Hidrológiai tájékoztató, 1973

Paál Tamás: Vízföldtani megfigyelések az Apostol utcai suvadással kapcsolatban

165,09 Apostol utca mA.f. Terepszint a gépi földmunka után (1966.VIII.) Terepszint a suvadás után (1966. V.) Terepszint 1962-ben Vizvisszaduzzasztás nyoma Forrás a suvadás után 151,74mA.f Keserű-forrás" eredeti szintje 149,70 mA.f (bevetítve) * I 148,49JSZ.8,72 2. ábra. A suvadás felső részének rétegszelvénye kell biztosítani. Ez pedig táróval nem érhető el. Bár a víztelenítő hatás esetleg részben, növelhető feltörések, vagy felszínről történő ráfúrások szivárgós kiképzése útján, de ez —-az adott helyszíni viszonyok között — igen nagy kiviteli nehézséget és természetesen nagy többletköltséget jelentett volna. A mozgó talajtömegbe jutó víz útjának legtökéletesebb elzárását kétségkívül övszivárgó építésével lehetett volna biztosítani. Ennek helye — elméletileg — a suvadás felett lenne, de a terepviszonyok miatt ezt legközelebb csak az Apostol utcában lehetett volna megépíteni, ami kb. 12 méterrel magasabban van, mint a mozgó tömeg legfelső része. Emiatt övszivárgót csak a suvadás felső részén keresztül lehetett volna lemélyíteni, ami több szempontból rendkívül kedvezőtlen. Hiányossága még e megoldásnak az is, hogy a ténylegesen mozgó talajtömegből a vizet nem vezette volna el, tehát annak víztartalma (talajállapota. nyírószilárdsága) csak igen lassan javult volna. A végül megépített esésirányú támszivárgók (talpszivárgóval kombinálva) viszonylag kis részekre bontották a mozgó talajtömeget, ezáltal lehetővé tették a tárolódott víz leggyorsabb kivezetését. A csúszólap alá lenyúló támszivárgók támasztó hatása is igen jelentős, és megépítésük során is a legkevesebb kiviteli nehézség volt várható. A szivárgók közötti Y-alakú ágak szerepe főleg a talajba belépő víz elvezetése volt, de helyüket az is meghatározta, hogy az építés során végig fenntartott és szivattyúzott kutatóaknákban végződtek. A hegy felől érkező vizek elvezetésének további javítására a felső rézsűburkolást megtámasztó körömfal galériás forrásfoglalással épült öszsze. Ezáltal sikerült részben egyesíteni a támszivárgók és az övszivárgó előnyeit, bár az adottságok nem tették lehetővé nagyobb mennyiségű övszivárgó építését (3. ábra.) A vízelvezetés és ezzel a terület stabilizálásának eredményessége az itt most pem tárgyalt elmozdu lás-méréseken kívül jól látható a szivárgó által elvezetett víz mennyiségéből is. A felső ágak vízhoza mának változásait a 4. ábra szemlélteti. A rendelkezésre álló viszonylag rövid adatsor az mutatja, hogy a felső szivárgórendszer támágainak elkészülése után a vízhozam átlagosan 20 m3/nap (14 l,/'p) érték körül mozgott, majd a Y-ágak és a galériás forrásfoglalás bekötése után a vízhozam átlag 35 mi/nap (24 l/p) értéket vett fel. Ez az emelkedés mutatja, hogy a komplex vízelvezetés mennyire szükséges ilyen esetbein, hiszen a vízelvezető művek csak részleges megvalósítása az egész védekezés eredményességét kockára tenné. A vízhozam-görbe e két jellegzetes szakaszának határán — érdekes módon — egy rendkívüli csúcsérték helyezkedik el. Ennek azonban nincs köze a szivárgóépítés szakaszaihoz, hanem a csapadékviszonyokkal mutat igen szoros kapcsolatot. A maximálisan mért 66,5 mijnap (46 l/p) vízhozam 1969. február 28-án jelentkezett, közvetlenül azután, hogy a februári 136 mm-es csapadék — a sokévi átlagnak 3,5-szerese — lehullott. Az előző és a következő hónapok átlag alatti csapadék-menmyisége csak még jobban kiemeli a korrelációt. Az egy hónap alatt lehullott nagy csapadék a vízhozamban e csúcs mellett még március és április hónapra is elhúzódó átlag feletti értékeket eredményezett, tehát a vízmennyiségek közelítőleg arányosnak tekinthetők. Ez az összefüggés arra mutat, hogy a régi Keserűforrásnak, illetőleg a helyére került szivárgórendszermek a vízgyűjtőterülete viszonylag kicsi, hiszen a beszivárgás és kilépés között kevés idő telt el. s ez nagy vízgyűjtő mellett nem következhetne be. A vízgyűjtő terület nagyságán kívül arra vonatkozólag is lehet következtetést levonná, hogy milyen a teljes talajtömeg vízvezető képessége. A márgából kivett mintának a laboratóriumban meghatározható — gyakorlatilag — vízzáró volta ellenére a márgaréteg összességében képes vezetni a vizet. Ez látszott a suvadás utáni forrásnál is, ahol repedésből tört elő a víz, s erre mutat az is, hogy ilyen könnyen mozoghat a víz a márgában. A hozam-emelkedés tartósabb voltából a márga bizonyos táirolóképességére is lehet következtetnünk. Mindezek arra utalnak hogy a márga kiterjedt repedés, és jiárathálózattal rendelkezik. A suvadást követően készített feltárásokból és a kibukkant forrásból vet.t vízminták vegyvizsgálati eredményei teljes bizonyossággal igazolják, hogy ezek a vizek természetes eredetűek. Vízcsőtörésre visszave68