Hidrológiai tájékoztató, 1980
1. szám, április - Dr. Dóka Klára: Mikoviny Sámuel elképzelése a Tisza-Duna-Sió-Balaton-Dráva hajózható csatornáról
Mikoviny Sámuel elképzelése a Tisza—Duna—Sió—Balaton— Dráva hajózható csatornáról DR. DÓKA KLÁRA VIZDOK—Országos Vízügyi Levéltár A magyarországi vízi munkálatok története a XVIII. század közepéig nehezen feltárható terület. A török megszállástól felszabadult országban a lakosság újratelepítése, az elnéptelenedett területek elfoglalása volt ebben az időben a cél. Mivel a föld a volt hódoltsági területen bőven rendelkezésre állt, csak a XVIII. század végétől vált szükségessé, hogy a betelepedő lakosság, és a földjeikre visszatérő birtokosok az erdőkből és a bozótokból szerezzenek újabb területet maguknak, így a mocsarak lecsapolása, a folyók szabályozása nem volt központi kérdés. A telepítések zavartalan lebonyolítása érdekében a műszaki ügyek irányításával is megbízott magyar kamara állományában 1715-ben megszervezték az első mérnöki állást. Prati Fortunatót nevezték ki a tisztségre, aki főként a pozsonyi magyar kamara irányítása alatt álló budai kamarai kerületben tevékenykedett. A telepítéssel járó feladatok (pl. földmérés) elvégzésén kívül kincstári épületek létesítésével és karbantartásával foglalkozott. Utódjai már nem rendelkeztek mérnöki végzettséggel, és így nem is vettek részt a magyarországi műszaki munkákban. A birtokaikat korszerűsíteni, és a mocsarakat lecsapolni kívánó birtokosok saját költségükön foglalkoztattak külföldi mérnököket. A XVIII. századtól a bécsi udvar a hajózás kérdését egyre fontosabbnak tekintette. Az uralkodók háborúi, a cseh és osztrák ipar fejlődése, az ottani munkamegosztás miatt igen fontos lett, hogy Magyarországról mind több gabonát és egyéb mezőgazdasági terméket szállítsanak Bécsbe és Csehországba, Magyarország pedig az iparcikkek átvételére váljék alkalmassá. A kereskedelem iránya a Dunát elsőrendű vízi úttá tette. Mellette nagy szerepet kapott a Száva és a Kulpa, amelyeken a kiváló délvidéki gabonát lehetett szállítani. A hajózás kérdését azonban az osztrák uralkodók kizárólag birodalmi érdeknek tekintették, és azt a XVIII. század végéig nem is kívánták magyar kormányszékre (sem a kamarára, sem a helytartótanácsra) bízni. A vízi út létesítése ebben az időben csak úgy kapcsolódott össze a folyók szabályozásával, ahogyan azt a hajózás érdeke kívánta. A vízi közlekedés fejlesztésével a bécsi udvari kamara foglalkozott. 1729-ben Mikoviny Sámuelt nevezték ki az itt szervezett mérnöki állásra, aki már több évet tevékenykedett előzőleg Magyarországon, sőt megbízást kapott az ország megyéinek térképezésére is. A kamarai kinevezés mellett részt vett a magyarországi mocsárlecsapolási munkákban, a Selmeci Bányatisztképző Intézet alapításában, és hogy Bécsben a katonai jellegű térképezési munkálatokba is be tudják vonni — kamarai mérnöki tisztének érintetlenül hagyásával — kinevezték a császári hadsereg őrnagyává is. A sokféle megbízás elviselhetetlenül nagy terhet rótt rá, ezért nem tudta befejezni megkezdett munkáit. A Dráva— Balaton—Duna—Tisza-csatorna terve sem teljes egészében kidolgozott, szövegszerűen megfogalmazott elképzelés, annak egyes elemei csupán Mikoviny megyei térképeiről — éspedig azok vázlatpéldányairól — állíthatók össze. A koncepció első része a csatorna Dráva—Balaton közti szakasza (1. ábra), amelynek megtervezésére 1744-ben került sor. A bécsi udvart csatornatervek készítésére külső tényezők is késztették. A XVIII. század elején egymás után születtek meg az elképzelések az európai hajóutak összekapcsolásáról, és e terveknek a Duna is szerves része volt. A XVIII. század elején a birodalmi hajóutak déli tengelyének a Szávát és a Kulpát tekintették. A III. Károly első török háborúját lezáró passzarovici béke során (1718) az osztrák birodalomhoz csatolták Szerbia és Bosznia északi részét, tehát a Száva mindkét partja osztrák fennhatóság alatt állt. 1739-ben, a második török háborút lezáró belgrádi békében azonban elvesztek a balkáni hódítások, és a Száva határfolyó lett. A török birodalom szomszédsága nem volt biztosíték a zavartalan kereskedelemre. Ekkor fordult a figyelem a Dráva felé, amelyet — bár nem volt olyan jelentős vízfolyás, mint a Száva — kevés munkával, az adott technikai feltételek mellett, hajózhatóvá lehetett tenni. A Dráva ilyen felhasználása a Dunántúlon kialakítandó víziút-hálózat lehetőségét vetette fel, amely a bécsi udvari kamara elképzelése szerint a Dunát a Tiszával összekötő csatornához kapcsolódott volna. 1744 júniusában Mikoviny azt az utasítást kapta az udvari kamarától, hogy készítse el a terveket, és ebben az ügyben lépjen érintkezésbe a pozsonyi magyar kamarával is. Mikoviny azonnal Pozsonyba utazott, és még 1744-ben megkezdte a terv kidolgozását. A koncepcióban a Balaton fontos helyet foglalt el. Mikoviny a tavat 1732-ben ismerte meg közelebbről, és arról 1732—1734-ben két térképvázlatot készített. Az említett kamarai utasítás alapján 1744—1745-ben újból felkereste a Balatont, és ezúttal a tóról részletes térképet rajzolt. Ebben az időben a Sió völgyét Siójut 1. ábra. A Dráva—Balaton közti csatornaszakasz (1744) MTA Kézirattár, Mo. 14. (részlet) 6