Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Dr. Vitális Sándor: A vízellátás helyzete és távlati célkitűzései Magyarországon

a párizsi Monod elnökölt. Korányi Sándor (1866—1944) a Társaság időrendben ötödik elnökévé történt megválasztása a felmerült kérdések jelentős részének magas szinten történt megoldását tette lehetővé. A „hypertoniás ásványvizek", „rheumatológiai problémák" és „a szív és keringési szervek vízgyógyászati kezelése" voltak a kongresszuson megtárgyalt tudományos kérdések. A kongresszuson részt vett magyarok közül említésre kerülnek: Korányi Sándor professzor mellett Vámossy Zoltán, Dalmady Zoltán, Benczúr, Bilkei Pap László, Frank Miklós, Schulhof Ödön és Löwyné. A kongresszussal egyidejűleg ülésezett az I. S. M. H. igazgató tanácsa 1929. október hó 17-én. Az orvosi hidrológia nemzetközi tekintélynek örvendő nagyságai, nagy aktivitással vitatták meg az orvosi hidrológia kérdéseit. A Pöstyénben 1926. április hó 20-án megalakított „a rheumatizmus nemzetközi bizottsága" (International Committee of Rheumatism) Van Breemen elnöklete és Schmidt László pöstyéni fürdőorvos titkársága alatt megkezdte működését. Ezt a bizottságot, később Comité International pour l'Étude des Maladies Rhumatismales, kezdeményezésére a Budapesten megrendezett Nemzetközi Orvosi Hidrológiai kongresszussal egyidejűleg 1929. október hó 16—18-án megrendezte az I. Nemzetközi Rheumatológiai Konferenciát, amelyen Dietrich professzor (Berlin) elnökölt, a bevezető referátumot Benczúr tartotta. A kongresszuson aktívan részt vett és előadást tartott Danisevszkij G. a Szovjetunió központi fürdőügyi intézetének igazgató tanára is. A kongresszuson került szétosztásra, és vált előfizethetővé az Acta Rheumatologica a rheuma elleni küzdelem nemzetközi folyóirata. A kongresszuson Bilkei Pap László betegbemutatást tartott, és ezzel a későbbi kongresszusokon is bevezette az érdekes klinikai kórformák bemutatását. Elhatározta a kongresszus, hogy a rheumás kórképek nevét egységesen meghatározza, és egyben a gyógyvizek célszerűbb felhasználhatása érdekében a kémiai összetétel egységes meghatározását, és annak kötelezővé tételét határozták meg. Ez az elhatározás „International Standard Measurements" (Nemzetközi szabványosított ásványvíz — meghatározások) elnevezéssel vált ismertté. A gyakorló balneológust kevéssé érinti az ásványvizek alkotó elemei mennyiségi meghatározásának a módszere, de ismernie kell az egyes hatóanyagok mennyiségét az ásványvizek célravezető felhasználhatása érdekében. A Budapesten megrendezett kongresszuson a nagyobb embercsoportok hidrotherápiás ellátásának gazdasági kérdései különös hangsúllyal jutottak megvitatásra. A gazdaságos hidrotherápia csak intézményekben biztosítható, így a budapesti kongresszuson jöttek első ízben nemzetközi szinten össze a gyógyhelyek, a fürdőkórházak, a fürdő és hidrotherápiás intézmények vezetői, hogy a gyógyfürdők gazdasági, szervezési, propagálási stb. kérdéseit megvitassák. A későbbiekben e kérdéscsoportok szinte mindegyike külön-külön kongreszszus tárgyává vált, különböző részegyesületek ismerték el saját problémáikként e kérdéseket, mutatva azok felvetésének nagy időszerűségét. Végül elhatározták a budapesti kongresszuson azt is, hogy a hidrológia és a hidrotherápia számára egyetemi oktatás és megfelelően szervezett továbbképzés szükséges. Gabbi szenátor, az olasz orvosi hidrológiai társaság elnöke, aki az I. S. M. H. harmadik elnöke volt, referátumában „az orvosi hidrológia oktatása" kérdését veti fel, és állítja minden egyes nemzeti delegáció feladatává. 3. A budapesti nemzetközi orvosi hidrológiai kongresszus, amint a fentiekben vázoltuk, az orvosi hidrológia fejlődésében mérföldkövet jelent. Ez a kongresszus tette elsőízben állami feladattá az orvosi hidrológia és hidrotherápia megszervezését, végzését és az erre történő oktatást. Ugyancsak ez a kongresszus vezette be az orvosi hidrológiába a nemzetközi szinten folyó továbbképzést, amelynek egyik megnyilatkozása volt az 1937. október 9—11 között Budapesten megrendezett nemzetközi orvosi hidrológiai és rheumatológiai továbbképző tanfolyam. A budapesti kongresszus jelenti az orvosi hidrológia egységének fenntartását, amelyhez csatlakozik az ásvány- és gyógyvizek különböző irányú felhasználását célzó határterületek fejlesztése is. E kongresszus fogadta el az orvosi hidrológia terén elsőként a szabványosítás kötelezettségét, amennyiben innen veszi kezdetét — orvosi téren — a gyógyvizek összetételének egységes feltüntetése, azonos szempontok szerinti csoportosítása, és a későbbiekben pedig, minthogy a meghatározás módszereitől függően változik bizonyos mértékig az ásványvizek alkotó elemeinek mennyisége, a vizsgálati módszerek szabványosítása is. A budapesti kongresszussal kapcsolatosan került elsőízben a gyógyfürdők és gyógyvizek gazdasági, szervezési kérdéseinek tárgyalására sor, s az ott elfogadott határozatok kerültek a Portugáliában 1930-ban megrendezett hidrológiai világkongresszuson megvitatásra, és lényegében a budapesti határozatnak megfelelően elfogadásra. Így nyilvánították védetté az ásványvizek elnevezését, osztályozták a gyógyfürdőket, szabták meg — a budapesti kongresszus határozatainak megfelelően — az ásványvizek összetétele feltüntetésének módját, de ezen túlmenően a meghatározás módszereit is. A magyar orvosi hidrológia és klimatológia így került a világ orvosi hidrológiai érdeklődésének előterébe, és vált a Budapesten megrendezett nemzetközi orvosi hidrológiai kongresszus az orvosi hidrológia további fejlődésének focdulópontjává. IRODALOM Messini M. History of the International Society of Medical Hidrology and Climatology (1922—1966). Nistri-Lischi kiadó. Pisa. 1966. (A fényképet e történeti kötetből vettük át.) A vízellátás helyzete és távlati célkitűzései Magyarországon Dr. VITÁLIS SÁNDOR a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke Magyarország ivóvízellátása a második világháború előtt nagyon lesújtó, elmaradott helyzetben volt. Az összes lakosság 25%-a központi vízművel, 7%-a körzeti vívezetékkel és 68%-a csak kútvízzel volt ellátva. Az ország 56 városából 27 városnak volt központi vízműve, 6 városnak körzeti (részleges) vízvezetéke, és 23 város csak kútvízzel volt ellátva. A községek vízellátása még lesújtóbb képet mutatott. Az ország 3400 községéből csak 32 nagyobb községnek volt központi vízműve, 160 községnek körzeti (részleges) vízvezetéke, és 3208 köz« Előadásként elhangzott az „österreichische Vereinigung für das Gas- und Wasserfach" ülésén Kremsben 1969. május 14-én. ség vízellátása nagyrészt az egészségre káros ásott kutakból történt. (A 720 000-re becsült kútból csak 20 000 volt fúrt — artézi — kút.) A felsorolt adatokat az 1. ábrán szemléltetem. A második világháború után évekig a háborús károk helyreállításán fáradoztunk, s újabb vízművek építése, artézi kutak fúrása csak az 1948—1950. évek közt indult meg, de nagyobb arányú, tervszerű fejlesztés valójában az utóbbi 10 évben valósult meg. Ennek eredményeképp az ivóvízellátás helyzete az 1967. év végén a következőképpen alakult: Az ország lakosságának 30%-át központi vízművel, 21%-át körzeti vízvezetékkel és 49%-át kútvízzel látják el. A városok 18