Hidrológiai tájékoztató, 1984

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Szerencsi László: Az Alsózsolcai Vízmű hidrogeológiai védőidomának meghatározása

3. Az új szökevény-forrásokkal kapcsolatos megfigyelések és kutatások A fővárosi fürdők rekonstrukciójával és fejlesztésével kapcsolatosan az 1950-es évek közepétől Horváth Lajos irányításával az FTV-nél átfogó kutatások és megfigyelések indultak meg a budapesti hévizekre vonatkozóan. Ennek keretében a megfigyelések kiterjedtek a szökevényforrásokra is. Több alkalommal történtek közvetlen mérések és észlelések. Ekkor merült fel az a gondolat, hogy végezzünk megfigyeléseket a pesti Duna-parton is újabb eddig nem ismert szökevényforrások megismerése érdekében. Így 1962-ben a szökevényforrásokkal kapcsolatos vizsgálatokat a pesti Duna-partra is kiterjesztettük. Az akkori megfigyelések valószínűsítették, hogy a Szabadság-híd pesti hídfőjétől délre kb. 180 m-től kezdődően tehát a pesti oldalon kb. 50—80 m hosszúságban szökevényforrások valószínűsíthetők. A szökevényforrásokra a folyó felszínén megjelenő intenzív gázbuborékolás hívta fel a figyelmet alacsony Duna-vízállás mellett. A kezdetleges eszközökkel végrehajtott hőmérsékletmérések egyes helyeken a mederben 22—23 °C-os vízhőmérsékletet mutattak, jelezve azt, hogy a fenéken hévízbeáramlás történik a folyóba. Ezeket a megfigyeléseket akkoriban rögzítették [8], A Dél-Buda—Zugló metróvonal Duna alatti átvezetésével kapcsolatosan a mederben és a folyó partján kutatófúrások mélyültek (2. ábra). Ezek feltárták a folyó alatti földtani, tektonikai és vízföldtani adottságokat [9]. A fúrások szelvényvonala mentén alsóoligocén tardi agyag települ a dunai üledékek alatt. Ez a pesti oldalig követhető, ahol már levetődik, mivel a Szabadság-híd pesti hídfőjénél az alsó rakparton és a Csarnok téren mélyített fúrások felső- és középsőoligocén vízzáró képződményeket harántoltak (K—19, T—7). A T—6 jelű mederfúrás (amely helyileg a korábban valószínűsített szökevényforrások közelében mélyült) figyelemre méltó, eredményt szolgáltatott (3. ábra). A mederfenék alatt a tardi agyag csak 25 m-ig tartott, — amely erősen összetöredezett volt — és utána budai márga következett és tartott egészen a talpig. E furatból a budai márga tetejéről, vetőzónából pontonra kifolyó hévizet kaptak. A furatban végzett hőmérsékletmérések is ezt igazolták. A 3. ábrán közölt mélységi hőmérsékletadatok a valóditól 1—2 °C-kal kisebbek lehetnek a fúrási öblítés, hűtőhatása miatt. A kifolyó víz nyomása (hozama) is csökkent, a fúrás kiképzése miatt (ideiglenes csövezés). Gázos vízfeltörés jelentkezett a T—1 fúrásból a vízszinttői számított 41,2—45,99 m mélységközből és a T—2 fúrásból 33,1— 35,6 m mélységből, mindkettőnél vetőzónából. (A tardi agyag az összes mederfúrásban erősen tömedezett volt, így itt csak a kiscelli agyagtól kezdődik a regionálisan vízzáró fedő.) A T—•!, T—2, T—6 és a környező metrós fúrások által szolgáltatott adatok alapján rögzítést nyert [4] az előzőekben feltételezett szökevényforrások ismeretéből, hogy a közismert Schafarzik Ferenc szökevényforrásokon túlmenően, ezektől függetlenül a pesti oldalon melegvíz-feláramilási zónák vannak a mederben [5]. Ezek az eredmények általánosíthatók a többi szökevényforrásra is. Vagyis első alkalommal konkrétan bizonyítást nyert az a feltételezés, hogy a különböző mederszakaszokon kilépő és ismert szökevényforások is genetikailag a sasbérces hévforrások típusába sorolhatók. Az 1962—63-ban végzett megfigyelésekkel valószínűsített és a Metró létesítésével kapcsolatos mederfúrásokkal bebizonyított új szökevényforrás-csoportot Vitális Sándorról kívánjuk elnevezni, emlékezve a vízföldtanért kifejtett áldozatos munkájára. Az 1983/84-re tervezett újabb metrós mederfúrások — kellő odafigyelés esetén — további adatokat hozhatnak a duna-mederi hévízelszökésekről. IRODALOM [] Alföldi L. és munkatársai: Szakbizottsági tanulmány a Metró dél-budai vonalának Gellért téri átvezetésével kapcsolatos hidrogeológiai kérdésekről. Kézirat, Bp. 1977. [2] Alföldi L.: Budapesti hévizek. VITUKI Kiadvány 43. sz. 1979. [3]Csörnyei S. és munkatársai: Budapest fürdői. Pannónia kiadás. Bp. 1975. 104—110. [4JFTV: Vízföldtani és hidrológiai szakvélemények. Kézirat. Adattár 1950—1980. [5] Hegyi J.—Kiss E.—Szlabóczky P.: Altalános földtani eredmények a budapesti Metró vonalak földtani kutatásaiból. Általános Földtani Szeme, 16. 1981. 5—24. [61 Kessler H. és munkatársai: Szakbizottsági tanulmány a Metró dél-budai vonalának Duna alatti átvezetésével kapcsolatos hidrogeológiai kérdéseiről. Kézirat, Bp. 1971. [7( Schafarzik F.: Szökevény hévforrások a Gellért hegy tövében. Földtani Közlöny, 50. 1920. 79—83. [8[Scheuer Gy.: Budapesti névizek vízföldtana. Egyetemi doktori értekezés. Kézirat, Bp. 1964. [9] Szlabóczky P.: Földtani szakvélemény a Budapesti Metró tervezett Dél-Buda—Rakospaloia-i szakaszáról. OFKFV. 1977. MAFI Adattár: 6266. [10] UVATERV: Dél-buda—Zugló Metróvonal. Budai szakasz mérnökgeológiai szakvéleménye. Kézirat, Bp. 1974. [11] Vigh Gy.: Üj hőforrások feltárása a Rákostorok vonalában. Hidrológiai Közlöny, 21. 1941. 215. Az Alsózsolcai Vízmű hidrogeológiai védőidomának meghatározása* SZERENCSI LÁSZLÓ Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Székesfehérvár Az Alsózsolcai Vízmű az Északmagyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat egyik vízműve (1. ábra). A vízmű a Sajó—Hernád kavicsteraszából szerzi be vizét. A talaj víztároló pleisztocén kavicsösszlet feküjét képező pannóniai üledékek a Hernád bal partján felszínig, illetve felszínközeiig érnek, míg Alsózsolca, Sajólád térségében a felszín alatt 15—50 m mélységben találhatók. A pannóniai összlet túlnyomóan agyagos, iszapos kifejlődésű, s benne néhány m vastagságú rétegvíztároló homokrétegek találhatók. Az eddigi tapasztalatok alapján a feküösszlet vastagsága 1000 m körül várható. A pannóniai fekü a Cserehát itteni nyúlványán a felszínre emelkedik. Ennek alapján Szia* Előadásként elhangzott az MHT Békés megyei Területi Szervezete 1983. május 5-i előadóülésén. bóczky P. feltétélezi, hogy a fekü a dombvonulat felszín alatti folytatásában dél—délkeleti irányban húzódó gátat képez a vízműterület és a Sajó között, ami vízminőség-védelem szempontjából jelentős tényező. Egy jellemző földtani metszetet mutat a 2. ábra. A kavicsterasz vastagsága a Sajóvölgy e szakaszán 5—15 m, a Hernád-völgyben délkelet felé 10—20 m-re vastagszik és Sajóhídvég—Leninváros térségében már 100—130 m közötti. Ebből megállapítható, hogy a Sajó völgyében lényegesen kisebb a kavicsréteg vastagsága, mint a Hernád völgyében. Az összlet zömében homokos kavics, kavicsos homokrétegekből áll, helyenként néhány dm vastagságú, rossz vízvezetőképességű iszapos, agyagos betelepülésekkel. Az összlet alsó része görgeteges, felső részében egy kryogén vas—mangán cementációs zóna található. Efölött főként homokosabb rétegek települnek 1—2 m összvastagságban.