Hidrológiai tájékoztató, 1973

Lőcsei Antal: Új szempontok a Dunamedence vízrajzi neveinek vizsgálatában? (Reflexiók Schedel Andor cikkéhez)

mizálás növekvő jellege feltétlenül szükségessé teszi az e téren jelenleg érvényes jogszabályaink felülvizsgálatát, és olyan új jogszabályok meghozatalát, melyek hatékonyan biztosítják a vegyszerek által okozott károk megakadályozását. A büntető jog a vizek szennyezését az esetben minősíti jelenleg bűncselekménynek (bűntettnek vagy vétségnek), ha a szennyezés ivóvizet érint, és súlyossá akkor minősíti a cselekményt, ha a szennyezésből eredően emberi életre veszély származott. Minden egyéb víz szennyezést jelen jogi szabályozásunk szabálysértéssé minősít. E szabálysértéssé minősítés viszont nem áll arányban a cselekmény társadalmi veszélyességével. Meggondolandó lenne ezért, hogy mindazon vízszennyezéseket, melyek közvetlenül, vagy közvetve nagyobb kárt okoznak, mind szándékos elkövetés esetén, mind pedig gondatlanság esetében is bűncselekménynek, illetve vétségnek minősítsék, hogy az elkövetővel szemben az elkövetett cselekménnyel arányos büntetést lehessen kiszabni. A vízszennyezés miatt kirótt szennyvízbírságok esetében is törekedni kellene arra, hogy a bírsággal érintett üzemeknél a bírságösszeg ne csak a kollektívát érintse, mint eredményességet rontó tényező, hanem a vízszenynyezésért felelősök részére az általános felelősségen túl közvetlen nagyobb anyagi, és esetleg fegyelmi felelősséget is jelentsen. A környezetünk védelmének érdekében minden büntető szankción túlmenően nagyobb körültekintéssel kellene eljárnunk már az ipar — ebbe beleértve a mezőgazdaság szakosított állatnevelő telepeit is — telepítése során mind a vízvédelemmel kapcsolatos kérdésekben, mind az egyéb környezetet károsan érintő kérdésekben. Sok esetben ugyanis a nem kellő körültekintéssel telepített ipari, vagy mezőgazdasági üzem káros hatásait csak igen nagy költséggel lehet később kiküszöbölni, ha ugyan lehet. Ilyen esetben azonban a káros hatások megszüntetéséig rendszerint tetemes kár keletkezik, nem beszélve a közvetlen károk áttételeiről. Űj szempontok a Dunamedence vízrajzi neveinek vizsgálatában ? Reflexiók Sehedel Andor cikkéhez LŐCSEI ANTAL A Hidrológiai Tájékoztató 1970. júniusi számában „Üj szempontok a Dunamedence vízrajzi vonatkozású ókori földrajzi nevei eredetének kutatásához" címmel cikk jelent meg (1). I. A szerző egyes — az elmúlt tíz év alatt a Dunamedencében felszínre került ókori leletek és az ezekhez fűzött szóelemzések alapján arra a következtetésre jut, hogy „az európai ókori kultúra gyökerei Mezopotámiába nyúlnak vissza", és hogy „letagadhatatlan ténynek kell tekinteni a magyar és a sumér—akkád nyelvek közötti közelebbi kapcsolatokat". Négy területet érint; ezek (a cikk sorrendjében): 1. A Lepenski Vir-i ősi település. 2. Az Ózd—Bánréve közti temető (péceli kultúra). 3. A tartariai feliratos kövek. 4. A budakalászi agyagkocsi (péceli kultúra). Vegyük sorba az érintett leleteket! 1. A Jugoszlávia és Románia által a Vaskapunál létesített erőmű építésének előmunkálatai során meggyorsultak a veszélyeztetett helyszín régészeti kutatásai. így tárták fel 1965/66-ban a Lepenski Vir-i település maradványait, amelyeket azóta is behatóan tanulmányoznak. Az ásatásokat vezető Dragoslav Srejovic közlései nyomán a következőkben lehet összefoglalni a Lepenski Vir-i ősi település történetét és a leletek értékelését (2). Valamilyen, a mezolit korszakban, (tulajdonképpen az átmeneti kőkorban) ide települt ismeretlen eredetű nép a különösen termékeny környezetben rendszeres, ún. élelemtermelő gazdálkodást folytatva, az ehhez a korhoz viszonyított szokatlanul magas szintű építészeti és művészeti fejlettséget ért el. A hagyományos (ún. történeti-kronológiai) és a természettudományos (az ún. radioaktív Q

4 izotóp felezési idejének mérésére alapozott) módszerrel nyert időrendi adatok alapján nyolcezer évesnek becsült, tehát kb. ie. 6000-ben fennállott Proto-Lepenski Vir és az ie. 5400-tól kb. 4600-ig tartó Szerkesztőségünk szívesen ad helyet minden, vízfolyásaink eredetére vonatkozó közleménynek, és teret nyit az azokkai kapcsolatos vitáknak. Ilyen tárgyú cikkket — anélkül, hogy bármelyik oldalra elköteleznénk magunkat — a jövőben is szívesen fogadunk. (Szerk.) Lepenski Vir. I. és Lepenski Vir II. korszakokból olyan építészeti és szobrászművészeti emlékek kerültek elő (trapézalakú házak, — az I. korszakban kemény mészkőpadlóval és különleges szobrok), amelyek méltán keltették fel a régészek és a művészettörténészek nagyfokú érdeklődését. Ezekkel kapcsolatban Srejovic — többek között — a következő megjegyzést teszi: „öszszehasonlításul a történelmi idők első civilizációinak Mezopotámiában és Egyiptomban sokkal később létrejött alkotásaihoz kell fordulnunk" (2). Eszerint ennek a kultúrának a gyökerei nem nyúlnak vissza Mezopotámiába, legfeljebb azt lehetne feltételezni, hogy a mezopotámiai kultúra meríthetett ebből a forrásból. Ennek a feltételezésnek azonban ellentmondana az a tény is, hogy a Lepenski Vir-i település népessége nagyon elszigetelt és kis látszámú volt (2). Hogy ez valóban így lehetett, azt erősíti meg Bökönyi Sándor is (3). „A Jugoszláviában 1965 óta folyó régészeti kutatómunka legérdekesebb lelőhelye Lepenski Vir. Ez a hely kb. 160 km-nyire van Belgrádtól délkeletre Donji Milanovac városka mellett a Boljetinska patak torkolatánál, közvetlenül a Duna-parton. Itt a Duna egyébként szűk völgye valamennyire kiszélesedik, hogy helyet adjon egy kis, igen nehezen megközelíthető településnek, amely mellett közvetlenül meredek sziklák törnek a magasba és zárják el oldalt a folyó völgyét. A hely a külvilág felől csak a patak szurdokvölgyén át egy keskeny partmenti ösvényen közelíthető meg". Abból a tényből viszont, hogy az ősi település első fázisában a kutya volt az egyedüli háziállat, arra lehet következtetni, hogy „Lepenski Vir csakis önálló helyi fejlődés eredménye lehet, Lepenski Vir II. pedig az első periódus továbbélése". Érdemes még idézni Srejoricnak azokat a sorait, amelyek öntudatosan fejtegetik — éppen a Lepenski Vir-i leletekkel kapcsolatban — hogy „a posztglaciális korszak európai kultúrájának első nagy előretörését nem szükséges külső erők termékenyítő hatásának tulajdonítani. önként támadt az, miután a felső paleolitikum dunai kultúrájának hosszú ideig rejtett energiái lassan ébredeztek" (2). Bár ez kissé romantikusan hangzik, lehet, hogy közel jár az igazsághoz, azzal a megállapítással együtt, hogy Lepenski Vir annak a bizonyítéka, hogy „az emberi alkotóerő Európában önállóan 30