Hidrológiai tájékoztató, 1973
Dr. Vitális György: Vízföldtani gondolatok Budapest centenáriumán
meszes szarmata és a triász vize. Ezeknél az eredetileg együttülepedett víz a diagenezis, vagyis a kőzettéválás során kiszorult. A jelenleg ott tárolt víz másodlagosan jutott a kőzetbe (pl. karsztvíz). Suess nézete a juvenilis vízről, annak vertikális mozgásáról ezzel lényegileg megdőltnek tekinthető, mert különben ez egyes vízformációk vizei vegyi jellegének rég el kellett volna mosódnia. Ennek ellenkezőjét észlelhetjük hazánkban, olyannyira, hogy az egyes rétegvizeknek határozott sztratigráfiai jellege van. A fenti általános törvényszerűségek ellenére a lokális körülmények természetesen erősen befolyásolhatják a vizek kémiai jellegét. Például Budapest és Szeged között a negyedkori víz erősen magnézium-tartalmú, ami a Dunának, a dolomitos középhegység áttörésére vezethető vissza. Konyhasós víz szénsav-előfordulás esetén és karbonátos kőzetek jelenlétében erős nátrium-hidrogénkarbonát tartalmú vizet szolgáltat stb. A magyarországi geometrikus grádienskutatás kb. 100 évre nyúlik vissza, és benne elsősorban a vízföldtani kutatás szerzett érdemeket. Kezdetben, Zsigmondy Vilmost kivéve, a kifolyó vízből számították a „gg"-t, később a talphőből. Ennek tudható be, hogy ma már elég jól ismerjük hazánk „gg" viszonyait regionálisan, és a mélység felé is. Legkisebb a geotermikus grádiens az Alföldön, ahol 18 m/l« körüli, a Dunántúlon 20—24 között van, míg az Alföld északi peremén kb. 23—26. Ez a megoszlás közvetlen kapcsolatban áll e tájegységek eltérő földtani felépítésével, a kőzetek konszolidáltságával, tömöttségével, vagy hővezető képességével. A „gg" ezekkel változik, ugrándozik, és ezzel a bizonyos talphő eléréséhez szükségelt fúrási mélység is. A hővezető képességet befolyásolják a szerkezeti viszonyok is, a gáztartalom, a nyitott törések stb. Tapasztalat és mérések alapján ismeretes az egyes vízföldtani tájegységek fajlagos vízhozama, vagyis az egy méter depresszióhoz tartozó vízhozam és ezek öszszefüggése a tájegység vízföldtani felépítésével. A vizek hozama, mennyisége, valamint minősége: nevezetesen kémiai alkata és hőmérséklete szabja meg a vizek használhatóságát. Éspedig, hogy pl. ivó, háztartási, tisztasági, sport, termál vagy gyógyfürdői célokra használható-e esetleg ipari, fűtési melegvíz-szolgáltatási vagy mezőgazdasági öntözési célokra stb. A vízkutatásnak ezeket a szempontokat ismernie és meszszemenően figyelembe kell vennie. Ezek az alapjai a mélységi vízgazdálkodásnak. Az utóbbi 1—2 évtizedben meglehetősen előre törtek az idevonatkozó ismeretek. Sok fúrás is történt, sok anygfeldolgozással és rendszerezéssel. Nem is szólva az összefoglaló korszerű térképezéseket. Egy évvel ezelőtt kb. 52 242 fúrt kutat tartottak az országban nyilván. (Az üzemen kívüliek pontos számát nem ismerjük.) A 35 C-nál melegebb vizű hévízkutak száma 466 és 392 m3/p vizet szolgáltat. Ebből csak ivóvízként 110 kutat használnak 56,4 m 3/p vízadóképességgel. Megőgazdasági fűtési célokra 77 kút áll üzemben és 115,7 m 3/p vizet ad. Ipari célokra 11 hévízkút 10,6 m 3'p vízszolgáltatással üzemel. A többi eloszolva kisebb célokra talál felhasználást. Az ország közműszerű ivóvízellátását kb. 1,7 millió m 3/napra szokás becsülni. A különböző gyógyvíz menynyiségét közel napi 350 000 m 3-re, amiből nyáron napi kb. 210 000, télen pedig mintegy napi 18 000 m3 kerül felhasználásra. Mindezek révén nagyon sok információt szolgáltatott a vízföldtan már eddig is a geológiának, de még sokkal többet és értékesebbet tudna, ha ezeket az adatokat tudatosabban keresnék és rendszeresebben fel is használnák. Példa erre a tiszántúli földi gázos terület, amelynek alapvető népgazdasági jelentőségű felismeréséhez, az 1930-as évek második felében, a rendszeres vízföldtani és gázkutatások nyújtottak alapot, és amelyből a kiváló hazai olaj- és gázipar 2—2 1/2 évtizeddel később oly nagy jelentőségű produktív gáz- és olajmezőket teremtett, miként ezt pl. dr. Papp Károly és dr. Papp Simon professzorok, továbbá az ipari méretű gáz-, olajfeltárás idején dr. Kertai György és dr. Dank Viktor vezérigazgató-helyettes és társulati elnökeink is ismertették és többhelyütt hangsúlyozottan elismerték. Vízföldtani gondolatok Budapest centenáriumán Rátekintve fővárosunk 100 évvel ezelőtti térképére, kisebb eltérésekkel a maihoz hasonló topográfiai alapot találunk. Az utolsó 100 év alatt lényegében nem változott a táj földtani arculata. A túlnyomóan üledékes kőzetekből felépített terület a miai Földiközi-tenger ősének, a Tethysnek, fővárosunk vidékét többször is elborító helyzetére utal. És hogy ezek az egykori sekélytengsri, majd partszegélyi üledékes kőzetek a budai oldalon magaslatokat, a pesiti oldalon anélybesüllyedt rögöket vagy medenceüledékaket alkotnak, ez a földkérget alakító szerkezeti mozgások következménye. A szerkezeti mozgások során kialakult törések, vetők szabták meg a víztároló és vízrekeszitő kőzetek térbeli helyzetét, továbbá a Duna és a kisebb patakok völgyének irányát, de már jóval előtte azokat a forrás feltörési helyeket is, amelyek a terület vízföldtani viszonyainak tanulmányozásához ma is a legfőbb támpontot nyújtják. A harmadidőszaki andeziitvuilkánosságot követő, kezdetben nagyobb területi elterjedésű, erőteljes, majd napjainkig gyakorlatilag a „budai termális vonal"-ra korlátozódó, egyre erejét vesztő hévforrás-tevékenység nyomai — különösen a Budai-hegysée területén — csalknem mindenütt észlelhetők. A nyílt törések mentén különböző mélységből felfelé áramló. változatos kőzetekből származó, illetve azokon, áthaladó, ezáltal más-más kémiai összetételű, időben is eltolódó hidrotermális oldatok, az egyes kőzetekben (dolomit, mészkő, márga homokkő) különböző kőzetelváltozásokat, illetve ásvány- és kőzetféleségeket eredményeztek. Az erőteljes hidrotermális hatások pl. a dolomit, a márga kovásodáisőt, kovatufa kiválását, vagy a „hárshegyi" homokkő kovás kötőanyaggal való cementálódását, míg a gyenge hidrotermális hatások dolomit- és mészkőporlódást, és hidrotermális kőzet bontást okoztak. Az előbbiek aiz egyes kőzetek megszilárdítását, az utóbbiak azok fellazulását hoztáik létre. Az egykori források vizének kémiai összetételét és a forrásfeltörések időrendjét a belőlük kivált ásványtárisulások érzékeltetik, míg a mai források, valamint a fúrásokkal feltárt víz kémiai összetételéből a mélyben fekvő kőzetekre következtethetünk. Pl. miként a vonatkozó irodalomból is ismert, a Gellérthegyen a kovasav és a barit megjelenése az idősebb, a fluorit és a kalcit a fiatalabb hévforrástevékenységre, míg pl, a Rudasfürdő rádiumemanáció tartalmú forrásai pedig a kristályos alaphegységre utalnak. A kovasavas hévforrás-tevékenység a pliocén végéig befejeződik, míg a gyenge kőzetelváltozásokat létrehozó, illetve a mésztufát (édesvízi mészkövet) lerakó hévforrások a pleisztocénben a legerőteljesebbek. A hévforrásnyomok nagy területi elterjedése igen kiterjedt forrástevékenységre enged következtetni. A harmadidőszaki andezitvulkánossággal összefüggő szerkezeti mozgások, az őskarsztvíztároló karbonátos kő6