Hidrológiai tájékoztató, 1984

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉS - Herke Paula kitüntetése

voltak. Kilenc fő-állomásra terjedtek ki, és 1—3 nappal, sőt Szolnokra kivételképpen 5 nappal előre megadták az árhullámok várható tetőzését. Tíz évvel később, 1900ban, már a tiszai hullámterek elöntésének várható ide-l jét is előre jelezte a Vízrajzi Osztály. Elődeink igazán kiterjedt és alapos adatgyűjtésének eredményeit felhasználva készítette el Bogdánfy Ödön az ország hidrológiai viszonyainak első összefoglaló leírását. Aki kevés fáradsággal, rövid idő alatt jó áttekintést akar kapni a Tiszáról és mellékfolyóinak hidrológiai viszonyairól, ma is haszonnal olvashatja „A természetes vízfolyások hidraulikája" című, 1906-ban megjelent munka 2. kötetében található és különnyomatban később is megjelent tiszai fejezetet. Ezzel az összefoglaló munkával lezárult a Tisza hidrológiai múltjának hőskora. A Vízrajzi Osztály munkájában — létesítésének körülményeiből folyóan — az árvízvédelmi szempontok voltak elsősorban irányadók. A mércehálózat felépítésében és a csapadékmérő állomások helyének megválasztásában nem voltak tekintettel a kisebb, és különösen a síkvidéki vízfolyásokra. A kisebb hegyvidéki vízfolyások iránti érdeklődés is csak a vízerőkincs felmérése során, a kilencvenes évek derekától jelentkezett. Egyébként újabb adatokat szolgáltatott a Felső-Tisza hidrológiai viszonyainak megismeréséhez is. A vízrajzi tanulmányok évtizedeken át leíró természetűek maradtak, az egyes vízfolyásokra korlátozódtak, és az észlelési adatok feldolgozása kizárólag statisztikus volt. A kiterjedt adatgyűjtés és az adatok sokasága — a nyugat->európai országokhoz hasonlóan — paradox módon a fejlődés kerékkötője lett. Látszólag feleslegessé tette, hogy általános törvényszerűségek leszűrésére törekedjenek. A csapadék és lefolyás közvetlen kapcsolatának vizsgálatára a századforduló körül létesült három hidrológiai kisérleti területen megindult észlelések sajnálatos módon abbamaradtak. A fajlagos lefolyás nagyságára vonatkozóan közölt ugyan Bogdánfy egy tervezési segédletet, amely a vízgyűjtő terület nagysága szerint tünteti fel a hegyvidéki, dombvidéki és síksági területek esetén számbaveendő fajlagos árvízhozamokat, de alighanem ez is külföldi források alapján készült. A kisvízhozamok lehetséges alsó határát sem kutat-! ták. A tájékozatlanság folytán képtelen adatok kerültek a vízjogi engedély okiratokba. Tervezőmérnökök, akik adatokért fordultak a Vízrajzi Intézethez, még a harmincas években is gyakran kapták válaszul, hogy: „nincs adat." Arra, hogy az adathiányt tudományos megfontolások alapján pótolni lehet, nem is gondoltak. A vízrajzból azokban az országokban fejlődött ki a hidrológia tudománya, ahol a gyors ipari fejlődés folytán mind több nem-tanulmányozott vízfolyás viszonyaira vonatkozóan, vagy alig néhány éves észlelési sorok alapján kellett tájékoztatást adni. Nálunk a tervgazdálkodás bevezetése előtt a vízrajzi szolgálat nem volt kitéve ilyen kényszerítő nyomásnak. Napjainkban a gazdasági fejlődés növekvő igényeit közvetlen észlelések alapján nem tudjuk kielégíteni. Ezért kell a hidrológia jövőjéről beszélni a Tisza vonatkozásában is. Annál inkább, mert nem az észlelőállomások vég nélküli szaporítása vezethet célhoz, hanem inkább kevesebb, de jellemző és általánosítható adatokat szolgáltató állomásokon kell az észlelések minőségét minél magasabb szintre emelni. Égető feladat lenne végre a naponkénti vízhozamok valódi nagyságának megállapítása. Számba kell vennünk a Tisza medrében bekövetkezett változások hatását a helyi vízszintek alakulására. Elsősorban a nyári gátakra gondolok, amelyeket — minden alapvető elgondolással szöges ellentétben — pillanatnyi előnyöket kocáztatva a jövőt, védünk, sőt erősítünk. Tekintet nélkül arra, hogy az árvízszint emelésén kívül csökkentjük az amúgyis megcsappant medertározást, és megváltoztatjuk az árhullámok levonulási idejét. Mederbeli tározás- és a vízgyűjtőben szaporodó tározók szinte folyamatosan módosítják a vízjárást. A Tisza előbb-utóbb teljessé váló lépcsőzése az árhulllámok lebocsátási szabályzatának kidolgozását teszi szükségessé. A század elején még megnyugodhattunk Bogdánfynak abban a megállapításában, hogy a Duna és a Tisza ár-j vizei általában nem esnek időben egybe. A Vaskapu vízerőmű megépítése folytán, a Duna állandó visszaduzzasztása miatt, ez a kérdés felülvizsgálatra szorul. Száz éves vízállás-adatsoraink nem homogének, mégis alkalmasak arra, hogy a vízrendszer folyóin levonuló árhullámok kedvezőtlen összetalálkozásának esélyeit, és a múltban előfordult — pl. az 1888. évihez hasonló — rendkívüli időjárási helyzetek megismétlődésének mái következményeit megvizsgáljuk. A régi feljegyzések ilyen hasznosításának első lépését Vágás István tette meg „A Tisza árvizei" című könyvével. A változások hatásának észlelése helyett a várható következmények megállapítása lett a hidrológia legfőbb feladata. A vízmércék és a csapadékmérő állomások, a vízhozammérés és általában minden észlelő munkának a célja immár nem a tények rögzítése. Szerepük és jelentőségük nemcsak változatlan, hanem fokozódik. Körüknek az emberi tevékenység és a társadalmi igények számbavételével bővülniök kell. A hidrológia tevékenység súlypontjának azonban az általánosítható összefüggések megállapítására kell áttolódnia. Röviden úgy mondhatjuk, hogy a hidrológia feladata a legtágabb értelemben vett előrejelzés. Az Alsó-Tisza vízállásainak előrejelzésében viszont nem elég a felülről érkező árhullámot számbavenni, ahogyan eddig történt, mert sok esetben az alulról várható visszahatások döntik el a tetőzés kialakulását. Szóvá kell tennem az egykor a számszerű előrejelzéseket pótló „Napi vízjárási térkép" kiadását. A múltban büszkék lehettünk reá, de puszta megszokásból ma is napról napra sokszorosítani és postán szétküldeni tökéletesen idejét múlta. Sőt a telex, képtávíró, televízió és radar idejében szinte nevetséges. Különösen, ha figyelembe vészük, hogy a meteorológusok már műholdfelvételekkel egészítik ki napi időjárás-jelentésüket. A vízállásjelentések csak árvizek idején érdeklik a közönség szélesebb köreit. Akkor — szóbeli kommentárral — helyén való lehet a vízjárási térkép televíziós bemutatása. A mindennapi gyakorlatban azonban vízügyi igazgatóságonként tagolt telex-jelentésekre, és — főleg — számszerű előrejelzésekre volna szükség. Az éjszakai nemzetközi vízjelző szolgálatra a hajózásnak természetesen továbbra is szüksége van, de jó lenne azt is előrejelzésekel kibővíteni. * * * Nem programadás a feladatom. Nem vagyok rá semmiképpen sem illetékes. Mert életem munkássága alig lépte túl a statisztikus vízrajz kereteit, vagyis a múltat képviseli. A jövő a Tietek! Ezzel megköszönöm a szíves figyelmet és el is búcsúzom. Jó munkát! Kitüntetés Az Elnöki Tanács Herke Paulának, a Magyar Hidrológiai Társaság ügyvezető titkárának több évtizedes eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából, a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A magas kitüntetést dr. Illés György elnök, dr. Szalai György főtitkár és Korenchy Ida, az új ügyvezető titkár jelenlétében dr. Tóth János, a MTESZ főtitkára 1984. június 12-én adta át. A Hidrológiai Tájékoztató Szerkesztő Bizottsága ezúton is őszinte nagyrabecsüléssel gratulál és további jó egészséget kíván a kitüntetettnek (Szerk). 7