Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

A XI. HIDROBIOLÓGUS NAPOK KERETÉBEN MEGRENDEZETT SZIKESVÍZI SZIMPÓZIUM ELŐADÁSAI - Csávás Imre: Rizstermesztés szikes talajainkon és annak hatása a természetes vegetációra

Rizstermesztés szikes talajainkon és annak hatása a természetes vegetációra " CSAVAS IMRE Szarvasi Állami Gazdaság, Szarvas A rizs — az emberiség egyik legősibb és legnagyobb jelentőségű kultúrnövénye — hazánkba még az európai országokhoz viszonyítva is későn érkezett meg, megfelelő helyét pedig a szélsőségektől sem mentes vélemények és ellenvélemények hosszú harca után csak napjainkban találja meg termesztett növényeink sorában. Ezért nem véletlen, hogy e különleges ökológiai igényő kultúrnövény hazai természtésével kapcsolatban még határainkon belül is sokszor találkozunk tájékozatlansággal, a külföldi vendég pedig legtöbbszőr meglepődik, ha hallja, hogy Magyarország néhány tájegységében a rizstermesztés mennyire kiterjedt és nagy súlyú növénytermesztési ágazat. A rizstermesztés története Magyarországon A magyarországi rizstermesztés eddigi történetében öt jellegzetes szakaszt különböztethetünk meg. Előtörténet Sokan valószínűsítik, hogy Magyarországon először a 17. század során, a török hódoltság idején próbálkoztak rizstermesztéssel a török katonaság megszokott élelmezésének biztosítása érdekében. Bizonyítható adataink azonban csak a 18 századból vannak, amikor is az ország elnéptelenedett déli részein Olaszországból betelepített családok próbálkoztak meg — otthonról hozott technikával és vetőmaggal — a rizstermesztéssel (Detta, 1724). A 18. és 19. században váltakozó szerencsével, de néhány száz hektárt meg nem haladó területen folytak a meg-megújuló rizstermesztési kísérletek, melyeket hivatalosan hol támogattak, hol pedig a malária és az elmocsarasodás veszélyére hivatkozva tiltottak a hatóságok. A terméseredmények a feljegyzések szerint néhány évben elérték, sőt meghaladták a 4 tonnát hektáronként, de sokkal gyakoribbak voltak a gyenge termések, amelyek még a ráfordításokat sem fedezték. A váltakozó siker oka elsősorban a hazai éghajlati viszonyokhoz mérten túl hosszú tenyészidejű külföldi fajták termesztése volt, emellett sok helyen a műszaki berendezés (öntöző- és lecsapoló csatornahálózat) sem volt megfelelő. Következetes kutató- és nemesítő munka (1927—1939) A kedvező időjárású években elért kiváló terméseredmények bizonyították, hogy Magyarországon adottak a lehetőségek a rizstermesztés széleskörű kiterjesztésére, de a kudarcok arra is rámutattak, hogy megalapozott kutató- és nemesítő munka nélkül nem • számíthatunk sikerre. 1927-ben a Földművelésügyi Minisztérium Országos Rizsbizottságot holott létre, majd a Szegedi Növénytermesztési Kísérleti Állomáson, valamint a Szegedi Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomáson széleskörű tudományos kutatómunka indult. 1932—1935 között Obermayer Ernő összegyűjtötte a világ legrövidebb tenyészidejű rizsfajtáit, és a 103 kísérletbe állított fajta közül kiemelte, majd szelektálta a Turkesztánból kapott, de eredetileg koreai származású Dunghan Shali fajtát. Ez a fajta döntő jelentőséget kapott a magyarországi rizstermesztés történetében. Megfelelően rövid tenyészideje ellenére bő termőképességű (magyarországi rekordtermése 11,2 tonna hektáronként), kiváló minőségű fajta, kezdeti fejlődése erőteljes és csírázásához viszonylag kevés hőt igényel. Sajnos, egy hátrányos tulajdonsága is van, amely később még sok gondot okozott: érzékeny a barnulásos betegségre (bruzóne), amelynek okozója a Piricularia oryzae nevű gombafaj. A megfelelő fajta kiválasztásával párhuzamosan folyt Somorjai Ferenc agrotechnikai kísérlet-sorozata, amellyel alapjában tisztázta a magyarországi rizstermesztés bizonyos tekintetben sajátságos termesztéstechnikáját (hazánkban ugyanis a palántázás helyett eleve a direkt vetés módszereit kellett előtérbe helyeznünk). A rizs talajtani vonatkozású igényeit 1930—1935 között Herke Sándor tisztázta. A mélyfekvésű, kötött szikes talajok már kezdettől fogva magukra vonták a rizstermesztéssel próbálkozók figyelmét, hiszen a szikesek rossz vízvezetőképessége és általában rossz vízháztartási tulajdonságai rizstermesztés esetében közömbösek vagy éppenséggel előnyt jelentenek. Köztudott volt a rizs meglehetősen jó sótűrő képessége is, de a külföldi adatok a hazai igen nagy agyagtartalmú szikesekre nem voltak adaptálhatók. Herke Sándor megállapította, hogy a szikes talajokban előforduló sók közül a rizs legkevésbé a Na és Mg szulfátra érzékeny, toleranciája a 0,5%-ot is eléri. A Na klorid már kisebb koncentrációban is csökkenti a termést, a rizs toleranciája csak 0,2%-ig terjed. Az említett sók azonban az esetek többségében a megengedhetőnél kisebb mennyiségben vannak jelen szikeseink talajában, a rizstermesztést legtöbbször a talaj Na karbonát (szóda) tartalma akadályozza. A rizstermést már viszonylag kis mennyiségű szóda is csökkenti, ha a szódatartalom (a talaj titrálási lúgossága alapján számolva) eléri a 0,08—0,1%-ot, a rizs már gyengén fejlődik, 0,13—0,15%-nál pedig el is pusztul. A kísérletsorozat legérdekesebb eredménye az volt, hogy a rizs csak a felső talajréteg szódatartalmára érzékeny, ha a feltalaj nem szódás és a felhalmozódási szint csak 15—20 cm-nél kezdődik, a rizs elég jól fejlődik. Eszerint a hazai szikeseink zömét kitevő degradált, savanyú szikeseken nagy arányokban lehetővé vált a rizstermesztés kiterjesztése. Gyors területi felfutás (1940—1955) A hazai éghajlati viszonyoknak megfelelő, aklimatizálódott fajta birtokában, megfelelő tudományos megalapozottsággal megindulhatott tehát a mélyfekvésű réti agyag, szolonyeces réti agyag és szolonyec talajokon az új rizstelepek építése, elsősorban a Tiszántúlon. A rizstermesztésbe vont területek jórészt csaknem hasznavehetetlen, száraz, szikes legelők voltak korábban, amelyek szántóföldi művelésre sekély termőrétegük és rossz vízháztartásuk miatt alkalmatlanok voltak. Degradált szikeseink feltalaja többé-kevésbé savanyú (ami a rizs szempontjából kedvező), a felső talajréteg sókat gyakorlatilag nem tartalmaz, még meszet sem. A meszet és nátriumkarbonátot tartalmazó felhalmozódási szint természetesen lúgos, de ha megfelelő mélységben (20—25 cm-nél mélyebben) helyezkedik el, a rizstermesztést nem akadályozza. A rizstermő terület a kezdeti sikerek hatására az 1940. évi 170 ha-ról 1955-ig 50 ezer ha-ra nőtt, ami példa nélkül álló felfutás a hazai növénytermesztés történetében. Sajnos, a rendkívül gyors területnövekedéssel párhuzamosan néhány fenyegető jelenség is mutat165