nem-számszerűsíthető hatások együttes számbavételét szolgáló többkritériumú eljárások alkalmazásával. IRODALOM [1] Dégen I. et. al.: Vízgazdálkodási Lexikon. Mezőgazdasági Kiadó, 1970. [2] Kovács Gy—Csermák B.—Dávid L.: A vízgazdálkodás távlati fejlesztésének prognózisai. VMGT 143. VIZDOK, 1983. [3] VIZDOK: Vízkészletgazdálkodási és vízikörnyezetvédelmi Értelmező Szótár. Budapest, 1980. [4] Vízgazdálkodási Intézet (Magyar P.): A vízhasználatok időszerű kérdései. (Kiadvány-sorozat.) MSZ.: 517/1979. 1979. [5] Vízgazdálkodási Intézet (Barna B.): Nagytérségi rendszerek 1983. évi vízforgalml vizsgálata a Tisza-völgyben. MSZ.: 421/1984. Kézirat 1984. [6] Vízgazdálkodási Intézet (Kardos M.): vízkészletgazdálkodási Évkönyv 1983. Budapest, 1984. [7] VITXJKI: Vízkészletgazdálkodási Értelmező Szótár. Budapest, 1968. Az ásvány- és gyógyvizek összehasonlításának korlátai DR. CZIRAKY JÓZSEF A gyógyfürdők gyógyvizeinek összehasonlítása kémiai összetételük alapján a múlt századra nyúlik viszsza, amikor a gyógyvizek tudományos elemzése, kémiai összetételük vizsgálata fellendült. Kezdetben az ásvány- és gyógyvizek kémiailag meghatározott alkotórészeit a vegyészek önkényesen sókká csoportosították, így csak — a szintén önkényes — kémiai csoportba való besorolásukat lehetett elvégezni. A múlt századi összehasonlítás célja gyógyfürdőknél a külföldi gyógyfürdők helyett hazai — hasonló gyógyvizű — fürdők ajánlása volt, palackozott ásvány- és gyógyvizeknél pedig szintén a hazai eladás elősegítésére irányult. Than Károly — a magyar tudományos ásványvízvizsgálat egyik megalapítója — az ásványvizek kémiai összetételéről és összehasonlításáról írt tanulmányában [1] az ásványvizeket — mint a sók hígított oldatait — kilenc csoportba sorolta a történelmi Magyarországon előforduló ásványvizű források vegyvizsgálati eredménye alapján: „I. Lúgos savanyúvizek, II. Földes savanyúvizek, III. Vasas savanyúvizek, IV. Sós savanyúvizek, V. Szulfátos savanyúvizek, VI. Lúgos bikarbonát vizek, VII. Keserű vizek, VIII. Haliod vizek, IX. Hévizek." Az utóbbinál a vízhőmérséklet alsó határa 24 °C. Boleman István (2) az 1887-ben megjelent „Fürdőtan"-ában néhány hazai és külföldi gyógyfürdő vizének sókká csoportosított vegyi összetételét közli és összehasonlításokat végez. Így pl. megállapítja, hogy Tarcsa fürdő vize vegyi összetételére nézve jól megegyezik Kudova fürdő gyógyvizével. A vízvizsgálatok eredményében néha kételkedett. Az egyik hazai elemzésről megállapítja: „Ha ezek az elemzések megbízhatók volnának, akkor a Ferdinánd-forrás jódtartalma nemcsak hazánkban, de majdnem páratlanul állna egész Európában." A múlt századból származó, hazai és külföldi szakirodalomban található sókká csoportosított ásványvíz vegyelemzések korszerű összehasonlításra nem alkalmasak. Az ásványvíz és gyógyvíz fogalmát nálunk a 4/1966. (VII. 6.) EüM számú rendelet határozza meg. A 36. paragrafus (1) bekezdése szerint a jogszabály szempontjából ásványvíznek kell tekinteni a természetben előforduló azt a vizet, amely literenként legalább 1 g oldott sót vagy valamely, a rendelet mellékletében megnevezett anyagot az ott meghatározott értékben tartalmaz, vagy amelynek évi középhőmérséklete forrásvíz esetében 20, fúrott kútvíz esetében 25 °C-nál nagyobb. (A vízhőmérsékleti határérték a készülő új jogszabály szerint egységesen 30 °C lesz.) Gyógyvíz az olyan ásványvíz, amelynek gyógyhatása van. A Közép-Európában előforduló ásvány- és gyógyvizek is — amelyeket összehasonlítunk — különböző kémiai összetételűek és gyógyászati nézőpontból sem egyformán jelentősek. Az egyes országok az előforduló ásványvizeket különféleképpen csoportosítják, bár kezdeményezések történtek (FITEC, SITH) az egységesítésre. Hazánkban jelenleg a Papp Szilárd-íéle [3] tíz csoportos beosztást használjuk: 1. egyszerű termális, 2. egyszerű szénsavas (savanyú), 3. alkáli-hidrogénkarbonátos (alkalikus), 4. kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, 5. kloridos (konyhasós), 6. szulfátos (keserű), 7. vasas, 8. kénes, 9. jódos, brómos, 10. radioaktív vizek. Az összehasonlítás alapját képező zalakarosi D—7 jelű hévízkút vize az OKI (Hegyessy László) 1983. évi helyszíni vegyelemzése alapján a kloridos (5. csoport), alkalikus (3. csoport), jódos, brómos (9. csoport) és kénes (8. csoport) ásványvizek csoportjába sorolható, hőmérséklete alapján pedig hévíznek minősül. Az összehasonlítás korlátai A statisztika módszertana szerint csak a hasonló súlyú értékeket lehet reálisan összehasonlítani. Ilyen összehasonlítás a teljesen hasonló ionokat tartalmazó vegyelemzés alapján — a rendelkezésre álló adatok miatt — csak Magyarország és Lengyelország ásványés gyógyvizei között volt lehetséges. A többi országok-