Hidrológiai tájékoztató, 1983

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Juhász Endre: A szennyvíziszap regionális kezelésének és elhelyezésének műszaki, egészségügyi, környezetvédelmi és gazdasági kérdései

Az iszapnak megsemmisítéssel történő eliminálását a fentiek miatt csak különösen indokolt esetben szabad előirányozni. A tisztítórendszerből kikerülő iszapféleségek keletkezési helyüktől függően más-más elbírálás alá esnek. Míg a csatornaiszap, a rácsszemét és a homokfogóból kikerülő anyagok között a szervetlen szilárd részecskék vannak döntő mennyiségben, addig a technológiai folyamatból kikerülő nyers, fölös vagy kevert iszap ártalmatlanítása — annak igen nagy szerves anyag tartalma miatt — lényegesen összetettebb feladat. A szennyvíziszap kezelés célja: — a víztartalom minél nagyobb mértékű csökkentése (elősűrítés — sűrítés — víztelenítés — szárítás — égetés); — a tisztítási módszertől függően az anyag részben vagy teljes egészében történő stabilizálása (anaerob, aerob eljárások); — a felhasználás céljára történő előkészítés (mezőgazdasági elhelyezés esetében — szükség szerint — fertőtlenítés, pasztőrözés, kémiai, besugárzásos stb. módszerekkel). Az iszap további sorsát annak mennyiségi és minőségi összetevői befolyásolják. Az elhelyezés történhet: a) depóniába szállítással, b) hasznosítással egybekötötten. A hasznosítás lehető módozataii: — természetbe való visszajuttatás (mezőgazdasági felhasználás) ; — energia nyerés (hő, villamos energia); — gyógyszer ellátás (pl. B12 előállítás); — állati fehérje tápszer előállítás; — építőanyag előállítás; — aktív szén stb. gyártás. A deponálás lehető módozatai: — iszaptározó tó; — betöltéses eljárás (pl. anyaggödrökben történő elhelyezés) ; — feltöltéses eljárás (iszaphányó szemlélettel történő együttes lerakás). A mezőgazdaságban történő hasznosítás feltétele, hogy sem a talajra, sem a vegetációra az előkezelt iszap a megengedettnél nagyobb értékű káros anyagot nem tartalmaz, a hasznosításhoz elegendő (gazdaságos) mennyiség, illetve az arra alkalmas terület rendelkezésre áll, s nem utolsó sorban a kellően megszervezett szállítás és átmeneti tározás mellett a fogadó gazdaság kézsége. A depónia helyek kiválasztása több tényező együttes vizsgálatát kívánja, mely vizsgálati módszer két főcsoportra osztható: a) nagytérségi vizsgálati szempontok — lakó és iparterület fejlesztése az adott térségben; — meglevő és tervezett vízbázisok; — bányaművelés; — természetvédelmi területek; — erdő és mezőgazdasági művelés; — környezet szempontból kizárt területek. b) részletes vizsgálat szempontjai — a deponálásra szánt anyag minőségi szempontjai; — hidrológiai, hidrogeológiai viszonyok (talajvíz, felszíni vizek helyzete stb.); — domborzat; — növény és állatvilág; — meteorológiai viszonyok; — közlekedési kapcsolatok; — gyűjtőkörzetben viszonyított helyzet; — föld termő érték; — gazdaságos területkiválasztás (befogadó képesség, bővíthetőség); — védőtávolságok és védősávok kialakítása; — környező területek ivóvízellátási helyzete; — egyéb szempontok (energia-, víz- stb. ellátás, belső kialakítás); — rekultiváció (visszaállítás, újra hasznosítás). A vizsgálatok során a hidrogeológiai feltételek döntő jellegűek kell, hogy legyenek. Az iszaplerakó és tározó helyek levegőtisztasági szempontból diffúz szennyező forrásnak tekintendők, ezért az adott térség emissziós normáit is figyelembe kell venni. Egészségügyi szempontból a kezelés, szállítás és elhelyezés tekintetében az alábbiakkal kell számolni: — szaghatás; — rovarok elszaporodása; — kórokozó mikroorganizmusok jelenléte; — ártalmas vegyianyagok előfordulási lehetősége. Ugyanitt meg kell jegyezni, hogy nagyobb tömegű iszapkezelés esetében számolni kell a rothadási gázok keletkezésével, mely a robbanásveszélyen túlmenően légzésbénulásos halálos balesetet is eredményezhetnek. Az iszapkezelés egyik legfontosabb és legköltségesebb tényezője a szállítás. Regionális iszapkezelés esetében vizsgálatot igényel, hogy a kezelés is vagy csak az elhelyezés, illetve hasznosítás történjék központosítva. Eszerint dönteni kell arról, hogy — valamennyi telep nagyvíztartalmú iszapját központi kezelőhelyre juttassák, ahol azokat együtt — szükség szerint stabilizálják — víztelenítik, majd központi hasznosító vagy lerakó helyre szállítsák; — egyedenként beépített vagy mobil berendezéssel minden egyes telepen az előkezelt iszapot víztelenítsék és ezután szállítsák a központi hasznosító vagy lerakó helyre. A kiindulási elvtől eltérően lehetséges további megoldás, hogy valamennyi telep önálló kezeléssel és iszapelhelyezéssel rendelkezik. Az előbb felsorolt léhetőségek magukba foglalják a „szállítóeszközök" különféle lehetőségeit, mely kiválasztásánál szerepet játszik a mozgatandó anyag menynyisége, minősége (nyers vagy kirodhadt állapotú iszap) a távolság és a természeti adottságok. Ezek közül megemlítendő: — híg állapotban csővezetéken központi telepre szállítás; — híg állapotban (nagy vízfolyás térségében) uszály és csővezeték kombinációja; — víztelenített állapotban tengelyen szállítás stb. Az iszap csővezetéken történő szállítását a világon gyakran alkalmazzák. Hidraulikai szempontból feltétlen tudni kell, hogy a nyersiszap tulajdonsága rendkívül kedvezőtlen, s a nyomás veszteség 3—4-szerese lehet a tiszta vízhez viszonyítva. Kirodhadt iszap esetében általában 1% szárazanyag növekedés 1—%2 /1p nyomás-veszteség többletet eredményez. Egyébként ez utóbbi megoldás igényli a legkisebb kiszolgáló létszámot, s okozza a legkisebb környezeti ártalmat. A vezeték kiépítése azonban hosszadalmas. Csővezeték esetében az ún. többlet „úsztató víz" kezeléséről szintén gondoskodni kell. A mobil berendezés kapacitását az egyik telepről a másik telepre való átállás korlátozza, melyben igen hatékonyan belejátszik a kiszolgáló személyzet általában kötött munkaideje. A megfelelően kialakított telepeken a beállás és leszerelés normázható, az iszapmenynyiség víztelenítése normál üzemet tekintve szintén meghatározható. Ezzel szemben kötött munkaidő mellett — a másik telepre történő átköltözés a munkaidő kitolódását eredményezi a kezelők számára ezért azt csak a következő munkanapon folytatják mely természetszerűleg csökkenti a gép tényleges teljesítő képességét. A regionális — központi — iszapkezelés vagy elhelyezés esetében bár a mobil berendezés lényegesen csökkenti a szállítandó iszapvolument, továbbá csökkenti a tisztítótelep területigényét az iszapágyak elhagyása következtében — mely egyben környezetártalmi veszély csökkentését is eredményezi, de helyette zárt iszaptározó tartályt kell létesíteni, s a gép fordulási ideje alatt a tározott iszap általában hátrányos minőségi változáson megy keresztül. A mobil gép mozgását tehát a hatékonyság növelése érdekében gondosan kell elemezni. Hasonló elvek alapján kell a tengelyen történő szállítási hatósugarat is (járműkihasználási szempontból) megválasztani. A szállítási célpontok között átlag