Hidrológiai tájékoztató, 1978

Szappanos Zoltán: A Velencei-tó szabályozása

mert „a" klorofill oldatban teljesen elnyelődnek. A vízi szervezetek klorofill-kivonatának teljes spektrum felvételi fényelnyelő képességét mi is a 650—680 nm közötti tartományban észleltük. Ezek alapján úgy véljük, hogy a berekvizek trágya- és hormonhatásán túlmenően a növényi fejlődést serkentő optikai hatás is érvényesül. Talán ezért a berekvizek Balatonba torkollásának környezetében a hínarasodás feltűnően nagyobb. A transzmissziós vizsgálatokból kitűnt, hogy a berekvíz—Balatonvíz 1:50 arányú elkeveredésekor a Balatonvíz fényáteresztő képességét megközelítő viszonyokat mérhettünk. Ezt a hullámzás és az egyéb vízmozgás a gyakorlatban biztosítja. 8. Komplex hasznosítású tározók létesítése a Balaton déli vízgyűjtőjén Vizsgálataink is igazolták azt az elképzelést, hogy a Balaton vízminőség-védelme szempontjából fontos szerepet tölthetnének be a térségben kialakítandó tározók. A berekvizek tározása olyan kedvező vízminőségváltozást eredményezne, amelyet kísérleteink és számos irodalmi utalás is biztosít. A 3. pontban részletezett ismeretek is azt igazolják, hogy a berekvizekből az oldott huminsavak a tározás hatására aggregálódnak, kiülepednek és ezáltal jelentős tápanyagmennyiséget képesek lekötve a Balatontól távoltartani. A Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki kollektívája feltárta azokat a helyeket, ahol a tározók építése szükséges és lehetséges. Erről az 1. táblázatban adunk tájékoztatást. A létesítendő tározók funkciója és célja általánosan a: 1. Hordalékvisszatartás; 2. Vízminőség-szabályozás; 3. Árvízcsúcs-csökkentés; 4. Szennyvíz-utótisztítás; 5( Vízkészletgazdálkodás és 6. Öntözővíz-biztosítás lennei A Velencei-tó szabályozása SZAPPANOS ZOLTÁN Országos Vízügyi Hivatal A 25 km

2-es Velencei-tó, a Balaton és a Fertő tó után, Magyarország harmadik legnagyobb területű természetes állóvize. Kedvező üdülési adottságai — központi fekvése, jó közlekedési körülményei, továbbá a környező táj szépsége és gazdagsága — folytán azonban ma már hazánk második legjelentősebb üdülőtava. 1. A Velencei-tó vízgazdálkodási jellemzése és múltja A Velencei-tó a posztglaciális kor után, mintegy 10— 15 ezer évvel ezelőtt, kéregmozgások következményeként alakult ki a Dunántúli Középhegység pereménél. A XVIII. században, a korabeli térképek szerint, területe még meghaladta a 30 km

3-t, és a déli nádas tórész elérte Seregélyes határát. Legjelentősebb tápláló vízfolyása a Császárvíz, amely a 602 km

2-es vízgyűjtőterületnek közel %-áról szállítja a vizeket a tóba. Emellett még 14 kisebb-nagyobb, többségükben időszakos vízfolyás táplálja a tavat. A tó vízszíne a szabályozás előtt igen szélsőséges értékek között váltakozott. Száraz években igen kis vízszínek álltak elő, sőt a tó több ízben — legutóbb 1866ban — teljesen kiszáradt. Máskor az árvizek oly magasra duzzasztották a tó vizét, hogy gyakran az alacsonyabb parti területek is víz alá kerültek. A tó vízjátékának szélső értéke meghaladta a 3 m-t. A tó vízszínszabályozásának gondolatával már a XVIII. század végén foglalkoztak, amikor a mezőgazdasági területek növelése céljából tervet készítettek a tó teljes lecsapolására. A terv megvalósítására azonban nem került sor, mert sértette a halászat és a nádtermelés érdekeit. Az első vízrendezési beavatkozás 1896-ban történt. Megépítették a Dinnyés—Kaitori főcsatornát, és a tó vízszínének szabályozására Dinnyésnél zsilipet létesítettek. Ezeket azonban később többször bővíteni kellett, mert az igényeket a kiépített levezetőkapacitás nem elégítette ki. Á Dinnyés— Kajtori főcsatorna — a Nádor- és a Sió-csatornák közvetítésével — a Dunába szállítja a vizet. A sekélyvizű szikes tavat első ízben 1932-ben (Szabó Károly), ezt követően 1969-ben (VITUKI) mérték fel. Az első rendszeresen észlelő vízmércét 1931-ben helyezték el Velencénél. Az agárdi vízmércét 1933-ban telepítették. A 140 cm-es átlagos vízállásnál a tó víztérfogata 36 millió m

3, középmélysége 145 cm. A mederszabályozási munkák megkezdése előtt a tó területének közel 60%-át nádas borította és a mederben mintegy 8 millió m

3 laza iszap halmozódott fel. A két felmérés között eltelt 37 éves időszakban több mint 4 km

2-el növekedett a nádas területe. A növényzet gyors terjeszkedése és a nagy mennyiségű szerves iszap felhalmozódása jelezte, hogy a tó az elmocsarasodás, az előrehaladott eutrofizáció állapotába jutott. Az üdülés első jelei a 30-as években mutatkoztak. Élénkebb üdülőforgalom azonban csak a 60-as évektől kezdett kibontakozni. A tó part- és mederszabálydzásával a 60-as évekig nemigen foglalkoztak. Az első partszabályozást 1938ban végezték Agárdon, ahol a Fürdőegylet 70 fm hoszszú partvédőművet épített strand céljára. Ezt követően . eV , ll

1 i í , , N „••»' , :} CSAKYAR tr GA

Ny\ m>> i > CSAKBERENY 1. ábra. A Velencei-tó vízgyűjtője és vízrendszere 1. Vízgyűjtőhatár; 2. Részvízgyűjtőhatár; 3. Felszíni lefolyás nélküli terület határa; 4. Halastó; 5. Vízfolyás; 6. Vízmérce; 7. Csapadékmérő állomás; 8. Hómérés; 3. Tó, tározó. 10. Település 10 [km] { SszÉKES; FEHÉRVAR 42