Hidrológiai tájékoztató, 1973

Lőcsei Antal: Új szempontok a Dunamedence vízrajzi neveinek vizsgálatában? (Reflexiók Schedel Andor cikkéhez)

Foglaljuk össze ezek után az érintett négy régészeti terület értékelését abból a szempontból, hogy vajon valóban mezopotámiai hatásokat tükröznek-e. A Lepenski Vir-i település jóval régebbi a mezopotámiai kultúráknál, ezen a területen tehát csak fordítva volna lehetséges a tükröződés. A péczeli kulúra korai és késői időszakából vett mindkét példa a temetkezéssel kapcsolatos. Az ózdi stb. emberformájú edényeken mutatkozhat az óbabiloni kultúra hatása, de ez a hatás a Dunamedencének csak bronz- és rézkorszaki társadalmaira terjedhetett ki, nem érinthette a magyarságot. A temetkezési szokások közül nálunk csak az elföldelés uralkodott egész történelmünk folyamán. ..Honfoglaláskori temetőink közül mindössze négy helyen vannak olyan jelek, mintha a sírban előzőleg tűz égett volna, de mindenütt csak a sírbatétel előtt, mert a csontokon semmilyen nyoma sincs az égetésnek" (11). Az esetleges mezopotámiai hatás gyűrűzése a honfoglalás idejéig már nem jutott el. Ugyanez állapítható meg a kocsimodellről is. Lehet, hogy a rézkornak hazánk területén élő embere a suméroktól tanulta meg a szállítóeszköz használatát (bár ez igen kétes), az ősmagyarok szekere azonban más világtáj felől jött... Végül a tatárlaki agyagtáblácskákról: El kell fogadnunk, hogy a beléjük karcolt jelek sumér piktogrammok, de velük együtt a táblácskák csak amolyan importcikkek, amelyek semmilyen hatással nem lehettek sem az akkor itt élő népekre, sem a csak évezredek múlva itt megjelenő magyarságra. A székely—magyar rovásírás egészen más forrásokból táplálkozik. „A székely rovásírás teljes egészében a belső-ázsiai türk rovásírásból ered, annak részben módosult továbbfejlődése" (12). II. Térjünk rá ezek után a tárgyalt cikk szó- és névmagyarázataira. Helyszűke miatt nem áll módomban minden egyes szófejtéssel külön-külön foglalkozni, ezért csoportokra osztom a „kisázsiai eredetűeknek" minősített szavakat: A mai tudományos álláspont szerint (13) ősi örökségek az uráli korból (ie. V—IV. évezred): csor-og (a szócsalád csor-töve valószínűleg ősi hangutánzó szó), es-ik, fúr (?), hal, hál-ó (az alapszó uráli örökség, a denom. névszóképző rokonnyelvi megfelelőivel együtt finnugor kori; a háló szó a finnugor, illetve az uráli ősnép halász-vadász életmódjának egyik emléke), a lap-ít, mos, nyir-kos. A finnugor őshazából (ie. IV—II. évezred) hoztuk magunkkal a következő szavakat: ap-ad, áz-ik, buz-og (hangutánzó-hangulatfestő), csep-eg (hangutánzó), csup-or, dug-vány, háló harap, ér, fertő (a szócsalád for-töve valószínűleg ősi hangutánzó-hangulatfestő szó) forr-ás (összefügg a fertő szócsaládjával mélyhangú ágon), a láp, sajt-ol (?), szel, tem-et (a finnugor eredetű töm R. tem származéka), úsz-ik, visel (tulajdonképpen a finnugor eredetű visz ige származéka). Az ugor korból (ie. II—I. évezred) valók: asz-al, asz-ik, ár-ad, folyó (?), has-ít, hord-ó, merül, mély, sző, tál, zaj-tiK. Török jövevényszavak: árok, káka (?), karó, kút (?), őr-öl, söp-ör, szapu (?). Ezek általában ótörök eredetűek, mindenesetre honfoglalás előttiek, a legtöbbször valamely csuvasos jellegű török nyelvből valók. Egy említett szó, a kaszab-ol oszmán török eredetű. A már elavult kaszab .mészáros' szavunk emlékét őrzi a Kaszab családnév. (R. oszm. török kasab ,mészáros'). Szláv jövevényszavak: akó, bödön, bürü, cölöp (ugyanabból a szláv szóból, amelyből az oszlop is származik), csajka, csatorna (végső soron ugyanaz a szó, mint a nyelvünkbe más úton került ciszterna), cseber, csutora, darab-ol, dézsa, dolog, gát, garaboly, gelencsér, kád, kulcs (?), lapát-ol, ladik, medence, mocsár, morotva, munka, patak, pohár, rekettye, sajtár, sás, tányér, vödör, zsilip. Latin jövevényszó: a kupa és esetleg a mázsa és a part, a német nyelvből való: a kanna, a nulla és a puttony. A kilogrammból vontuk el a fciíót (vö.: gör. chilioj ==ezer), és nyelvújítás-kori elvonás eredménye az ipar szó. Bizonytalan, vitatott eredetű az: ás, (áj, váj, vás) a berek (ősi finnugor vagy szláv), a cipel (hangulatfestő?) a sellő (ugor eredetű vagy a magyar sérlik ,forog', ,örvénylik' igeneve), az öböl (öl + kebel keveredése vagy török jövevényszó), a pákász (a pákosztos-sa\ függ össze, vagy szláv eredetű). Ismeretlen eredetűek: edény, gödör, híg, meder, nád, süllyed, szánt, sziget. Fogadjuk el talán legalább ezekre a szavakra Schedel Andor egyeztetéseit? Bármennyire is csalogat az edin, kidar, hiqu stb. sumér és babilóniai szavak feltűnő hasonlósága, ha nem illeszthetők be a' nyelvtörténet fejlődési vonalába, kételkednünk kell. Milyen úton kerülhettek ezek a szavak nyelvünkbe? Közvetlenül a sumérból csak akkor vehettük volna át őket, ha valamikor együtt, vagy legalábbis egymás közelében éltünk volna. Mai tudásunk szerint ez legfeljebb az uráli, de inkább a preuráli időkben történhetett esetleg meg, de akkor ezeknek a szavaknak a még el nem különült többi rokonnyelvben is nyomára találnánk. Egyébként van egy jó példánk arra, hogyan is juthatott el a mi nyelvünkbe is pl. egy sumér szó. A föntebb német eredetűnek minősített kanna (német: Kanne) szavunk végső forrása az EtSz szerint is a sumér— akkád gin ,nád'. Ez a babilóniai—asszír ganu ,nád', majd a görög kanna ,nád', ,gyékény' közvetítésével eljutott a latinba (vö.: lat. canna, ,nád', ,káka'). E latin szó ősi vándorszóként ,nádszál', .cső' jelentésváltozással átkerült a germánba és különféle folyadéktartó edények megnevezéseként folytatódott az egyes germán nyelvekben (13). Ezek közül valamelyikből került azután hozzánk is el, amikor a német—magyar kapcsolatok alakulása erre lehetőséget adott (első előfordulása 1500-ban). Eszerint megtörténhetett tehát, hogy egy-egy sumér szó eljutott nyelvünkbe, talán közvelenül az ősidőkben, amikor a finnugorság ősei és a mezopotámiaiak elődei esetleg valahol egymás közelében éltek, de a későbbi időkben csak közvetve — főleg görög és latin közvetítéssel. Egyébként közismert tény, hogy a honfoglaló magyarok legfőképpen szláv, de bizonyos mértékben avar, török törzsekkel kerültek kapcsolatba; innen magyarázható, miért van nyelvünkben például annyi szláv jövevényszó. Ezek az átvett szavak régebbi hagyományokat is megőrizhettek (pl. a kád szavunk közvetlenül valamelyik szláv nyelvből való, de végső forrása a héber kad ,faveder', amely a szláv nyelvekbe görög közvetítéssel került, vö.: gör. kadion, ,kis edény'), de a nyelv szempontjából mindig a közvetlen átadó számít. Az is természetes, hogy minél régebbre megyünk vissza, annál nehezebb elfogadható bizonyítékokat találni akármilyen történelmi vagy nyelvtörténeti kérdésre. Az esetleges uráli—mezopotámiai kapcsolatok nyomait is nagyon nehéz volna már kimutatni; ahhoz nemcsak az uráli alapnyelvet, hanem a sumér agyagtáblácskák nyelvének jóval előbbi állapotát is ismerni kellene. Erre pedig — azt hiszem — nincs lehetőség! Lehetőség van viszont arra, hogy úgy válogassuk, vagdaljuk és illesszük össze a magyar szavakat, hogy valamilyen sumér vagy akkád szóhoz hasonlítsanak. A tárgyalt cikkben például az apad, aszik, aszal szavak, amelyek nyilvánvalóan az ap- és asz- alapszó továbbképzett, illetve ragozott alakjai, a-pad, a-szik, a-szal alakokra bomlanak, hogy így megegyezhessenek a sumér a-bad, ,a víz eltávolodik', a-sig ,a víz kiszárad', illetve az akkád a-salu ,a víz lesüllyed' szókapcsolatokkal (1). Foglalkoznunk kell még a föld- és vízrajzi nevek eredetének magyarázatával is. Kálmán Béla szerint „A földrajzi nevek megfejtéséhez ismerni kell a nevek régi hangalakját, a települési viszonyokat, a magyar 32