Hidrológiai tájékoztató, 1978
Béres László-Béresné Juhász Ilona: A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területének vízföldtani adottságai
m 3/nap, mely igénybevétel mellett a kutak 2000-re teljesen kimerülnek, ezért a rétegvíz-használatot fokozatosan csökkenteni kell 30 ezer m 3/nap mennyiségre. E cél érdekében építik a Keleti-főcsatorna felszíni vízművet, amely I. ütemben 1975-től napi 20 ezer m' 1 vizet ad a városnak. A II. ütemben (1977—1982) további 60 ezer m 3/nap vízmennyiséggel növekszik a felszíni vízmű kapacitása. A III. ütemben 73 ezer m 3/nap kapacitásemelést irányoztak elő, amelynek biztosítását a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszerből tervezik megoldani. A debreceni példát azért hoztuk fel, hogy szemléletesen mutassuk meg, mennyire fontos a rétegvizek védelme, mert a készletek nem kimeríthetetlenek ! 1. A terület földtani viszonyai 1.1. A medencealjzat (alaphegység) kifejlődése. A paleozóos képződmények kristályos palából, gneiszből vagy csillámpalából állnak. A mezozóos képződmények általában kréta időszakiak (1. ábra). 1.2. A fedőképződmények, illetve a medenceüledékek kifejlődése. A mélyfúrások adataiból ismeretes, hogy a legidősebb képződmény a felsőeocén agyagmárga, melyet a debreceni 1. sz. és a nádudvari 3. sz. fúrásokban mutattak ki, mintegy 1840—1943 m mélységben. Az oligocén képződmények közül jelentős a homokos agyagmárga és a konglomerátum. A miocén eleji képződményeket szárazföldi jellegű változatos összetételű, nagy vastagságú vulkáni összlet képviseli. Az ezt követő tengeri üledékek mindig vulkáni képződményekre települtek, vagy közvetlenül a kristályos alaphegységre transzgredáltak. A pannóniai korszak beköszöntésével meggyorsult a medence süllyedése, erre a pannóniai lerakódások nagy vastagságából lehet következtetni. Az általunk vizsgált területen a pannóniai emeletbeli rétegösszlet 1000— 2000 m között változó vastagságú. Az alsópannóniai üledékek vékonyabbak, kőzetanyaguk legtöbbször márga, homokos agyag és homok váltakozása. A felsőpannóniaiak már sokkal vastagabbak, anyaguk homokos agyagmárga, agyag homokkővel és homokkal. A szárazföldi üledékképződés feltételei változatlanok maradtak a pleisztocénbe átmenően is, úgyhogy a felsőpannóniai képződményeknek a pliocén és pleiszto-i cén lerakódásoktól való elhatárolása nehéz. A pliocén után pásztás süllyedés következett be, majd a pászták többszöri süllyedése a peremek folyóvizeit magához vonzotta, s a lejtőkre a folyók durvább üledéksort raktak le. Ezek igen jó vízadó szintek, kivétel a „Hajdúság" szűkebb területe (Debrecen—Hajdúhadház—Hajdúböszörmény—Elep—Ebes—Debrecen közötti terület). Ezt a részt jól elkülöníti a szomszédos területektől a vörös agyagréteg és az, hogy ezen a részen a folyóvízi homok kevesebb, mint a környezetében. E terület szomszédságában a homokos felszínű Nyírség kivételével a pleisztocén a közös fedő alatt a pliocénig folyóvízi eredetű. Gyakori a durvább mederhomok és aprókavicsos homok a Hortobágyon még a felszín alatt 25—30 m-re is. Ezek bő víztárolók. A Hajdúságban a lösz alatti pleisztocén rétegösszlet száraz, így csak egész kevés vizet ad. A Hajdúság vízellátását a nagyobb mélységű bővizű felsőpannóniai homokrétegre kell alapozni (450—500 m). Ezzel szemben Debrecen, a Debrecentől nyugatra eső terület és a Hortobágy pleisztocén homokrétegei, különösen a mélyebb szintjei bővizűek. 1.3. Debrecen földtani felépítése és vízföldtani viszonyai. Az átlagosan 180—200 m vastag negyedkori (pleisztocén) képződmények alatt mintegy 400 m-ig levantei rétegek települnek. A felszíntől számított 1200— 1700 m mélységig pannóniai rétegeket tártak fel. Ezalatt miocén mészkövet, vulkáni tufát és oligocén homokkő képződményeket harántoltak. Ivóvíz nyerésére a 180—200 m vastagságú rétegösszleten belüli porózus szintek a legalkalmasabbak. Víztermelés szempontjából kizárólag a felső- és az alsópleisztocén üledékek jöhetnek számításba, mivel a középsőpleisztocén teljes egészében iszapos kifejlődésű. A legjelentősebb az alsó1. ábra. A terület alaphegység térképe (Magyarország Vízföldtani Atlasza alapján) 1. Paleozóos képződmények (fedve). 2. Mezozóos képződmények (fedve) pleisztocén durva, helyenként kavicsos kifejlődésével. Általában 150—200 m között jelentkezik helyenként iszapos, 500—800 1/p-es víztermelésre alkalmas tartósan. összefoglalva megállapítható, hogy Hajdú-Bihar megye vízellátását a múlt század közepe óta, de főleg a XX. század elejétől csaknem teljes egészében rétegvizet szolgáltató fúrott kutak biztosítják. A megye egész területének vízföldtani adottságai általában kedvezőek. A víztartó rétegek a legtöbb helyen nem túl nagy mélységben feltárhatók, vízhozamuk bőséges, a víz vegyi összetétele zömmel kedvező. 2. Vízföldtani viszonyok 2.1. A talajvíz helyzete. Rónai A. „Az Alföld talajvíztérképe" és a talajmechanikai csoport által lemélyített fúrások alapján Igazgatóságunk területén vízföldtanilag négy területet különíthetünk el: a Nyírséget, a Hajdúságot, a Hortobágyot és a Berettyó Sebes-Körös közét. A Nyírségben a homokvonulatok közötti vizenyős laposokban gyenge vízerek, időszakos vízfolyások vannak. A talajvíz általában közel van a felszínhez és követi a domborzati vonalat. Csak Nyírlugos és Nyíracsád táján van mély talajvizű terület (5—8 m). A Hajdúság felszíne elsimított egyenes tábla 5—10 m-rel fekszik magasabban átlagosan a Hortobágy síkjánál. Néhány m vastagságban lösz borítja, melyre homoköt hordott a szél. A lösztakaró alatt finomhomok rétegek, homokos agyag, vörös és szürke agyag van. Ezek általában vízrekesztő rétegek, kevés bennük a víz. A Hajdúságban a talajvíz átlagosan 6—8 m mélységben helyezkedik el, kivétel a Debrecen—Hajdúböszörmény—Hajdúszoboszló közötti terület, ahol 10—15, sőt 20 m mélyen levő talajvizeket ismerünk. A Hortobágy a Tiszántúl levantei süllyedékéből kimaradt terület. A pleisztocén rétegek fölött „alföldi" lösz, löszös homok, tetemes vastagságú réti agyag és öntésagyag található. Ezen a területen a talajvíz átlagos mélysége a felszín alatt 2—3 m. Nagyiván környékén több kisebb foltban a lalajvíz a felszínhez egészen közel 0,5—1,0 m mélységben helyezkedik el. 55
