Hidrológiai tájékoztató, 1979

2. szám, október - Kontur György: Gondolatok a magyar folyócsatornázásra a Rajna szabályozási tükrében

tásban, majd ezen táblázatok alapján minden egyes forrás adatainak évi lefutását, és változását mutató grafikonokat készítettem. A továbbiakban a célszerűség és a korlátozott terjedelem miatt csak két szélsőséges paraméterekkel rendelkező forrás, a Deákkú#forrás (1) (2. ábra), és a Kecske-patak I. forrás (6) (3. ábra) grafikonját közlöm. Kísérleti eredmények és következtetések 1. A források vízhozamuk értékének nagysága szerint két csoportba oszthatók. Azon forrásokat, melyeknek vízhozama percenként 10 dl fölött volt, bővizű forrásoknak, melyeké ezt az értékhatárt nem érte el, csekély vízhozamú forrásoknak nevezem. Így bővizű források a Deákkút- (1), Pedagógus- (2), Bögre- (4), Csalóka- (5), Természetbarát- (9), Hármas-forrás (12), Farkasároki- (13), Szent Gyöngy- (15), Manninger- (17), és a Fehér Dániel-források (20), míg a csekély vízhozamúak csoportjába tartoznak az Ólomároki- (3), Kecske-patak I.- (6), Kecske-patak II.- (7), Textiles- (8) és a Postás-források (14). 2. Az ízvizsgálatok alapján megállapítható, hogy általában a bővebb vízhozamú források íze édes, vagy kellemes, míg a csekélyebb vízhozamúké kesernyés. Szorosabb az összefüggés azonban a források íze és vezetőképessége között. A 600 f<S értéken felüli források vize édes, 250—600 uS között kellemes az íz, ez alatt pedig keresű, illetve erősen keserű íz érezhető. 3. A grafikonok tanulmányozásából kitűnik, hogy a bő vízhozamú források összkeménység-értékének változása a csapadék évi menetétől független [Deákkút(1), Manninger- (17), Úttörő- (18), Kisdobos- (19), Fehér Dániel-források (20)]; míg a csekély vízhozamú fonások esetében a csapadékösszeg növekedésével együttjár az összkeménység növekedése is (karbonát—hidrogénkarbonát-egyensúly eltolódása). Ilyen források pl. a Kecske-patak I - (6), Kecske-patak II.- (7) és Textiles-források (8). 4. A pH-változásokat szemlélve az állapítható meg, hogy a bő vízhozamú források pH-értéke 7,2—7,8 pHértékközbe esik. Pl. Deákkút- (1), Manninger- (17), Üttörő- (18) és Fehér Dániel-források (20). Ezzel szemben a csekély vízhozamú források pH-ja 7,2 értéken aluli [Kecske-patak I.- (6), Kecske-ípatak II.- (7), Textiles-források (8)], mely érték a csapadékösszeg növekedésével általában csökkenő tendenciát mutat. 5. A vezetőképesség-érték évi menetének változása mutatja a legnyugodtabb lefutást. Ez az érték az első vizsgálati hónapban (1974. október) minden forrásnál nő, majd ezt követően tíz hónapon keresztül (1975. júliustól—augusztusig) csökken, és csak az utolsó egykét hónapban emelkedik ismét. Legszembetűnőbben mindez a bővizű forrásoknál jelentkezik [Deákkút (1), Hármas-forrás (12), Manninger- (17), Úttörő- (18) és Fehér Dániel-források 20)]. A vezetőképesség elsősorban a sótartalom függvénye, amelynek nagysága — a hígulás miatt — a csapadékösszeg növekedésével csökken. 6. A szervesanyag-tartalom vonatkozásában a 0,01 normál káliumpermanganát fogyasztásból tudunk csak következtetni, és ezen érték csak néhány forrás esetében ad kifejezett gyanúra alkalmat. Ezen források vize egyébként is igen keserű, így vizüknek ivásra való használatát nem javaslom. Ilyen források a Tacsi-árok I- (11) és Farkasárokiforrások (13). 7. A forrásvizek kémiai és fizikai adatainak eddig felsorolt tulajdonságai vizsgálatából alapvetően az a megállapítás is megtehető, hogy a források korábban említett két csoportra való osztása mindenképpen indokolt, mert a kémiai adatok világosan mutatják, hogy a bővizű források vize a kőzetrétegek közül mélyebbről jut a felszínre és ennek megfelelően a csapadékingadozás adataikat nem befolyásolja közvetlenül rövid időszakon belül; míg a csekély vízhozamú források vize a felső talajrétegekben és az avartakaróban is hoszszabb utat tesz meg, gyülemlése felszíni eredetű, ásványianyag-tartalma éppen ezért csekély. A vízkeménység értéken túl igazolja ezt a Vezetőképesség ab szolút értéke is, mely az ivásra elsősorban javasolt forrásoknál 300 nS felett van, míg a többi forrásnál, a felszíni eredetűeknél ez a vezetőképesség-érték néhol csak 100—200 ,uS. Összevetve az elemzéseket az állapítható meg, hogy az összes vizsgált fizikai és kémiai paraméterek közül a vezetőképesség abszolút értéke fejezi ki legélesebben, az értékek legnagyobb különbségével a források turisztikai, technikai vagy gazdasági célra való felhasználásának lehetőségét. A vezetőképesség abszolút értéke van leginkább összefüggésben a források természeti értékével, ahol az évi ingadozás csekély. Egy ismeretlen forrásvíz vizsgálatát ezért legcélszerűbb mindig a vezetőképesség mérésével kezdeni. E mért érték ugyanis jól elkülöníthető széles határok között ad lehetőséget a forrásvíz osztályozására. IRODALOM 1. Bircher Gy.—Führer E.—id. Csanády E. (1978): A Sopron Hegyvidéki Erdészet forrásvizeinek vizsgálata, Soproni Szemle, 1. szám. 2. Firbás O. (1959): A Soproni hegyvidék forrásai. Soproni Szemle, 4. szám. 3. Firbás O. (1961): Az ölomároki forrás foglalása. Soproni Erdészeti Technikum XI. tanévi Evkönyve. 4. Firbás O. (1962): Adatok a soproni hegyvidék forrásainak vízhozamváltozásaihoz. Soproni Erdészeti Technikum X/z. tanévi Evkönyve. 5. Firbás O. (1963): A soproni hegyvidék forrásairól. Hidrológiai Tájékoztató, jún. 6. Führer E. (1976): Erdei patakvíz szennyeződésének .vizsgálata a Sopron Hegyvidéki Erdészet területén. TDK dolgozat, Sopron. 7. Führer E. (1977): Erdei patakvíz szennyeződésének és öntisztulásának időszakos vizsgálata. TDK dolgozat, Sopron. 8. Führer E. (1978): Diplomaterv, Sopron. 9. Jablánczy S.—Firbás O. (1956): Soproni hegyvidéki erdők vízrajzi felvétele. Az Erdő, 1. sz. 10. Sajó I. (1959): Komplexometria. Műszaki Könyvkiadó, Bp. Gondolatok a magyar folyócsatornázásra a Rajna szabályozása tükrében A Duna csatornázásának kérdése több évtizede foglalkoztatja a műszaki közvéleményünket. Természetesen elsősorban az érdekel minket; mi fog történni a magyar Felső-Dunán? Dr. Mosonyi Emil a 40-es évek elején vetette fel a Nagymarosi vízlépcső gondolatát. Később a Pozsony— Budapesti Duna-szakasz komplex hasznosítása került előtérbe két vízlépcsővel. Erről szól a „Gabcikovo— Nagymarosi vízlépcsők hatása az európai víziút-rendszerre" című, 34 oldal terjedelmű tanulmány (OVH 1973). A többcélú vízlépcsőrendszer feladata a fenti tanulmány szerint a Pozsony—Budapest Duna-szakasz energiakészletének hasznosítása és a hajózási feltételek olyan mérvű javítása, hogy azok a távlati transzkontinentális víziközlekedés igényeit kielégítsék. További feladat a vízgazdálkodási feltételek javítása és a rendszer hatása által érintett területen az általános fejlődés elősegítése. A tanulmány a víziközlekedés feltételeinek javítását és annak várható hatását is elemzi. Mielőtt rátérnénk a Gabcikovo—Nagymaros vízlép-