Hidrológiai tájékoztató, 1976

Csath Béla: Megemlékezés a hajdúszoboszlói hévíz fél évszázad előtti feltárásáról

A 403—408 m közötti lyukszakasz kanalazása alkalmával „erős gázömlés (5—600 m

3/d) közben percenként 1500 lit. 34 °C-os meleg víz szakadt fel" írta Schafarzik Ferenc. 750 m mélységben befejezték a fúrást, mert a rendelkezésre álló fúrástechnikai felszereléssel lejjebb nem tudtak fúrni. „A városi képviselő-testület hajlandó lenne a gyógyerővel bíró, fűtési és fürdési, tehát közegészségügyi és tisztasági célokra alkalmas meleg vizű forrást átvenni". íme a komplex hévízhasznosítás gondolata már ekkor felmerült! A fúrás biztató eredményei alapján az illetékesek a továbbfúrás mellett döntöttek. Fúróberendezés-csere után a fúrást folytatták, 800 m alatt 50 °C-os vizet találtak. 914—922,8 m közötti mélységben olajnyomokat kaptak. A vizsgálat utáni utánfúrás közben a talpról 66 °C-os víz tört fel, azonban ezt a réteget 138 mm 0-jű béléscsőrakattal sikeresen kizárták és továbbfúrás alkalmával 949,5—954,9 m közötti rétegből intenzív gáznyomok jelentkeztek. Október 23-án számos porózus réteg átharántolása után elérték az 1090,7 m-es mélységet. Mivel a fúrólyuk erősem omlott, a fúrást beszüntették és október 24—25-én lyukvizsgálatot végeztek. E munkálatok alkalmával lejátszódó eseményeket a cikk bevezetésében ismerhettük meg (2. kép). Megszületett a nagy szenzáció, mely három hónap óta izgalomba tartotta a hajdúvárost: 317 nap után 1925. október 26-án elkészült a Hajdúszoboszló—I. sz. hévízkút. A 24 óránkénti hozam Faller főmérnök, valamint a víz- és gázmérések szerint 2304 m

3 (1600 l/min) víz, illetve 7300 m

3 gáz, és a jódos-sós víz hőmérséklete 73 °C. A Független Hajdúság 1925. november 1-én az eseményt részletesen méltatja: „Közép-Európa legforróbb természetes forrásvizét fedezték fel Hajdúszoboszlón" című cikkében s így ír: „A víz előtörése természetesen nagy izgalmat keltett Hajdúszoboszlón. A forrásvíz egy nagy gödörbe gyűlt össze a fúrótorony közelében (3. kép). Ide zarándokolt hosszú -sorban hajdúváros reumás, csúzos betege, akik már az első percekben gyógyulást tulajdonítottak a csodásan fakadó forrásvíznek". A harántolt rétegsort Schmidt Eligius Róbert és társai vizsgálták. A hévíz felhasználása A feltárt víz gyógyhatását a forrásvizet mosásra használó asszonyok észlelték. Tapasztalatuk az volt, hogy a forró vízben állva enyhülnek, vagy teljesen megszűnnek reumás fájdalmaik. A hajdúszoboszlói mélyfúrásokról Schafarzik Ferenc a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának 1925. december 16-i szakülésén számolt be, ahol a fúrás ismertetése után előadását így fejezte be: „Ha pedig az államnak ez a mélyfúrás mégsem hozta meg a kutatás perspektívájának végső gyümölcsét, így más tekintetben ez a hévforrás, mely általa fakasztatott határozottan nagyértékű természeti kincs, amennyiben kedvező összetételénél fogva balneológiai használata elsőrangúnak ígérkezik. Ennél fogva célszerű berendezett fürdőintézet létesítésének ma csak a gondolata is a legmesszebbmenő támogatásban részesíthető". A népnek a hévízben rejlő gyógyító tapasztalatait nemsokára követték a tudomány képviselőinek nyilatkozatai. Elsőnek Emszt Kálmán adja közre a fúrás előzetes vizsgálatának eredményeit, majd Dalmady Zoltán balneológus is foglalkozott a hajdúszoboszlói mélyfúrás hévizének orvosi használhatóságával. Dalmady Zoltán cikkében már foglalkozik a komplex hévízhasznosítás gondolatával, amidőn a fürdés, gyógyítás alkalmazása mellett így ír: „Használható melegvíz-fűtésre, vezethető nagyobb távolságra, stb. s így a szanatóriumokban, fürdőházakban fokozott kényelmet és higiénát tesz lehetővé". Bodnár János a Debreceni Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetének igazgatója 1928-ban többek kö2. kép. A gázos melegvíz feltörése 2. ábra. A hajdúszoboszlói maximumon telepített fúrások vázlata (Papp Simon után) 1. Pékár Dezső által szerkesztett torziósinga-izogammák (1917); 2. Papp Simon által kitűzött, de le nem fúrt fúrási pont (1918); 3. Kőolajkutató és Feltáró Vállalat fúrása; 4. OKGT felfedező fúrása; 5. Kincstári fúrások