Hidrológiai tájékoztató, 1970 június
Pammer Pál: 10 éves a Magyar Hidrológiai Társaság Nyíregyházi Csoportja
10 éves a Magyar Hidrológiai Társaság Nyíregyházi Csoportja Az évfordulók nemcsak az egyes emberek életében jelentenek ünnepet, hanem az emberi közösségeken belül is. Határkőhöz érkezett az MHT Nyíregyházi Csoportja, amikor fenállásának 10 éves évfordulóját ünnep'i. Tel intsünk vissza 10 év távlatából, milyen célkitűzések, milyen elgondolások hozták létre ezt a kis műszaki közösséget, mit sikerült már megvalósítani, s mit kell még tennie a továbbiakban? A körülöttünk rohamosan fejlődő élet, az ezen belül folyó műszaki, technikai forradalom, aggodalommal töltötte el a fiatal műszaki értelmiséget, olyan értelemben, hogy mit tegyen a lemaradás megelőzésére. A rendelkezésre álló lehetőségek közül egy önképzőkörhöz hasonló műszaki társaságon belüli továbbképzés mutatkozott a legrokonszenvesebbnek, ahol szellemi közösségben élhetünk az ország műszaki vezető szakembereivel. Ez a közösség azonban csak az egyik kívánság volt. Szinte hasonló igénnyel lépett fel a segítségnyújtás óhaja a társadalom felé, mintegy szakterületen belül működő szakmai kollektíva kritkai, tanácsadási szándéka. A műszaki értelmiség előtt nem volt ismeretlen az MHT munkája, közösségi élete. így hamar megindult a kapcsolatkeresés, először az MHT Debreceni Csoportján belül, majd a távolság és a koordinálási nehézségek miatt, önálló csoport alakulásával. Csoportunk a működési engedélyt a MHT főtitkárától 1960. év februárjában kapta meg, s az első nyilvános összejövetelt 1960. év március hó 14-én tartottuk az alakuló közgyűlést pedig 1960. október 28-án, 44 fő részvételével. Az MHT Nyíregyházi Csoportjának munkáját az első években elsősorban a műszaki értelmiség továbbképzése jellemezte, a vízgazdálkodás szinte minden ágában. A társadalmi igény, valamint az előadások látogatottsága fokozatosan kialakította azon szempontokat, amelyekkel Csoportunknak célszerűnek mutatkozott foglalkozni. Az egyik fő témakörnek az öntözés adódott, ami összefüggött Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdaságának fejlesztésével, gazdasági felemelkedésével. A fenti témakörben rendezett előadások, vitaülések felölelték a felületi árasztásos, valamint permetező öntözés legújabb eredményeit, a kutakból való öntözés lehetőségét, a víztartó rétegek vízföldtani ismertetését. Az öntözés lehetőségének kérdésével kapcsolatban foglalkoztunk még a vízfolyásaink tisztaságával, minőségi jellemzőivel, különös tekintettel azok NaCl tartalmára. Az öntözésben közreműködő műszaki szakemberek kezdeményezésére 1962-ben mezőgazdasági vízhasznosítási szakcsoport alakult. Ez a szakcsoport már aktívan közreműködött Szabolcs-Szatmár megye 20 éves öntözésfejlesztési programjavaslatának összeállításánál, majd megvitatásánál. Ugyancsak hathatósan közreműködött a szakcsoport a vízgazdálkodási keretterv öntözést érintő fejezetének összeállításánál és felülbirálatánál. Ebben az időszakban épült Szabolcs-Szatmár megyében a tiszabecsi és a tunyogi öntözőfőmű, állami beruházási hitelből. Ezen főművek bírálatánál, majd az öntözési propagandamunkában, tevékeny részt vállalt a szakcsoport. A belvizes időszak 1965-től 1967-ig, némi hanyatlást hozott a szakcsoport munkájában, de 1967-től ismét fokozódik a társadalmi aktivitása. Az elkövetkező években a IV. 5 éves tervvel kapcsolatos öntözésfejlesztés kb. 180 milliós állami beruházásnál mind szaktanácsadásban, mind az elképzelések társadalmi bírálatában komoly szerepe lesz a vízhasznosítási szakcsoportnak. Az 1964. évtől minden évben részt vett szakcsoportunk a Szabolcs-Szatmár megyei műszaki napok rendezésében, egy-egy időszerű előadással csatlakozva a rendezvény alapgondolatához. Első alkalommal Szászhelyi Pál vízügyi főigazgatóhelyettes „A vízhasznosítás helyzete és távlatai Szabolcs-Szatmár megyében" című előadásával kívántuk széles körben ismertetni az öntözésfejlesztés lehetőségeit. Az előadást követően egy hétig tartó fénykép kiállításon mutattuk be a múlt és jövő vízgazdálkodási helyzetét. A másik fő témakör, — amellyel nagyobb érdeklődést váltottunk ki mind a műszaki szakemberek,, mind a közéleti vezetők körében, — az ivóvízellátás és a szennyvízelhelyezés volt. Ez igény fokozott kielégítésére alakult meg a vízellátási és szennyvíztisztítási szakcsoport, az MHT Nyíregyházi Csoportján belül. A megye kommunális elmaradottságának felszámolása, de a távlati iparfejlesztési célkitűzések elősegítése is szükségessé teszi a vízellátás, szennyvízelhelyezés kérdésének megoldását. A víz-beszerzés területén nehézséget jelent az a körülmény, hogy a vízbő rétegek és a vízigényes helyek egymástól távol esnek, továbbá a helyenkénti nagy vastartalom. Ezért célszerű mind a községi, mind az egyéb vízművek létesítésével a mélyebb rétegek megcsapolása, s a központosított vas- és mangántalanítás biztosítása. A szennyvizek elhelyezésénél nehézséget okoz az állandó vízfolyások hiánya, vagy a vízhozam, sekély volta De még a nagyobb vízfolyások mellett elterülő települések szennyvízének elhelyezése is gond, különösen nyáron, a fürdési-üdülési időszakban. Kedvező lehető-égnek tartjuk — különösen a Nyírségben — a szennyvizeknek, öntözés útján való elhelyezését, s ebben £i tekintetben mind a csoport, mind a szakcsoport aktív propagandát fejt ki, kisebb-nagyobb sikerrel. A vízellátás terén mind a községi vízművek, mind az egyéb vízművek létesítése terén az utóbbi években nagyobb mértékű a fejlődés. Műszaki szakembereink részben az MHT Vízellátási és Hidrológiai Szakosztályának segítségnyújtása révén, részben a szakirodalom útján igyekeznek a legújabb megoldásokat alkalmazni. így került sor a vízműhálózatok tervezésénél az elektronikus számítási technika alkalmazására. A hálózatméretezés optimumának kikeresésével, komoly pénzmegtakarítást értek el műszaki szakembereink. A szennyvizeknek öntözéssel való elhelyezésére vonatkozóan több előadás hangzott el a külföldi tapasztalatok átadására. A fentiek is elősegítették a nyírbátori szennyvíz-öntözőtelep megépítését, s remény van arra, hogy kísérleti telep épüljön a demecseri Keményítő Gyár szennyvízének öntözéssel való elhelyezésére is. További célkitűzés Nyíregyháza város, és mindazon település szennyvízének öntözéssel való elhelyezése, ahol erre a talajadottságok lehetőséget nyújtanak. Részt kíván venni a szakcsoport a már megépült, vagy építés alatt álló oxidációs tavakkal történő szennyvíztisztítási megfigyelésekben is, a tárgyilagos műszaki álláspont kialakítása érdekében. A IV. 5 éves terv időszakában, de azt követően is, komoly társadalmi, szakmai kérdések hárulnak a vízellátási és szennyvíztisztítási szakcsoportra, ezért e szakcsoport erősítésére geológus, biológus és orvos szakemberek bekapcsolása szükséges. Az 1965—66—67. években jelentkező belvizes időszak fokozta az érdeklődést a bel- és árvizek keletkezésének okai. hidrológiai összefüggései iránt. Több előadás hangzott el ebben az időszakban az előjelzésre, a károk megelőzésére vonatkozóan. 184