Hidrológiai tájékoztató, 1975

Dégen Imre: Új irányzatok a magyar vízgazdálkodásban

Űj irányzatok a magyar vízgazdálkodásban* DÉGEN IMRE az Országos Vízügyi Hivatal ny. elnöke Magyarországon a vízzel kapcsolatos műszaki tevékenységnek nagy hagyományai vannak. A víz bőségének, vagy hiányának országunk életében mindig jelentős szerepe volt. Korunkban a vízgazdálkodás társadalmi szerepe méginkább kiszélesedett, sokrétűbbé vált. A víz az ipari, mezőgazdasági termelő folyamatok nélkülözhetetlen tényezője, nyersanyaga, segédanyaga lett. Létfontosságú a szerepe az egészségesebb, korszerűbb életkörülmények megteremtésében, városaink, falvaink fejlődésében, a természeti környezet formálásában. A vízgazdálkodás, mely korábban csak a szakemberek és a helyileg közvetlenül érdekeltek ügye volt, társadalmi jelentőségű, népgazdasági fontosságú közüggyé vált. A vízgazdálkodással szemben új megnövekedett követelményeket támaszt a szocialista fejlődés, a termelőerők koncentrálódása, az urbanizációs folyamat, a városi alközpontok kialakulása és a már nálunk is — üdülési, pihenési jelleggel — meginduló dezurbanizáció. Mindezeknek a társadalmi és gazdasági folyamatoknak a hatásaként fokozatosan előtérbe kerül a gazdasági környezet, a gazdasági háttér és a vízgazdálkodás szerves kapcsolata. Jellemző erre a vízigényeknek a nemzeti jövedelem növekedésével csaknem azonos ütemű — évente 5—6

n/oos — növekedése. Számolnunk kell azzal, hogy az évi vízigény a jelenlegi, mintegy 6 milliárd nv'-ről 10—15 éven belül 13—14 milliárd m

3-re, az ezredforduló időszakára pedig 20 milliárd m

3-re növekszik. Ez pedig csaknem olyan hatalmas vízmennyiség, mint amennyi a Tiszán átlagosan évente lefolyik. A rohamosan növekvő vízszükséglet kielégítése éppúgy, mint az árvizektől és belvizektől veszélyeztetett, megnövekedett társadalmi vagyon védelme nagy népgazdasági erőfeszítéseket, számos újszerű feladat megoldását, új műszaki eljárások, eszközök alkalmazását tette szükségessé. Mindez a magyar vízgazdálkodásban új irányzatok kibontakozását, a műszaki haladás meggyorsulását váltotta ki. A vízgazdálkodás különösen az elmúlt negyedszázadban szinte világszerte jelentősen fejlődött. Fejlődését a népgazdaság erőteljes gazdasági növekedése, a természeti összefüggések jobb megismerésének oldaláról a hidrológia tudományterületén elért haladás, a műszaki lehetőségek oldaláról pedig a hidrotechnikai eszközök és eljárások korszakos jelentőségű fejlődése alapozták meg. A hidrológia tudományterületén a sztochasztikus hidrológia, a rendszerhidrológia kialakulása, a hidrológiai adatfeldolgozás gépesítése, a műholdak felhasználása a hidrometeorológiai folyamatok megfigyelésében és előrejelzésében, a hidrotechnika területén a vízépítési szerkezetek, az építéstechnológia ugrásszerű fejlődése, iparosodása, a vízgazdálkodási létesítményrendszereik automatizált üzemirányítása mind azt bizonyítják, hogy a vízgazdálkodás részese korunk tudományos-technikai forradalmának. Hathatósan járult hozzá a fejlődéshez * A MTESZ Győr megyei Szervezete által rendezett Műszaki Hónap keretében 1975. március 13-án elhangzott előadás. az a korszerű felfogás, amely a vízgazdálkodást nem egyoldalúan természeti és műszaki folyamatokra leszűkítve, hanem egyfelől a hidrológia és hidrotechnikai tényezők, másfelől a társadalmi-gazdasági környezet kölcsönhatása alapján szemléli. Hazánkban a mai értelemben vett korszerű vízgazdálkodás az új szocialista társadalmi körülmények között alakult ki és vált a népgazdaság fontos tényezőjévé. Kiterjed a társadalom és a víz kapcsolatának átfogó szabályozására, a földfelszín vizeinek és a föld mélyében rejtőző vízkincs kiaknázására, szállítására, elosztására, anyagi tulajdonságainak átalakítására, a minőségében leromlott vízkészletből felhasználásra alkalmas víz gyártására, a vizek kártételeinek elhárítására, a vízszükséglet és a készletek egyensúlyának megteremtésére. Kihat a népgazdaság szinte valamennyi ágazatának tevékenységére. A vízkészletgazdálkodás mint a korszerű vízgazdálkodás alapja A vízgazdálkodás alapja a vízkészlet, éspedig nem akármilyen formában. Olyan mennyiségű és minőségű vízkészletre van szükségünk, amely az időben és területileg változó, sokrétű infrastrukturális igényeket zavartalanul ki tudja elégíteni. Márpedig a vízkészlet természetes előfordulásában erre egyre kevésbé alkalmas, hiszen amikor legnagyobb a vízszükséglet a nyári időszakban, rendszerint akkor a legkisebb folyóink vízhozama, és ez is csökkenő irányzatot mutat. A Tisza szegedi szelvényében például 50 év alatt a nyári kisvízi időszakban 30%-kal csökkent a természetes vízhozam, összefügg ez azzal is, hogy felszíni vizeink majdnem teljesen országhatáron kívüli eredetűek és a szomszédos országok területén éppúgy, mint nálunk, a fejlődéssel természetszerűleg együtt jár a növekvő vízhasználat. A szükségletek és a készletek eloszlása közötti -eltérésből adódik vízgazdálkodásunk egyik legnagyobb problémája: a vízszükséglet zöme, csaknem % része a Tisza völgyében jelentkezik, ugyanakkor e térség hasznosítható felszíni készlete az ország vízkészletének mindössze A természetes vízkészlet a vízgazdálkodás szabályozó tevékenysége nélkül egyre kevésbé jelenti a vízigények kielégítésének egyedüli forrását. Vízgazdálkodásunk előtt az a feladat állott és áll ma is, hogy feloldja vagy legalább csökkentse a vízigények és a természetes vízkészletek közötti feszültséget. Ez szükségessé tette a vízkészletek jobb megismerését, feltárását, a vízkészletekkel való korszerű gazdálkodás módszereinek kifejlesztését, ami az utóbbi két évtizedben végbement fejlődés eredményei közé sorolható. Tulajdonképpen át kellett térnünk a vízgazdálkodás külterjes — extenzív — szakaszáról, amikor kizárólag a természetes vízviszonyokra voltunk utalva, az intenzív fejlesztésre. El kellett jutnunk arra a felismerésre is, hogy a vízszükséglet és a természetadta vízviszonyok közötti növekvő feszültség nem szüntethető meg csupán helyi jellegű részbeavatkozásokkal. Meg kellett növelnünk, te7