Hidrológiai tájékoztató, 1980

1. szám, április - Szinay Miklós: Részletek a drénezés történetéből

Terület Ország millió ha termőterület %-ban Német Dem. Köztársaság 2,4 38 Német Szöv. Köztársaság 4,4 31 Svédország 1,0 23 Ausztria 0,5 21 Svájc 0,2 9 K. Juva szerint (1966) Csehszlovákiában 1,3 millió ha vízrendezésre szoruló területből 0,5 millió ha drénezett. Lengyelországról nincs egyértelmű adat 2. Néhány hazai drénezés Hazánkban 1852 körül épült az első mezőgazdasági célú talajcsőhálózat, a Vas megyei Dakófán (Lászlóffy Woldemár szerint és ma már nem létező település), vagy a Barainya megyei Szenitlőricen. 1878-ig Magyarország akkori területén mindössze mintegy 850 ha kiterjedésű talajcsövezés készült. A Kultúrmérnöki Hivatalok létrehozása után (1879) már kiterjedtebben alkalmaztak talajcsövezést mezőgazdasági területen. E munkák szélesebb körű megvalósítása Kvassay Jenő nevéhez fűződik. 1918-ban a talajcsövezetit területek nagysága meghaladta a 26 500 hektárt. Leidenfrost Tódor (1903) mérnök és jószágfelügyelő már 262 oldalos elemzéssel olyan alagcsövezési terv készítését és gyakorlati megvalósítását oldotta meg, 1860-tól a könyve megjelenéséig, melyben a váltakozó szívóosztástól kezdve a talajvízmegfigyelő kutakig, a részletes gazdaságossági számítás is szerepelt kézi munka esetén. Tehát a drénezést empirikus közelítésekkel nagyon részletes gazdaságossági elemzéssel értékelte, amit édesapjával együtt mintegy negyvenéves megfigyelésre alapított. Ugyanebben a könyvben olvashatjuk a földművelésügyi miniszter 1897. évi jelentését, mely szerinit: „A kultúrmérnökség fennállása óta — tehát 19 év alatt — összesen 651 671 katasztrális hold talajjavítást végeztek el, amelyből azonban 604 703 katasztrális hold lecsapolásra, 25 679 katasztrális hold alagcsövezésre, 22 622 katasztrális hold pedig öntözésre esik." A kezdeti fellendülést az első világháború után nem követte fejlődés, bár gyakorlati tervezői munkánk során többször találkoztunk az ún. „gőzeketáblák"-kal, ahol az alagcsövezések nyoma fellelhető volt. Sőt számtalan esetben feltárást is végeztünk (pl. Pápai Állami Gazdaság Ihászi-kerület stb.). A tönkremenetelek oka a karbantartás hiánya volit. Az általános visszaesést a gazdasági nehézségeken és politikai helyzeten kívül a kisparcellás birtokviszonyok és az 1930-as évek aszályos időjárása is okozhatta. Feltétlenül meg kell emlékezni arról, hogy Tessedik Sámuel (1742—1820) a magyar agrártudományok atyja volt az első, aki a talajjavítások (pl. digozás stb.) és a szikes talajok javítására már korábban eredményes gyakorlati módszereket dolgozott ki. A teljesség igénye nélkül a következő kutatók és tudósok foglalkoztak a talajtan és vízrendezés oldaláról közelítve a drénviszonyok és talajjavítás együttes alkalmazásával: Arany Sándor (1956), Bellinger Róbert (1931), Herke Sándor (1950), Endrédy Endre (1941), Kreybig Lajos (1951), Scherf Emil (1935), Sigmond Elek (1923, 1934), Sajó Elemér (1934), Trummer Árpád (1934, 1952). A talajcsövezési munkák újabb fellendülése az 1960-as évek közepén kezdődött. A munkáknál a (talajjavítás és a vízrendezés együttes hagyományait folytatva két kiemelkedő szakemberről és kutatóról kell megemlékezni, elismerve a többi élő kutató erőfeszítéseit is. Szabó László (meghalt az 1973. évben) és Lovas László (meghalt az 1976. évben) munkásságára kell emlékeznünk, akik folytatták elődeik tevékenységét. Szabó László munkásságát publikációkkal némileg nyomon tudjuk követni, Lovas László egy életművet hagyott hátra, amit nyolc és fél éves külföldi — FAO-s — munkái során a gyakorlatban megvalósított, de publikálásra megfeszített munkája miatt már nem volt ideje. Munkásságához a kutatási munkáink irányításán kívül nagyon sok gyakorlatban megvalósított-- létesítmény kapcsolódik, valamint tevékenysége nemzetközi viszonylatban is elismert. A hazai drénezett terület 20 ezer és 30 ezer hektár körüli területre becsülhető. A drénező gépelt száma hamarosan 20 db lesz, melyeknek egy része elavult, egy része nagyon korszerű lézer irányítású, tehát viszonyleg jelentős kivitelezői kapacitással is rendelkezünk. 3. A kutatás és fejlesztés néhány észrevétele A feltételes csapadékpótlás (semihumid) jellege és a termőterület mozaikossága miatt az igen pozitív hagyományok ellenére a feladat és az útkeresés nemcsak . hazánkban, hanem világszinten is megoldhatatlan. Ez különösen vonatkozik — Szabolcs István szavai szerint — az öntözött területek italajvízháztartási problémáira. A növénytermesztési célra és az ökológiai egyensúlyra való törekvés bár egyértelmű, megvalósítása mégis nagyon nehéz, elég költséges, valamint más népgazdasági feladatokat kielégítve, a csatlakoztatási igényeket is meg kell oldani. A vízrendezés és talajjavítás fejlődése során kialakult különböző tudományos iskolák (német, szovjet, holland, francia, angol, amerikai, környező országok és a hazai tapasztalatok stb.) és azok különböző adaptálása eléggé polarizálólag hatott. Ezekhez kapcsolódik más tudományágait összefüggéseinek hatása, amelyek közelítése, feloldása, lazítása ugyancsak nem mehet gyorsan végbe. Annyi azonban a vízrendezés, talajjavítás és önitözés nemzetközi fejlődési trendjének ismeretében mindenképpen levonható és az ezredfordulóig előre jelezhető, hogy azok a kutatási irányzatok lesznek országosan és nemzetközi szinten is versenyképesek, amelyek a talaj fizikai tulajdonságainak, vízháztartásának és anyagforgalmának optimalizálására és mesterséges szabályozására irányuló gyakorlati törekvések tudományos megalapozásában hasznosíthatók. A fő törekvéseket úgy kell kialakítani, hogy a kezdeményezések ne a polarizálódást, hanem a szintetizálást erősítsék. A jelenleginél szorosabb kutatási együttműködést kell kiépíteni egyrészt a vízrendezéssel összefüggő más vízgazdálkodási szakterületekkel (lefolyásszabályozás, környezetvédelem stb.) és alapkutatásokkal (hidrológia, hidrogeológia, talajtan, geotechnika stb.), valamint a társtudományokkal (biológia, fizika, fizikai-kémia, természeti földrajz, meteorológia, matematika stb.) és biztosítani kell, hogy a vízrendezés, talajjavítás és öntözés egységes kutatási eredményei ne csak eljussanak az azokat gyakorlatban felhasználókhoz (a szakterület hatóságaihoz, kutatóihoz, tervezőihez, kivitelezőihez és üzemelőihez), hanem azok ténylegesen alkalmazásra is kerüljenek, és a gyakorlat is igazolja helyességüket vagy a fejlesztési irányt az ellenőrző mérésekkel. (Folyamatirányítási és ellenőrzési módszerek fejlesztése.) A feladat talajtani vonatkozású nagyságát Szabolcs István és Várallyay György (8), a vízgazdálkodás néhány vonatkozását Szarvas Ferenc (9), az átfogó koncepciót a síkvidéki vízrendezés korszerűsítésére Kovács György (3), és a kutatás feladatainak néhány gondolatát Szinay Miklós (12) fogalmazta meg. Tehát a feladat igen nagy, a termőterület mozaikossága miatt az agrotechnikai, biológiai, kémiai és műszaki beavatkozások és összefüggések igen nehezek és összetettek, a semihumid jelleg miatt az értelmezésre időszakosan változó, más népgazdasági igények is jelentkeznek, így igen lassú, de remélhetőleg szintetizáló előrehaladásra számíthatunk. IRODALOM 1. Eggelsmann, R.: Drananleitung. 1973. 2. Glisenbach, R.: A szomjas föld. Gondolat, Bp. 1964. 3. Kovács Gy.: A sík vidéki vízrendezés korszerűsítése Vízügyi Közlemények, 1978. 2. sz. 21