Hidrológiai tájékoztató, 1979

1. szám, április - Dr. Dénes György: A Jósva és mellékvizei az Árpád-kori oklevelekben

A Jósva és mellékvizei az Árpád-kori oklevelekben DR. DÉNES GYÖRGY Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ A Jósva és mellékvizei az Árpád-korban is nagyjából a mai helyükön folytak, de a vízrajzi kép és a víznevek azért 700 évvel ezelőtt valamelyest mégis eltértek a maitól. Akkor még sokhelyütt mocsaras vízállások borították a tágasabb völgytalpakat. A karsztos felszín tavai is változékonyak: egy-egy vízgyűjtő területét elvesztett víznyelő eltömődése következtében dolinató keletkezhet ott, ahol korábban nem volt, és egy rég eltömődött nyelő fölnyílása folytán egyik napról a másikra eltűnhet egy karszt-tó, amit talán évszázadokon át számontartottak (3). A nagyobb források, patakok és folyók azonban évszázadok múltán is a helyükön vannak, és az Árpádkorból ránkmaradt oklevelek határjárásaiból kibogozható vízrajzi íTép elemei többnyire beazonosíthatók. De ezt íróasztal mellett ritkán sikerül hibátlanul megoldani. Nem véletlen, hogy az alábbiak során több korábbi téves megállapításra is utalnom kell. Ezért úgy vélem nem árt, ha a történeti földrajz, illetve vízrajz problémáinak megoldásába a terepet rendszeresen bejáró, s így a helyszínt, a valós földrajzi—vízrajzi képet jól ismerő és a területre — adott esetben részben karsztos felszínre — jellemző változások értékelésében jártas hidrogeográfus is bekapcsolódik. A Jósva-völgy és vízgyűjtője Árpád-kori képének fölvázolásához az 1272. évi teresztenyei királyi adománylevélben foglalt határjárás (18) és az egri káptalan által kiállított 1295. évi adásvételi szerződésben rögzített noaki határleírás (6) nyújt adatokat. Vizsgált területünk fő vízfolyását, a Jósva folyócskát mindkét határjárás említi. A noaki szerződés fluvius Ilsua, a teresztenyei adománylevél fluvius Ilsuafey néven. Az eredeti név az Ilsua ~ Ilsva, amelyből a folyó felső szakaszára, forrásvidékére utaló -fej utótag hozzáfűzésével alakult ki az Ilsuafey > Jósvafő földrajzi név. De a noaki határjárásban szereplő Ilsua azonosítása egy ideig téves vágányokon futott. A Magyarország Árpád-kori vízrajzát a múlt század végén feldolgozó Ortvay Tivadar ugyanis tévesen a Jolsva város mellett folyó Murány-patakkal azonosította (14). Csak a cseh Smilauer szlovákiai—északmagyarországi történeti vízrajza (15) rakta helyére a folyócskát, de nem hibátlanul. Ezt tükrözi Smilauer könyvének itt bemutatott térképvázlata is (1/b. ábra), amely az Ilsua nevet a Kecsőpatak vízfolyására is kiterjeszti. Valójában a középkorban a Lófej-forrásból táplálkozó, azután alább a KisTohonya, a Szabó-kút és a Nagy-Tohonya források vizével bővülő vízfolyást is már Ilsua > Jósva névvel illették, amint ez az 1295. évi noaki határjárásból kielemezhető (6). De nemcsak az Árpád-korban, hanem egészen a múlt század végéig a Lófej-forrástól kezdve nevezte a patakot Jósvának, és a Lófejt tekintette a Jósva forrásának a szakirodalom is. így írt erről a múlt században Magda Pál (11), Fényes Elek (7), Hunfalvy János (8) és a Magyarország vármegyéi és városai monográfiasorozat Abaúj-Torna megyei kötete is (12), hogy csak néhányat ragadjak ki a sok közül. A mai Jósva-forrásról ilyen néven csak a XX. században olvashatunk; Vass Imre még Baradla Forrásá-nak nevezi (17), Magda Pál pedig azt írja, hogy a Lófej-forrásból eredő Jósva-patakba szakad az Aggteleki barlangból jövő folyó (11) és ez áll Fényes Elek művében is (7). Akadnak még öregek a helyi lakosság között, akik Jósvának nevezik a Tohonya-források felől érkező pataknak a Kecsővel való összefolyása előtti szakaszát is (pl. Papp József 83 éves jósvafői lakos). Az Ilsua > Jósva földrajzi név is utal környezetének az elnevezés idején fennállott vízrajzi viszonyaira. Ez a helynév ugyanis föltehetőleg bolgár-szláv eredetű, és az ószláv jelcha ~ jelsa szóból származik, aminek jelentése 'égerfa' (13), ennek a jellegzetesen mocsári fának a neve pedig a 'mocsár' jelentésű ószláv ilt, szóból vezethető le, akárcsak a magyar nyír-bői a nyírfa. Az Ilsua > Jósva földrajzi név tehát a Jósva-völgy eredetileg mocsaras voltára utal, ami a folyómeder múlt századi rendezéséig hosszú szakaszokon fennállott. Sok találgatásra adott alkalmat a szakirodalomban az a vízfolyás, amelynek neve a noaki határjárásban két helyen is szerepel aqua Kochowyzi, illetve fluvius Kochowyzy formában, legalábbis Fejér György így olvasta és így publikálta az oklevél szövegét (6), amely még külön említi a patak torkolatát is: ubi cadit in fluvium Ilsua, ahol a Jósvába ömlik. Tehát minden kétséget kizáróan a Jósva egyik mellékvizéről van szó. Jerney János szerint a folyócska neve Kacsa vize (10). Ortvay Tivadar idézi Jerney álláspontját, de szerinte a patak neve inkább Kohó vizé-nek ejtendő, bár nem zárja ki a Katus-patak-kal való azonosítását sem (14). Smilauer a folyócska nevét Jerneyhez hasonlóan Kácsa-víz-nek olvassa és ezt a patakot a Jósva mellékvizeként, Jósvafő és Szinpetri közé, az Almás-szőlő alatt húzódó völgybe, tehát az Almás-völgybe helyezi (l'b. ábra). Ila Bálint az 1925. évi oklevél 1315. évi átírásának — amely a Fejér-féle kiadásnak is alapjául szolgált — eredetiben történt tanulmányozása alapján megállapította, hogy a szövegben szereplő ez a folyónév helyesen Kechewyzy és hozzáfűzi: „Smilauer a nevet rossz kiadás alapján Kácsavíz-re magyarázza. Az eredeti alakok figyelembevételével a szó a Kecse—Kecső magyar személynév és víz összetétele." (9) Ila szerint tehát a pataknév helyes olvasása Kecseviz vagy Kecsővíz és kitér a helynév etimológiájára is. Smilauer megállapításaiból Ila csupán a név olvasását látja szükségesnek bírálni, de azzal, hogy az e patakot az Almás-völgybe helyezi nem száll vitába, illetve Smilauernek az oklevél valamennyi helynevére vonatkozó azonosítását kritika nélkül elfogadja. Könyvében az oklevél szövegére utaló jegyzetben ezt írja: „A kiadott szöveg alapján a határjeleket magyarázza és a kat. térkép szerint rögzíti Smilauer" (9). Pedig az egyébként gondos Smilauer éppen a noaki határjárás helyneveinek azonosításában túlnyomórészt tévedett! így hát ehelyütt kell most megállapítanom, hogy a fluvius Kechewyzy a Kecső-patak-kal azonos, a torkolat pedig, ubi cadit in fluvium Ilsua, a Kecső-pataknak a Lófej tői és a Tohonya-forrásoktól érkező vízfolyással való egyesülése! (l/a. és 1/c. ábra). A Kecső-pataktól — az 1295. évi oklevél szövegéből (6) következtetve — nem túlságosan távol déli irányban Noak birtok határa keresztezett egy locum Saar, tehát Sár nevű helyet. A sár szó jelentése nemcsak 'víztől híggá vált föld', hanem 'mocsár, vizenyős terület, vízállás', a középkori oklevelekben pedig igen gyakran 'patak, folyó' értelemben fordul elő (1), ami voltaképpen az előbbiektől nem eltérő jelentés, hiszen a középkor szabályozatlan patakjai és folyócskái többnyire — legalábbis egyes szakaszaikon — mocsarasan szétterültek. A Kecső-patak alsó szakaszától délre elterülő Sár tehát vagy dolinató lehetett a Somos-tető környezetében, vagy pedig a mai Jósva-forrásnak a Törőfej-völgyben mocsarasan szétterülő vize, nagyjából azon a tájon, ahol ma a mesterségesen visszaduzzasztott Tengerszemtó van. A Jósva déli oldalán kelet felé haladva a következő vízfolyás az 1272. évi teresztenyei határjárás szerint (18) egy fluvius Koyacha nevű patak. Ortvay úgy véli, hogy e vízfolyás eredeti neve Kovácsi-patak lehetett, minthogy a birtok neve, amelynek határán fakad és amelyből éppen az 1272. évi királyi adománylevél 36