Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Pénzes Bethen: Adatok a víz klórtartalmának kártételéről és a klórtalanítás technológiájáról

eredményt a madárfajok számából kell megállapítani. A „sok víz, több madár" elvet nem alkalmazhatjuk. A szikes területek madarainak elvesztésével, hazánk a földünkhöz kötött tudományos szempontból is nagy érdeklődéssel kísért jellegzetes madárfajokat veszíti el. A szikek másoldalú gazdasági átállításával szemben most már „álljt" kell hangoztatnunk. Talán utolsó percben még megtarthatjuk nevezetes madárkincseinket. Hazánk állatföldrajzi szempontból kelet—nyugat, észak—dél határán van és erre a helyzetünkre vigyáznunk kell. Már eddig is sokat veszítettünk lápjaink, sárréteink, szikeseink kissé könnyelmű, anyagias feláldozásával. Tekintsük csak Afrikát. Felszabadult népei ma kincsüknek tekintik a megmaradt állatvilágot, amit oly könnyelműen irtottak és pusztítottak, főleg a gyarmatartóik, kizsákmányolóik. Ma repülőgépek hordják viszik nemcsak az európai, de a tengerentúli turistákat is a rezervátumban megmaradt állatok bámulására. Egykori vízivilágunkat, ahhoz kötött értékeinket, madarainkat ma már csak a hazai tájak nevei őrzik: a sok hattyas-, a ludas-, bagotapuszták, a daruhalmok és még sok-sok volt hazai madarunk után elnevezett átalakult táj. Mesterséges halasvizeink is hoztak hozzánk madarakat, ezek a madarak azonban nemcsak egy tájnak a jellemző fajai. Vigyázzunk tehát szikeseinkre, sóstavainkra. Adatok a víz klórtartalmának kártételérői és a klórtalanítás technológiájáról DR. PÉNZES BETIIEN Fővárosi Állat- és Növénykert Világszerte — a nagyvárosokban — gyakori jelenség, hogy a lakosságot ellátó vízművek klórral (CL) fertőtlenítik a hálózati ivóvizet. Ez a tevékenység fokozott mértékben érvényesül ott, ahol a vizet közvetlenül a folyókból, tavakból, víztározókból nyerik, úgynevezett felszíni vízkivételi művekkel. Ebben az esetben — a fertőtlenítés mellett — még alkalmazzák az ún. alumíniumszulfátos (AWSO/,/

;

1), vagy egyéb vegyszeres vízderítést is. A Fővárosi Állat- és Növénykert édesvízi akváriumát a budapesti, hálózati vízzel üzemeltetjük. Ez a tény — a múltban — magában hordozta annak a lehetőségét, veszélyét, hogy az akváriumokban élő — és a klórozott vízzel közvetlen kapcsolatba kerülő — halak rendszeresen vagy rendszertelenül, állandóan vagy megszakításokkal károsodtak, súlyosabb esetekben pusztulásnak voltak kitéve. Az ivóvíz klórral való fertőtlenítésére Beger (2) szerint — 1894-ben — a német Traube tett javaslatot. A századforduló után 12 évre az Egyesült Államokban, majd később mind több országban alkalmazták ezt a módszert. Hazánkban is ismerik — néhány évtizede — az eljárást, alkalmazására, ha szükséges, minden esetben sor kerül. 1962-ben állították üzembe az első budapesti Felszíni Vízkivételi Művet, amelyet az tett szükségessé, hogy a korábbi 500—600 ezer m

3-es napi vízfogyasztás jelentősen megnövekedett, napjainkban eléri a 700—800 ezer m'-es, sőt még az ennél nagyobb mennyiséget is. A dunai felszíni vízkivételnél, a víz klórral való fertőtlenítésére szükség és minden indok megvan. Ezt igazolja Papp (7) idevonatkozó közlése is, mely szerint a budapesti Felszíni Vízkivételi Mű alatt — ott ahol a Szilas-patak a Dunába torkollik — a Duna átlagos coliszáma (1 ml-re vonatkoztatva) 101, ami számottevő szennyezettségnek minősül. Egyébként néhány km-rel délebbre ez az érték már eléri a 2550-et, amely nagy fertőzöttséget jelent. A Fővárosi Vízművek adatai, valamint a saját colorimetriás (O-Tolidin) méréseink alapján a Fővárosi Állat- és Növénykertbe érkező ivóvízben — amennyiben üzemel a Felszíni Vízkivételi Mű (erre rendszerint októbertől következő év márciusáig kerül sor, vagyis amikor a legalacsonyabb a Duna vízállása — 0,1, 0,15, 0,2, 0,25, 0,3, sőt néha még 0.4 mg/l ún. szabadklór található. Ez a mennyiség Amlacher (1). Beger (2), Ebeling (4), Mann (6), Pénzes (8), Schaperclaus (9), Scheuring (10) szerint már mérgező a halakra (Pisces), továbbá azok táplálékszervezeteire, pl. az ágascsápú rákokra (Cladocera), evezőlábú rákokra (Copepoda), csővájóférgekre (Oligochaeta). A maróhatású halogén elem — viszonylag még ily kis mennyiségben is — megtámadja és roncsolja a halak kopoltyújának légzőhámját, továbbá a test és az úszók nyálkahártyáját. Az így okozott mérgezés a halak gyors és fulladásos pusztulásához vezet. Saját vizsgálat szerint pl. a patakokban élő fürge cselle (Phoxinus phoxinus) — amennyiben 10,5 °C hőmérsékletű és 0,15 mg/l klórt tartalmazó vízbe kerül — 4—5 órán belül elpusztul (1—2. kép). Ugyanilyen körülmények között a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus) és a naphal (Lepomis gibbosus) 15—18 óra leforgása alatt elpusztul. A vízben lévő klórra — mint a fenti példa is érzékelteti — a különféle halfajok nem egyformán reagálnak. A tapasztalat szerint legkényesebbek a tisztavizű hegyi patakok halai, így elsősorban a lazacfélék (Salmonidea) — pl. a sebes pisztráng (Salmo trutta) — a pontyfélék (Cyprinidae) közül a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), a petényi márna (Barbus meridionalis petényi) stb. A rangsor a folyami halakkal, elsősorban a vértesporcos (Acipenseridae) — pl. kecsege (Acipenser ruthenus) — halakkal és a sügérfélékkel (Percidae) — pl. fogassüllő (Lucioperca lucioperea) — folytatódik. Viszonylag legjobban, legtovább ellenállnak a tavi életközösséghez tartozó halfajok, így elsősorban a pontyfélék (Cyprinidae) családjából a ponty (Cyprinus carpio), a kárász (Carassius carassius) és a compó (Tinca tinca). Természetes és a fentiekből világosan látni, hogy olyan vízzel, mely klórt tartalmaz, akváriumot biztonsággal üzemeltetni nem lehet. Ahhoz, hogy halak tartására klórmentes vizet lehessen biztosítani, többféle megoldás jöhet számításba: I. Saját kút üzembeállításával — mely teljesen kizárja a klórmérgezés veszélyét. II. Recirkulációs filter-rendszer létrehozásával. Ebben az esetben a halak szennyezett vizét megszűrik — ozonizátorral fertőtlenítik — majd visszajuttatják az akváriumba, tóba stb. III. A klór nátriumtioszulfáttal (NaiS^C).,) való közömbösítésével. IV. A víz felmelegítésével és lehűtésével. A klór ily módon gyorsan kiűzhető. V. Ha a vizet 24 órán keresztül — szobahőmérsékleten hagyjuk, és fényhatásnak tesszük ki. 28