Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

A XI. HIDROBIOLÓGUS NAPOK KERETÉBEN MEGRENDEZETT SZIKESVÍZI SZIMPÓZIUM ELŐADÁSAI - Dr. Mairán Miklós: A magyarországi szikesek vertebrafaunája

4. Ponyi J. (1961): Az alföldi szikes vizek zoológiai kutatásának helyzete. Allatt. Közi. XLVIII/1—4. 117—124. Budapest. 5. Ponyi J.—Dvihally Zs.: Hidrobiológiái vizsgálatok a kisteleki Halastavon. Term. Tud. Kar Evkönyve. Szeged. G. R. Liepolt (1963/67): Limnologie der Donau I—IV. Stuttgart. 7. Sajó E.—Trummer A. (1934): A magyar szikesek. M. klr. Földmivelésügyi Minisztérium kiadványai. 2. sz. 487. Buda* pest. 8. Sebestyén O. (1963): Bevezetés a limnológiába. Akadémiai Kiad. 1—236. Budapest. 9. Zilch A.—Jaeckel A. (1960): Die Tierwelt Mitteleuropas. II. Ba

nd. Lief. 1. Erganzung. Mollesken. 1—294. Leipzig. A magyarországi szikesek vertebrataíaunája DR. MARIÁN MIKLÓS Móra Ferenc Múzeum, Szeged A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával működő szegedi Szikeskutató Csoport programja keretében 8 év óta rendszeresen foglalkozom a dél-alföldi szikesvizek herpetológiai és ornitológiai viszonyainak vizsgálatával. Megfigyeléseimet a tiszántúli Kardoskuti Fehér-tó és Kakasszék, valamint a DunaTisza közén elterülő Kunfehér-tó és a Dongér-tó nevű szikeseken végeztem. A következőkben röviden bemutatom e szikeseken élő Amphibia, Reptilia és Aves osztályokban kimutatott fajokat és ökológiai viszonyaikat. Foglalkozzunk először a herpetofaunával. A változó vízállású, szélsőséges éghajlatú szikes tavakon és környékükön a környezeti adottságok és ezekkel együtt az állati élet lehetőségei aránylag rövid időn belül szélsőségesen változnak. A szikes tóból, mocsárból egy évszak leforgása alatt poros, szikes, félsivatag alakul. Mindez rendkívül erős hatást gyakorol az amphibia és reptilia fajok számának alakulására. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg milyen jellemző fajok élnek az egyes biotópokban: A vízi és szárazföldi biotópok nagyjában zonálisan helyezkednek el. I. A pelágiális zóna rendszerint a legnagyobb terjedelmű. Ha a nyílt vízben nem él növényzet abban kétéltűek és hüllők csak átmenetileg tartózkodnak. Ha azonban a nyílt vizet úszó-hinár borítja érdekes másodlagos élőhelyet biztosít a Rana ridibunda Pali., Rana esculenta L. és Natrix natrix L. fajoknak. Nyáron ugyanis ez a növényzet, függetlenül attól, hogy alatta milyen mélységű víz van, hasonló környezetet nyújt állatainknak, mint a parton a szikes-mocsár. Az itt élő nagyszámú rovar a békák számára bőséges táplálékot jelent, a kétéltűeket viszont a siklók fogyasztják. II. A litorális zóna biotópjai a következők: 1. A szikes nádasban ezrével él a Rana ridibunda Pali., esetleg a Rana esculenta L. A gyékénnyel, sással keveredett nádszegényben számos Hyla arborea (L.) tanyázik. 1. A szikes-mocsárban találjuk legnagyobb számban a herpetofauna képviselőit, különösen tavasszal, amikor az amphibiák többsége gyülekezik itt a peték lerakásához. A két gőte faj: a Triturus vulgáris L. és a Triturus eristatus (Laur.) nyár közepéig él a szikesmocsárban. A víz kiszáradása után a tófenék iszapjába, vagy a part repedéseibe húzódnak le. A békák közül legnagyobb számban a Bombina bombina L.-t találjuk ittt. (A Kardoskúti Fehér-tóban a Bombina bombina var. viridis Marián változatot is megtaláltam). Az Emys orbicularis L-t csak a Kunfehértóból került elő. Az Alföldön kipusztulóban levő faj. 3. A szikes-mocsárrét időszakosan vízzel borított területén az asszociációk aránylag kis távolságon belül higrofilból xerofilba mennek át. Három „szárazföldi" békánk: a Bufo viridis Laur., Bufo bufo L. és a Pelobates fuscus Laur. szaporodik e biotóp csekély mélységű és viszonylag meleg vízében. Ivadékaik azonban, átalakulásuk után a víztől meglehetősen távol fekvő szárazabb területekre vándorolnak. E fajo^v tehát életmódjuk révén mintegy összekötőkapcsot képeznek a vízi és szárazföldi biotópok között. Ugyancsak a szikes-mocsárréten él kis számban a Rana arvalis wolterstorffi Fejérv. A szárazföldi biotópok közül a partmelléki füves terület érdekel bennünket. Kis számban él itt a Natrix natrix L.. A szikes tavak békafaunája jelentősen nagyobb számú vízisikló-populációt tudna eltartani, azonban a fa és bokor nélküli partok alig nyújtanak számára búvóhelyet, így természetes ellenségei erősen ritkítják. Ugyancsak csekély számban találjuk a Lacerta agilis L. és a Lacerta taurica Pali. gyíkokat. Az eddigi vizsgálatok eredményeként megállapítható, hogy a dél-magyarországi szikeseket 8 amphibia és 5 reptilia faj lakja. (Vagyis a hazai kétéltű fajoknak fele, a hüllőknek csupán egyharmada él a szikeseken.) E fajok mind eurytop fajok. Nem nátrofil fajok tehát, hanem széles ökológiai valenciájú szpecieszek. Az eurytop fajok közül is csak kevés tud a szikesek mostoha körülményeihez alkalmazkodni. Ez magyarázza meg a fajok kis számát. Szikeseinkre jellemző, hogy a reptiliák egyedszáma is rendkívül kicsi. Az amphibiák lárva alakjainak száma igen nagy. Amint azonban a tüdős stádiumba jutva kivándorolnak a víz védő környezetéből, szélsőséges ökológiai hatások alá kerülnek, amelyek gyérítik létszámukat. Az egyedszám csökkentésében legnagyobb szerepe a nyári szárazságnak van. A Rana és Discoglissida család fajai — amelyek a szikesek békapopulációjának nagy részét alkotják — különösen érzékenyek erre. Ha a vizek kiszáradása pete, vagy lárva alakban éri el a kétéltűeket menthetetlenül elpusztulnak. Nyári aszály idején az amphibia fajok legfőbb menedékét a tófenék és a partisáv mély talaj repedései alkotják. Alvásszerű állapotban töltik itt a veszélyes időszakot. Amint azonban a szubotimális környezeti feltételek — nagyobb eső, vagy talajvíz, emelkedésének hatására — javulnak, néhány óra alatt újra aktivizálódnak. Az áttelelés nehézségei is jelentősen hozzájárulnak az egyedszám csökkenéséhez. Az ősszel rendszerint kis mélységű szikes tavak vize erős teleken fenékig befagy. Azok az egyedek, amelyek nem tudtak elég mély iszaprétegbe húzódni elpusztulnak. Jelentős szerepük van e tekintetben a szikesen húzódó mélyebb árkoknak. Az egyedszámot csökkenti végül az az antropogén hatás, amelyet a tavak körül épített tanyák gyakorolnak a herpetofaunára: nagyszámú baromfi tizedeli állandóan az amphibia-reptilia populációt. A kétéltűek szikesvíz-tűrését jól szemlélteti a békalárvák alkalmazkodása. Ezek a sekély parti vízben élnek, mert itt optimális számukra a táplálék mennyiség és a víz hőmérséklete. Viszont éppen a parti víz a leglúgosabb (némely szikesen nyáron a pH érték 9,3 fok fölé is emelkedik). Ennek ellenére jól fejlődnek és átalakulnak. Ezzel szemben a halivadék ugyanilyen alkáli-tartalom mellett kipusztul. Így történt ez a Kunfehér-tavon 1960-ban is, amikor 10 mázsa halivadékot helyeztek a tóba és az szinte teljesen megsemmisült. A szikesek anyag és energia forgalmában jelentős szerepe van a herpetofaunának. Elsősorban a hatalmas mennyiségű kétéltű lárvára gondolunk itt, amelyek a vízimadarak eledelének egy részét alkotják. Gazdasági szempontból vizsgálva a herpetofaunát megállapíthatjuk, hogy annak tagjai túlnyomó többsé139