Hidrológiai tájékoztató, 1982

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Imre: A rétegvízfeltárás hatása a Kárpátokon belüli nagy medencék fejlődéstörténetének szemléletére (1848-1918)

A rétegvízfeltárás hatása a Kárpátokon belüli nagy medencék fejlődéstörténetének szemléletére (1848—1918)* A Kárpát-medence id. Lóczy Lajos (1849—1920) szerint „Európának, sőt a földkerekségnek egyik legtökéletesebb, zárt geológiai és morfológiai medencéje". Földtani megismerése többé-kevésbé minden más országéhoz hasonlóan fejlődött. Az első ismeretek itt is egyes részterületek különálló, leíró jellegű, összefüggéstelen adataiból, vagy még inkább egyes utazók útvonalak menti leírásából adódtak. A XIX. század közepéig az eliszegetelt jellegű földtani közleményeket az 1848-as szabadságharc után a Magyarhoni Földtani Társulat megalakulásával (1848) kiadott „Munkálatok" köteted tették rendszeresebbé. Éppen ezért a századeleji kísérleti jellegű szórványos vízfeltáró fúrások adatai a nagy medencékben nem voltak alkalmasak sem vízföldtani, sem földtani következtetések levonására. A földtani értékelés szempontjából messzemenően kiemelkedik Csécsi Imre teológiai tanár, az egyik debreceni fúrás mintaanyagának kőzettani és őslénytani feldolgozásával. Megállapítása — újszerűsége ellenére — elszigetelt maradt, mivel tudományos feldolgozásának eredményét kizárólag az egyik debreceni lapban közölte. Vizsgálatai alapján először Ö mondta ki, hogy az Alföld (a Tiszától keletre) felszínközeli képződményei nem tengeri, hanem eolikus és folyóvízi eredetűek (1845). Az 1860-as évek politikai enyhülése fellendítette a gazdasági életet és megindult az ország iparosítása. A fellendülés szükségszerűen igényelte a földtani és a vízföldtani kutatások gyorsítását. A tudományos mélységi vízfeltárás Zsigmondy Vilmos (1821—1888) bányamérnök nevéhez fűződik. Élete céljául az Alföld vízföldtani megismerését és a lakosság jó minőségű ivóvízzel való ellátását tekintette. Ezt az igen gyakran előforduló országos járványok leküzdése is indokolta, de mind jelentősebb volt a fejlődő gyáripar vízigénye is. Célkitűzése ellenére nevét a hazai hévízfeltárások tették híressé. Az Alföldre vonatkozó első sajátos és elmélyült földtani szemlélettel Szabó József (1822—1894) egyetemi tanár munkáiban találkozunk. Öt tekintjük a korszerű magyar földtan megteremtőjének. Sokrétű munkája közben többször visszatér az Alföld földtani kérdéseinek elemzéséhez. A felszínközeli rétegek és a talajvízviszonyok vizsgálata mellett, a legfiatalabb hegységszerkezeti mozgásokra is felhívta a figyelmet, és véleménye szerint az Alföld is egy süllyedő medence. Ahhoz azonban, hogy a medencék kialakulásáról, szerkezetéről és vízföldtani adottságairól még többet meg lehessen tudni, mélyfúrásokra volt szükség. Amit Zsigmondy Vilmos az Alföldről megálmodott, azt unokaöccse Zsigmondy Béla valósította meg. Az 1880-as években fúrt jónéhány 200—300 m mélységű alföldi artézi kút feleletet adott a felszínközeli vízadó képződmények kifejlődésére és helyzetére. Míg Zsigmondy Vilmos nemcsak tervezte és kivitelezte a fúrásokat, hanem azokat földtanilag is értékelte, addig unokaöccse megmarad kivitelező fúrómér* Előadásként elhangzott ,.A természettudományok és a technika fejlődésének kérdései Közép-Európában 1848—1918. között" c. konferencián (1980. szeptember 16—19.). nőknek és a földtani—vízföldtani tervezést és értékelést a Magyar Királyi Földtani Intézet geológusaira bízza. Ebben Halaváts Gyula kitűnő munkatársnak bizonpul. Az Ö érdeme, hogy a századfordulón az Alföld, a XX. század elején pedig már a Dunántúl pliocén és pleisztocén rétegeiről némi földtani kép kialakulhatott. Az Erdélyi-medencében viszont a csekély számú arézi kút kevésnek bizonyult a földtani felépítés megvilágítására. A Magyar Királyi Földtani Intézet 1892-től erőteljesen bekapcsolódott a mélységi vizek kutatásába. A vízellátási kérdések megoldására osztályt hoznak létre és élére Szontagh Tamás került, aki az 1890-es évektől több változatban különböző méretarányú térképet állított össze az ország artézi kútjairói (1. ábra). Csécsi Imre után, az alföldi artézi kutak közül a püspökladányi gázos kutak földtani anyagát Telegdi Roth Lajos dolgozta fel. Ö veti fel először a vékony negyedkori rétegek alatti levantei képződmények kifejlődésének lehetőségét. Ezután kapcsolódik be Halaváts Gyula, az alföldi artézi kutak anyagának rendszeres feldolgozásába. A szintjelzőnek tekintett felsőlevantei (felsőpliocén) Viviparus böckhi csiga alapján felvázolta a Zombor és Szentes közötti dél-magyarországi terület földtani felépítését: Szelvénye szerint délről észak felé a pleisztocén rétegek fokozatosan kivastagodnak és Hódmezővásárhelyen érik el a legnagyobb vastagságot (179—184 m) (2. ábra). A Halaváts-féle korhatár a pleisztocén és pliocén között sokáig tartotta magát a hazai földtani gyakorlatban, és még az 1962-ben összeállított Magyarország Vízföldtani Atlasza is erre épült. A legújabb kutatások — kísérő fajokat is figyelembe véve — a Viviparus bückhit tartalmazó folyóvízi képződményt alsópleisztocénnek minősítette. Halaváts kihangsúlyozza, hogy kizárólag a levantei homokos képződményeknek lehet szerepe a kifolyóvízű artézi kutak létesítésében, mivel az alatta települt pontusi (pannóniai; középsőpliocén) rétegösszlet agyagos kifejlődésű. Az artézi kutak földtani adatai alapján Halaváts felvázolja az egész országról a levantei és pontusi (pannóniai) képződmények ősföldrajzi viszonyait (1902). Azóta több szerző korszerű vizsgálati módszerekkel ugyanarra az eredményre jutott lényegtelen eltéréssel, mint Ö 80 évvel ezelőtt (Schmidt E. R. 1962, Dobos I. 1965;. Id. Lóczy Lajos, már 1886-ban az Alföld artézi kútjairói megállapítja, hogy nem „egy egységes víztartó rétegbal, hanem a pleisztocén és talán a legfelsőbb pliocén rétegek különböző mélységben levő, és a keresztszelvényben lencseszerűnek mutatkozó homoktelepedbőL nyerik vizüket". A folyóvízi eredetű pleisztocén rétegek kivastagodását a harmadidőszak óta tartó süllyedésnek tulajdonítja, amely délen erőteljesebb volt, mint északon. A Dunántúl (a Dunától nyugatra) jóval szegényebb artézi kutakban a vizsgált időszakban (1848—1918), és az a kevés is kis mélységű. A vékony pleisztocén rétegek alatt pedig legtöbbször igen faunaszegény pannóniai (pontusi) képződmények kerültek feltárásra. Ennek megfelelően az artézi kutak nem szolgáltathat-