Hidrológiai tájékoztató, 1979

2. szám, október - Dr. Vágás István: A szegedi árvíz századik évfordulóján

A kiterült vizek visszavezetése néhány nap alatt nem hozhatott eredményt. így nem maradt más hátra, mint az, hogy a még álló töltéseket a katonaság és a közerő munkájával állandóan erősítsék. Március 11-én este vihar tört ki. Az északnyugati szél az Alföldi-vasút töltésének hajtotta neki a vizet. A víz hullámai ezt a töltést elhabolták és március 12-én hajnali fél három órakor mintegy 100 m hosszú szakaszon átszakították. Ezzel a Szegedet védő utolsó töltés is tönkre ment: az árvíz bejutott a városba. A betört víz először az útjában álló Rókus városrészt öntötte el. Ezt követte a Felsőváros, az Alsóváros, majd a Belváros elöntése, miután egyes magasabban fekvő, e városrészeket egymástól elválasztó útvonalakon sikerült számos lakosnak még idejében elmenekülnie a kb. a mai közúti híd helyén álló hajóhíd felé és átjutni azon Űj-Szegedre. Számosan már a víz betörése előtt elindultak — egy rémhír hatására. Sokan azonban házaikban rekedtek és mentésüket csak 12-én reggel, világosban lehetett megkezdeni. Csónakok hiányában még 12-e és 19-e között is sok embert csak fokozatosan érhettek el. A város 5723 házából 384 maradt épen, de a megmaradtakból is 52 rövidesen rombadőlt, 69 további pedig lakhatatlanná vált. Így csak 263 ház maradt meg az árvíz után is. Emberi életben a veszteség 151 fő volt. Több, mint két hónapon át sok helyen 3—4 m-nél is mélyebb víz borította Szegedet.-A Tisza csak 186 nap múlva, augusztus folyamán húzódott vissza medrébe. A kormány, amely mindvégig kitért Szeged árvízmentesítésének és árvízvédelmének megoldása, vagy segítése elől, most már nem térhetett ki a város újjáépítésének megszervezése elől. Elsősorban is megszervezték a király — később sokat emlegetett és meg is festett — látogatását. I. Ferenc József március 17-én Tisza Kálmán miniszterelnök társaságában tekintette meg a pusztulást. Május 22-én érvénybe lépett az időközben letárgyalt 1879. évi XX. tc., amely a város újjáépítésének vezetésére királyi biztosi hivatalt létesített Szegeden. Tisza Kálmán miniszterelnök jelölése alapján a miniszterelnök öccse, Tisza Lajos lett a királyi biztos. Az ellenzék azonnal hevesen támadta az intézkedést, többek között az akkor Szegeden működő fiatal újságíró, Mikszáth Kálmán is. Még Kossuth Lajos is megjegyzést fűzött a kinevezéshez, bár ő azt is kiemelte, hogy az adott helyzetben ez a királyi biztost sikeres működésre sarkalhatja. A királyi biztos és hivatalának sikeres működését a műszaki osztály tevékenysége támasztotta alá. Ennek vezetőjéül Lechner Lajost hívták meg Budapestről. Szeged újjáépítésének elgondolásai tőle származnak. A városrendezési terv már 1879. szeptemberében elkészült. A város lakossága elsősorban a pusztító árvíz későbbi megismétlődésétől tartott. Ezért elhatározták a város 822 cm-es vízszintig való feltöltését. Ezt azonban így nem lehetett megoldani már akkor sem (és az 1970. évi 961 cm-es tetőzést tekintve önmagában nem is lett volna eredményes intézkedés). Ehelyett részleges feltöltést végeztek. A város védelmét a megerősített parti védőművek mellett a vízmérce 0 pontja felett 1000 cm szintmagasságban 11 km hosszban megépített körtöltés látta el, s emellett elegendőnek tartották, ha az akkor kiépített Nagykörút szintjét a 700 cm-es, a Kiskörútét pedig a 820 cm-es vízállások magasságába emelik és a környező városrészek szintjét csupán a most megadott magasságokkal hozzák a feltöltés során összhangba. Kiemelték még a kprutakat összekötő és a városba bevezető sugárutak koronaszintjét is. Az új város építői a régi Szeged zeg-zugos utcáinak vonalát — amelyet a terepemelkedések jelöltek ki — gyökeresen megváltoztatták és a körutak, illetve a sugárutak rendjéhez igazodva új és tág utcákat, valamint háztelkeket létesítettek. Megszüntették és el is tiltották a vályogépületeket. Létrehozták Szeged szennyvízhálózatát is, négy önálló övezetre osztva a várost. Megépítették és 1883-ban átadták a forgalomnak a Feketeházy János mérnök által tervezett közúti vashidat, amely 1944-ig állott fenn. A város újjáépítésének leglátványosabb emlékei a különböző rendeltetésű épületek, nagyrészt a középületek. A XIX. század végének irányzatát kifejezően a régi stílusok elemeit, díszítményeit utánzó, azokat vegyesen alkalmazó eklektikus városkép jött létre az újjáépítés során. A szegedi városkép eklektikus világa már műemlék jellegűvé érett és e tekintetben hazánkban egyedülálló. A későbbi értékelések állásfoglalása szerint Tisza Lajos királyi biztosi kinevezése ugyan a kormány tekintélyének helyreállítását biztosította, de az általa irányított újjáépítés a maga nemében páratlan teljesítmény volt. A biztos személye sok nehézség áthidalására is alkalmas volt. A miniszterek tartottak tőle, így a kormánytól lényegében független volt. Rangja miatt a lakosságtól sem függött. Nem volt arisztokrata származású, ez a szegediek előtt volt előny. Nem volt szegedi születésű, így az egyenlőséget is biztosítani tudta. Mikszáth Kálmán is elismerően nyilatkozott később működésétől. Természetesen Tisza Lajos érdemei mellett nem fefeljthetjük el a műszakiak és az egyszerű dolgozók érdemeit sem, különösen pedig Lechner Lajosét, akit méltán tekinthetünk Szeged tulajdonképpeni újjáépítőjének. A szegedi árvízkatasztrófa ország-világ közvéleményének figyelmét a város újjáépítésére és a Tisza-szabályozás ügyére terelte. Ez tette lehetővé, hogy a szegedi árvíz vált fordulópontjává a Tisza-szabályozásnak és a magyar vízügyi politikának is. A kormány fokozott részt vállalt a Tisza közérdekű vízi munkálataiban, a társulatok számára kölcsön lehetőséget és egyéb építési lehetőségeket teremtett. 1866-ban megalakult a Vízrajzi Osztály, amely megszervezte a hidrológiai és hidrometriai adatok gyűjtését, az árvízjelzést és a medernyilvántartást. A vízügyek igazgatása a Földművelésügyi Minisztériumban 1889-ben Kvassay Jenő személysében olyan vezetőt kapott, aki a vízügyi távlati terveinek kidolgozásáról is gondoskodott. Szeged parti védművei száz év alatt több, az 1879-inél nagyobb próbát állottak ki, sikerrel. Az árvizek szintje 1879 után — bár talán lassabban — tovább emelkedett. 1881-ben 845 cm, 1888-ban 847 cm, 1895ben 884 cm, 1919-ben 916 cm, 1932-ben 923 cm, végül 1970-ben 961 cm volt a tetőző vízállás, az LNV. Nyilvánvalóan felső határ a vízszintek emelkedésében nem értelmezhető, hiszen ilyet sem meteorológiailag, sem fizikailag megfogalmazni nem lehet. Szegeden az 1020—1040 cm-es vízállások fogadására mai tudásunk szerint fel kell készülnünk. Az 1879 után elkészült védőművek nyújtotta nagy biztonság tudatában talán csak 1970-ben ködlött fel először, hogy második árvíz is érheti Szeged városát. Ahhoz, hogy ezt a jövőben is el lehessen kerülni, nem elég a meglevő művek ereje. Ehhez a művek tervszerű fenntartása és rendszeres erősítése is szükséges. Ezért erősítették meg 1970 után a Szeged—Tápé—Algyő töltésszakaszt, amely az 1965-től kiépült szegedi olaj mező fokozottabb árvízvédelmére is hivatott. Emiatt építettek Szeged belvárosában új partfalat és új, az eddiginél magasabb, az 1080 cm-es árvizek elleni védelemre is alkalmas, szép kivitelénél fogva a város büszkeségének számító mellvédfalat. Az árvízvédelmi művekhez mindig hozzátartozik a mérnök, technikus és a többi vízügyi dolgozó, alti fenntartja és fejleszti ezeket a műveket. Dr. Vágás István 8