Hidrológiai tájékoztató, 1980
2. szám, október - Mohos Ottó: A Tatabánya-Székesfehérvár nagytérségi többcélú vízgazdálkodási rendszer
A Tatabánya—Székesfehérvár nagytérségi több célú vízgazdálkodási rendszer MOHOS OTTÓ Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Győr 1. Bevezetés Az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság az 1977. évben készített az Altalér-völgy vízutánpótlására vízgazdálkodási rendszer előtanulmányt. E megoldást kiterjesztettük egészen Székesfehérvárig azzal, hogy a nyomóvezeték-rendszer helyett törekedtünk a gravitációs vonalvezetéssel kialakított nyílt-csatornás megoldásra. A műszaki megoldásokra gazdaságossági számításokat is végeztünk előirányzott beruházási ütemezéssel, az ezredfordulóig történő megvalósítás feltételezésével. Az Altalér-völgy vízkészletgazdálkodását az elkövetkező közép- és hosszú távú időszakban döntően befolyásolja mindazon műszaki beavatkozás, melyet egyrészt az eocén-programmal kapcsolatos aktív vízvédelem, továbbá az 1990. év után várható bányaművelések megszűnése, másrészt Székesfehérvár térségében jelentkező vízhiányok határoznak meg. Az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóságnak, valamint a Vízgazdálkodási Intézetnek a témában végzett eddigi vizsgálataiból megállapítható, hogy míg jelenleg az Általér torkolatában hasznosítatlanul elfolyó vízmennyiség mértékadó időszakban több, mint 1 m : 1 s, 1985-ig már alig haladja ez meg a 0,5 m 3/s-t, 1995-ben pedig már vízhiánnyal kell számolnunk. Ugyanez a helyzet Székesfehérvár térségében, ahol rövid időn belül meg kell oldani a bicskei hőerőmű nyersvízellátását a Velencei-tó, valamint Székesfehérvár térség ipari, mezőgazdasági és lakossági nyersvízutánpótlását. Fentiek szerint gondoskodni kell a készletek pótlásáról melyre, mint általában mindenütt, két megoldás választható: hidrológiailag feltölthető tározók létesítése a vízgyűjtőn, vagy idegen víz átvezetése a vízgyűjtőre. Mivel a térség egyetlen vízgyűjtője sem alkalmas — hidrológiai adottságok hiányában — megfelelő kapacitású tározók létesítésére, ezért megbízható megoldást csak idegen, pontosabban a Duna-víz átvezetése jelenthet. Ez a lehetőség döntően meghatározza a teljes rendszer kialakítását. A vezetékrendszer kialakítását a vízbázis, továbbá a későbbi ütemek során kiépítendő tározórendszer, valamint a vidék tagoltsága által megszabott, szinte egyértelműen lehetséges nyomvonalak kiválasztása szabták meg. így választottuk a süttői vízid vételt, ahonnan a Bikol-patak völgyében fektetett nyomócsövön jut el a víz a tardosbányai fogadómedencéhez. Innen gravitációsan vezethető a víz a vértestolnai, majd a tatabányai tározóhoz. A tatabányai tározótól, nyomócsövön kell feljuttatni a vizet a város feletti magaslatra építendő fogadó-elosztó medencéhez. Innen történhet a vízelosztás — három fő irányba — mégpedig egyrészt Oroszlány, másrészt bánhidai hűtőtó, majd Bicske—Székesfehérvár irányába végig gravitációs úton (1. és 2. ábra). A távlati vízigények kielégíthetősége érdekében megvalósuló vezeték- és tározórendszer kialakítása és az ehhez szükséges szivattyúzás! energiaigény számottevő villamosenergia-fogyasztást jelent. Itt utalunk az OMFB által is kialakított irányelvekre, mely szerint törekedni kell a hatékony vízhasználat irányába, elő kell segítenünk a beruházási eszközökkel való takarékos gazdálkodást, biztosítanunk kell á víz- és hőtakarékos technológiák kialakítását. E célt olymódon kell elérni, hogy az energiagazdálkodás és a vízgazdálkodás érdekei egybeessenek a népgazdasági érdekkel, s figyelembe vegyék a területi és ágazati sajátosságokat is. Ez a tendencia utal arra, hogy a vízgazdálkodás és az energiagazdálkodás nagy távú fejlesztésével kap1 csolatban a jövőben meghatározó szerepe lesz az energiaköltségek alakulásának... Törekedni kell tehát az energiatakarékos megoldásokra még az esetben is, ha az összes ráfordítások esetleg kissé hosszabb távon térülnek meg. A vízgazdálkodási rendszer kialakítása során így olyan műszaki megoldást képestünk, mellyel lehetővé válik a rendszerben a nyersvíz gravitációs úton történő eljuttatása a fogyasztókhoz. Természetesen a Dunából történő vízkivétel, valamint az első lépcsőben történő vízemelés energiát igényel, a nyersvíz továbbvezetését azonban minden irányban gravitációsan oldottuk meg. 2. Tatabánya—Székesfehérvár nagytérségi többcélú vízgazdálkodási rendszer (TSZVR) 2.1 A vízbázis kiválasztása. A TSZVR vízbázisa a Duna. Az előző fejezetben vázolt vízelvonások, a morfológiai lehetőségek kihasználásával létesítésre kerülő tározókhoz tartozó vízgyűjtők felszíni vízkészleteinek elégtelensége szabták meg ezt a megoldást. A Dunát, mint vízbázist, több tanulmány vizsgálta, különböző vízkivételi helyek megjelölésével. Tanulmányunkban a süttői vízkivétellel számoltunk. Kétségtelen, hogy a légvonalban mért távolság alapján szóbajöhet a Bydapest alatti (Százhalombatta) vízkivétel is. Döntő szempontként vettük figyelembe azt -a tényt, hogy itt már a főváros szennyezése is jelentkezik a Dunában. Igaz, hogy az időközben megépülő Nagymarosi Vízlépcső mögötti duzzasztott térben a várható vízminőségi viszonyok is megváltoznak, de kedvezőbbek lesznek, mint ugyanazon időben a főváros alatt várható vízminőségek. 2.2 A Bikoli tározó. Tatabánya—Székesfehérvár térség közép- és hosszú távú vízpótlásának megoldása egységesen szivattyús tározóval és abból kielégített, előre megszabott vízkormányzással oldható meg gazdaságosan. A terv. a tározó létesítésének első ütemét a második lépcsőben javasolja megvalósítani. A tározó létesítését indokolja az a körülmény, hogy már a középtávú periódus végén várható az, hogy a Dunából csak bizonyos időszakokban lehet vizet kivenni. Számolni kell ezenfelül olyan — előre nem látható " — haváriákkal, mint pl. rendkívüli vízszennyezések, melyek még tovább rontják a helyzetet. A Bikoli tározó, teljes kiépítése után, hosszabb ideig képes a térség vízigényeit kielégíteni úgy, hogy ezen idő alatt szünetelhet a dunai vízkivételezés. A tározó helyét a Bikol-patak völgyében jelöltük ki Süttő községtől déli irányban 6,5 km távolságra a Dunától, a Teke-hegy melletti völgyszűkületben. A teljes kiépítés mértékét 112 millió m : l térfogatra terveztük, ennek első ütemét — 65 mió m : )-es tározótérrel — a TSZVR II. ütemében javasoljuk megvalósítani 1995ben. 2.3 A vízelosztás és vízkormányzás vezetékei és műtárgyai. A TSZVR hatásterületének teljes kiterjedése mintegy 3000 km 2, azaz 300 ezer hektár. A térség morfológiailag a Dunántúli-középhegység, ezenbelül a Vértes—Gerecse-hegység vonulatára terjed ki. A Süttőnél építésre kerülő vízkivételi szivattyúteleptől SENTAB nyomócsövön jut fel a víz a tardosbányai fogadó medencéhez (második ütemben a Bikoli tározóba). A fogadó medencéből a Vértestolnai-patak medrébe vezetjük a vizet. A meder rendezése, burkolása és lépcsőzése, mintegy 20 db fenéklépcsővel, előfeltétele a vízvezetés szabta követelményeknek. A mintegy 17 km-hosszban történő átvezetésekkel kedvezően oldódik meg a nyersvíz átlevegőztetése. 21
