Hidrológiai tájékoztató, 1972

Farsang Tibor-Paál Tamás: A fővárosi talajvízszínészlelő kúthálózat felújítása

adatok végrehajtásának. Jellemző, hogy Tatabányán már 1971-ben több minit 30 000 m

3/nap volt a nyári csúcsfogyasztás anélkül, hogy az alapvető létesítmények elkészültek volna. A 30 000 m3/nap vízmennyiséget 4 260 m

3 tározókapacitás segítségével kellett biztosítanunk. A víztermelő telepek közül a XV/b és a VI. ipari vízakna alábányászásra kerül. így innen kitermelhető vízmennyiségek (22 000 m

3/nap) már nem sokáig biztosíthatók. Ugyancsak kedvezőtllen Tata vízellátása is — elsősorban üzemelés; szempontból — mert a szükséges hidrogeológiai védőövezebtel nem rendelkező Pokol-források baktérium fertőzöttsége 1971. év folyamán már állandó jellegű volt. A baktériumszám növekedése a depresszió nagyságával kimutathatóan összefügg. További gondot okoz a regionális vízművek megvalósításában, hogy az eddig ellátott területeken a szükséges kapacitás biztosítása érdekében átmeneti jellegű feladatokhoz beruházási eszközöket kell igénybe venni, amelyek a regionális rendszer ütemszerű kiépítése mellett feleslegesek lettek volna. Az ilyen munkák anyagi eszközeink szétforgácsolását. gazdasági tevékenységünk bizonytalanságát okozzák. Ilyen kényszerű kapacitásnövelés volt a Tatabánya térségi regionális vízmű tatai ágának elhúzódása miatt a Fényes-források területén mélyített kútnak az ivóvízellátásba való bekapcsolása. Az ideiglenes fogyasztásra termelt agresszív víz igen sok fogyasztói panaszt okoz. Hasonló kapacitásnövelést kellett végrehajtani Oroszlányban is az oroszlányi ág késedelme miatt. A vízigények biztosítása végett építeni kellett 1 db aknáskutat, 3 db csőkutat, és a strandon 1 db vízvisszaforgató berendezést. Komáromban ugyancsak ilyen módon nyert kialakítást az ú. n. VITUKI kút. Ujabban gondot okoz a Tatabánya térségi regionális rendszer víztermelési bázisainak különösen a XlV/a aknának a jövője. A „nagyegyházi" bányászati tervek jelentős mennyiségű karsztvíz kiemelését irányozzák elő. Félő, hogy a vízszín csökkentése kedvezőtlen kihatással lesz a XlV/a—XV/c aknák vízhozamára. Tovább lépés előtt célszerű az ide vonatkozó vízföldtani összefüggések tisztázása, és a felvetődő problémák egyértelmű rendezése. * * * A leírt problémák és nehézségek a nagy átfogó tervek megvalósításának zökkenői. Egy-egy feladat megoldása azonban mind közelebb viszi Komárom megyét a végső cél eléréséhez, az egész megye egységes közműves vízellátásának megvalósításához. Elképzeléseink szerint a három regionális vízművet idővel összekapcsoljuk, és addig a regionális vezetékrendszerektől távol lévő kis települések egyedi vízellátó műveit megépítjük. Az összekapcsolt három regionális rendszer a megye valamennyi településén folyamatos és biztonságos ellátást tud biztosítani. A három rendszer összekötésének csomópontja Dunaalmás térségében valósítható meg. Az így kialakult rendszerben Komáromtól Esztergomig, Dunaalmástól Tatabánya—Oroszlányon át Kisbérig szükség esetén dunai víz is szolgáltatható, és így megvalósul nemcsak a ma élő vízellátással foglalkozók álma, hanem azoké is. akik évtizedekkel ezelőtt a Dunáról akartak vizet szolgáltatni Tatabányának és Oroszlánynak. A fővárosi talajvízsiín-észlelő kúthálózat felújítása Farsang Tibor—Paál Tamás Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat A főváros legnagyobb részén a vízzáró alapkőzet fölött zömmel vízvezető kavicsos, homokos rétegek találhatók. A vízvezető rétegek legnagyobb részt, a felettük lévő, általában finomabb szemcséjű rétegek részben vízzel telítettek. Azokon a területeken, ahol ettől eltérő a földtani felépítés — elsősorban Buda nagy részén — anyagukban általában vízzáró rétegek találhatók már közvetlenül a felszín alatt. Ezekben a talajokban is van azonban olyan vízvezető réteg, illetve repedéshálózat, amely a talajvíz kialakulását és mozgását lehetővé teszi. Jelentős területeket borít be a lösz is, melynek alján, a vízzáró réteg felszíne fölött alakul ki a talajvíz. A város csaknem egész területén van tehát talajvíz, melynek szintje nem állandó, hanem részben a víz áramlása, részben a csapadékviszonyok, részben egyes helyi adottságok (pl. a Duna közelsége) miatt jelentős ingadozásnak van kitéve. Építőmérnöki szempontból általában a talajvíz függőleges irányú mozgásának ismerete a nagyobb jelentőségű, de sok esetben a vízszintes irányú vízáramlás is befolyásolhatja az építéseket. A talajvíz szintváltozása szélső (minimális és maximális) értékeinek, a vízjáték összefüggéseinek és a talajvíz agresszivitásának ismerete nélkülözhetetlen az építések megvalósíthatósága, illetve az építés és fenntartás során várható nehézségek figyelembe vétele szempontjából. Alacsony talajvízállás mellett az egyes építmények alapozása, kivitelezése viszonylag olcsón készíthető el, míg magas talajvíz esetén mind a kivitel, mind a szigetelés igen költséges lehet. Nagyon lényeges különösen a maximális vízszint helyes kiértékelése, mert az itt elkövetett hiba az építkezések felesleges költségtöbbletét, illetve még költségesebb utólagos szigetelését teheti szükségessé. A talajfeltárás idején észlelt talajvízszint csak egy esetlegesen kiragadott érték a lehetséges vízállások sorozatában. Ebből a talajvízszintből önmagában igen nehéz, sőt csaknem lehetetlen következtetni a további ingadozásra, mivel a talajvízszintváltozás törvényszerűségei ma még csak kis részben ismeretesek. Mindezek a kérdések együttesen csak talajvízszintészlelő kutak létesítése és hosszabb ideig tartó rendszeres észlelése útján oldhatók meg. Az észlelőkútnak fel kell tárnia a terület földtani és hidrológiai viszonyait. A földtani viszonyok szempontjából ismerni kell a vízzáró fekű helyzetét, amely a víz elhatárolását adja meg. Ismerni kell továbbá a vízvezető réteg vagy rétegek milyenségét és kiterjedését, valamint a helyenként közbetelepült vízzáró rétegeket. A hidrológiai viszonyok ismerete a függőleges irányú vízszintingadozáson és a vegyi összetételen kívül tulajdonképpen a vízszintes mozgást is jelentené, de ez utóbbi az észlelőkutak kellő sűrűségű hálózatából is csak áramlási irány vonatkozásában nyerhető. Az áramlás sebességi viszonyai csak speciális vizsgálatokkal határozhatók meg. Az előzőekben kifejtett műszaki szükségesség felismerése vezette a fővárost, amikor 1937—38-ban az akkori város területén észlelőkúthálózatot létesített. 1958-ban további kutakkal egészítették ki a hálózatot. A kutakat a Fővárosi Csatornázási Művek kezelte az 1960-as évek elejéig. Később hitel és egyéb nehézségek miatt az észlelés szünetelt. 1972.