Hidrológiai tájékoztató, 1979

2. szám, október - Dr. Lászlóffy Woldemár: Emlékezzünk Péch Józsefre!

Emlékezzünk Péch Józsefre!

1 Születésének 150. évfordulóján emlékezzünk rá, vízrajzi szolgálatunk megszervezőjére, aki nemcsak vízgazdálkodásunk alapjait vetette meg, hanem a vezetése alatt állott Vízrajzi Osztálynak európai hírnevet is szerzett. Mielőtt a Vízrajzi Osztály élén eltöltött 16 évének gyümölcseivel megismerkednénk, tekintsük át életének főbb állomásait. 1829. január 4-én Nagyváradon született Péch Antal ácsmester harmadik gyermekeként. (A család elsőszülöttje, Antal (1822—1895) neves bányamérnök, a hazai bányászati szakirodalom úttörője volt.) A középiskola elvégzése után 1846-ban iratkozott be a pesti József Ipartanodába. 1848-ban beállott honvédnek, és végigküzdötte a szabadságharcot, míg 1849. augusztus 12-én sebesülten orosz fogságba nem esett. Felgyógyulása után szabadon engedték, folytathatta tanulmányait. A pesti egyetem bölcsészeti kara által kiállított mérnöki oklevele 1853. január 20-án kelt. Gyakorlati munkásságát Heves megyében kezdte. 1854 és 1857 között két tiszai átvágás munkálatait vezette, és közben részt vett az 1855. évi nagy árvíz elleni védekezésben. Különböző felmérési munkák után 1859-ben a Paulis—Vlajkoveci Ármentesítő Társulat szolgálatába állott. A kiegyezés után már nem látta akadályát annak, hogy állami állást vállaljon: 1873-ban a temesvári Begacsatornázási m. kir. Mérnöki Hivatal főnökévé nevezték ki. Szakirodalmi és közéleti tevékenységével nagy megbecsülést szerzett. Ennek köszönhette, hogy már 1879-ben központi szolgálatra a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumba rendelték be. 1883-ban a dunai árvíz alkalmával szerzett érdemeinek elismeréseképpen királyi tanácsosi címet kapott, de az akkor szerzett betegségének következményeként, évekig tartó eredménytelen kezelés után, jobb lábát amputálni kellett. Minisztere 1886-ban az újonnan szervezett Vízrajzi Osztály vezetésével bízta meg, és ezt a beosztását megtartotta a vízügyeknek 1890-ben a földművelésügyi miniszter hatáskörébe utalása után is. Megbecsülésének jeleként 1902-ben megkapta a mérnök számára akkor szinte elérhetetlen miniszteri tanácsosi címet, de még ugyanebben az évben, november 17-én, rövid betegség után elhunyt. Ezek után térjünk át a Vízrajzi Osztály múltjára és Péch József működésének legtermékenyebb éveire. A Vízrajzi Osztály létesítése végeredményben az 1879. évi tiszai árvízre vezethető vissza, amelynek áldozatul esett az Alföld fővárosa, Szeged. A katasztrófa után a kormány által a hazai szabályozási munkálatok bírálatára meghívott külföldi szakértők — többek közt — javasolták árvízjelző szolgálat szervezését és az átvágásokkal szabályozott Tisza-meder alakulásának folyamatos figyelemmel kísérését. Ennek megfelelően került 1882-ban az országgyűlés elé egy „központi hydrographiai hivatal" felállításának terve, amelyet azonban, pénzügyi nehézségekre hivatkozva, elvetettek. Péch József, akit valószínűleg a minisztériumban az árvíz után 1 A Hidrológiai Tájékoztató 1979. áprilisi füzetébe szánt cikk kézirata, az évfordulónak megfelelően, január elején mégis lapzárta után érkezett. Közlése változatlanul időszerű, mert nem megismétli, hanem kiegészíti a szerzőnek a Vízügyi Közlemények 1979. évi 1. számában megjelent megemlékezését. (Szerk.) a közvélemény nyomására végrehajtott személycserék során rendeltek be központi szolgálatra, ebbe nem nyugodott bele. Saját tapasztalataiból tudta, hogy a szerény vezérárokként kiemelt átvágások anyamederré fejlődése a szabályozás sikerének kulcsa, és 1855-ben, a Tisza minden korábbit meghaladó árvize elleni védekezése során, keservesen nélkülözte a felsőbb folyószakasz helyzetére vonatkozó jelentéseket. A Pesti Naplóban „Észrevételek a Tisza-szabályozás körül" címmel közölt első cikkében (1855. november 5., 6. és 8.) maga is sürgette már vízjelző szolgálat bevezetését. (Javaslatának eredményeként a folyammérnöki hivatalok kaptak ugyan ezután vízállásjelentéseket, de a védekezést folytató társulati szervek továbbra is tájékoztatás nélkül maradtak.). 1884-ben a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben tartott előadásában egyrészt megvilágította a vízrajzi adatok gyűjtésének feltétlen szükségességét, másrészt bemutatta a néhány társának segítségével magánszorgalomból végzett adatfeldolgozás eredményét. Az előadás hatására rendelte el Baross Gábor miniszter a Vízrajzi Osztály felállítását, és vezetésével, — mint említettem, — Péch-et bízta meg. Az osztály tevékenysége a vízjelzés, a medernyilvántartás és a hidrometria területét ölelte fel. 1. Péch József személyes munkássága a legszorosabban a vízjelzés-hez kapcsolódik, hiszen már 1855. évi említett cikkében hiányolta. Gondoskodott a vízmércehálózat rendezéséről; 1876-ig visszamenően összegyűjttette, méterrendszerre átszámíttatta és kiadta az ország vízmércéin észlelt vízállásokat (neki köszönhetjük immár 100 évet meghaladó, nyomtatásban hozzáférhető adatsorainkat, amire, — egy egész országra kiterjedően — alig akad másutt példa), és részletekbe menően megszervezte a vízjelző szolgálatot, megszabva, hogy az egyes mérceállomások a vízállás magassága szerint hová és milyen sűrűn küldjenek távirati jelentéseket. Mivel az 1870-ben felállított Országos Meteorológiai és Földdelejességi Intézet állomáshálózata vízrajzi szempontból nem volt megfelelő, — fedezet hiányában önkéntes észlelőket kerestek és ilyenek csak nagyobb helységekben akadtak, amelyek rendesen völgyben feküsznek, — több száz havonta jelentő csapadékmérő-állomáson kívül 40 árvízjelző állomást létesített. Ezek táviratban jelentették a csapadék menynyiségét, télen a hótakaró vastagságát és hóolvadás idején a hőmérsékletet. (A szolgálat érdekében több helyen külön telefonvonalról is gondoskodtak.) Az ily módon kiépített állomáshálózatról naponta beérkezett jelentéseket térképen tüntették fel. 1893-ban a „Jelentékenyebb folyóink vízjárásának átnézete" címmel 189 példányban sokszorosított térképet minden érdekelthez eljuttatták. Ez volt a mai, 1895 óta folyamatosan megjelenő, „Napi víz járási térkép" őse. A folyók vízállapotát a térképek a francia Ch. Ritter ötletének továbbfejlesztésével ábrázolták, aki 1895-ben elismeréssel írt a magyar kiadványról az Annales des Ponts et Chaussées hasábjain. Nem csoda, hogy később a mienkhez hasonló vízrajzi jelentéseket adott ki a jugoszláv és a román vízrajzi szolgálat, sőt, 1944-ben, a bécsi német víziút-igazgatóság is. A vízjelző szolgálat megszervezésével párhuzamosan Péch már 1888-ban megkezdte előrejelzési tanulmá5