Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Vajnai Imre: Székesfehérvár város vízrendezésének múlja és jelene

1915. évi keltezéssel a vízikönyvi okmánytárban és a Fejér megyei Levéltárban anyagot találni. A levéltári anyagból meg lehet állapítani, hogy a Polgármesteri Hivatal sürgette a munkák végzését. 1916. évi keltezéssel panaszbeadványt őriznek, amely szerint a Gaja patak menti rétek a patak állapota miatt tönkremennek. A Kultúrmérnöki Hivatal válasza is megtalálható, türelmet kér a panaszosoktól, a háborúra hivatkozva menti a munkák késedelmét. Ebből az időből származó anyag a „Nagysósi dűlő" lecsapolása. Érdekes iratok a „Hosszúsétatéri dűlő" lecsapolásának okmányai. Meghozták az I. fokú határozatot, meg is kezdték a munkát, később mégis le kellett azt állítani, mert egyes érdekeltek megfellebbezték a határozatot, s az ügy egészen a Közigazgatási Bíróságig jutott, ahol végül is a fellebbezést elutasították. Az 1916ban elindult ügy csak 1921-ben fejeződött be. Belterületi vonatkozásban érdekes irat, s aránylag régi származású: 1875-ben jelenti a városi kapitány a Városi Tanácsnak, hogy március 10-én és 11-én bekövetkezett vízáradás alkalmával az ún. Hármashídnál önként jelentkezett munkások részére élelmet vásárolt, és azért 8 Ft 80 krajcárt fizetett. A két világháború között a külterületen folyó munkálatokat főképpen a Sárvízi Társulat és a Hosszúcsatorna-menti Vízhasználati Társulat látta el. Belterületi vonatkozásban a legemlítésre méltóbb tevékenység a várárkok beboltozása volt. Külön fejezetet érdemel a várárkok beboltozásának kérdése, története. Sajnos mind a hivatalos irományanyag, mind a műszaki tervanyag a háború pusztításai következtében nagyrészt megsemmisült, töredékek lelhetők fel. A várárkok beboltozása nem csatornázási, tehát vízelvezetési érdekből indult meg, hanem közlekedési érdekből. A hidakat építették egyre-másra az utak, utcák összekötése végett, majd szélesítették őket, mígnem itt-ott minimális közbenső szakasz megépítésével kialakult a csatorna. Ez magyarázza azt a körülményt, hogy a régi csatornák óriási méretűek, az akkori hídépítési gyakorlatnak megfelelően boltozottak, és a csatlakozó szakaszok méretben nagyon különbözőek, összehangolatlanok. Így alakult ki a mai Piac-tér nyugati végén a régi piac területe számára a Malom-csatorna nagy téglaboltozatú szelvénye, és a Rákóczi út alatti téglaboltozatú csatorna. Ezek lehettek a beboltozás kezdő lépései. Ugyanúgy alakulhatott ki a színház melletti Várkörút-szakasz hatalmas méretű boltozott csatornája. 1913ban megtervezték a Várkörút-csatorna hosszabb szakaszát, s ekkor már tipikusan csatornázási munkáról beszélhetünk. A méretek is sokkal kisebbek, már nem hidak meghosszabbításáról van szó. Először a Gagarin-tértől a Rákóczi útig terjedő rész készült el, majd jóval később a színháztól a strandig terjedő rész. Érdekességként megemlítem, hogy amíg az előző munkák esetében nem található ilyen utalás, addig a legutóbbi, vagyis a színház és a strand közötti szakasz építésénél a szomszédos telektulajdonosokat érdekeltként bevonták, és telekérték-növekedés címén jelentős hozzájárulást kellett fizetniük. 1935—37 között történt meg a Malom-csatorna lefedése a Piac-tértől a strand bejáratig. Ekkor már betont használtak építési anyagul, sőt az Ady Endre utca és a strandbejárat közötti szakaszon vasbeton födémet alkalmaztak. Ebben az időben már teljes hosszában megvolt a Piac-téri és a Vörösmarty-téri téglaboltozatos szakasz. A 30-as évek végén és a 40-es évek elején még a Várkörút-csatorna Népköztársaság úti szakaszán, a Jancsár-csatorna Balatoni úti szakaszán, és az Aszalvölgyi-árok vasútállomáselőtti szakaszán folytatódtak az ároklefedések. A várárkok maradványai ezeknek a munkáknak nyomán gyakorlatilag eltűntek az utókor emberének szeme elől. A felszabadulás a vízügyek vonatkozásában is döntő változást hozott. 1948-ban megtörtént a vízügyek államosítása, és az egységes állami vízügyi szervezet létrehozása. A vízrendezési munkálkodás azonnal egy nagyszerű létesítmény megvalósításával indult: a város árvédelmi rendszerének kiépítésével. A város nyugati peremkerületei nyitottak voltak a Gaja árvizei számára. 1940. március 15-én például a Gaja tavaszi árvize olyan területeket is elborított, amelyek előtte hosszú ideig nem kaptak vizet. A víz behatolt a Gellért utcába, a Rác utcába, a Tátra utca környékét elborítva a vastú és a Balatoni út közötti területet. A Kultúrmérnöki Hivatal még 1941-ben elkészítette a veszélyeztetett területek megvédésére az árvédelmi tervet. Ennek fő részei: a Gaja mederbővítése, a Gaja bal partján a Hármas hídtól a komáromi vasútig földtöltés létesítése, a Varga-csatorna bekötése a Jancsárcsatornába, és az utóbbin szivattyútelep létesítése. Nem vízügyi munka, de talán legfontosabb, a komáromi vasútvonal Gaja hídjának lényeges bővítése. Északról a város a „kereszttöltés" révén védett, a bal parti Gaja töltésnek a komáromi vasútvonalba való bekötésétől dél felé, egészen a Balatoni útig, a vasúti töltés látja el az árvízvédelmi töltés szerepét. A Jancsár-csatornán tervezett szivattyútelep feladata, hogy magas külső víz esetén zárt zsilip miatt felgygyülemlő csapadékvizeket átemelje a töltésen. A tervezett nagyarányú munka 1946-ban megindultés rövid idő alatt elkészült. 1956. márciusa az 1940-eset is meghaladó jeges árvizet hozott, amely csak nagy nagy nehézségek árán volt kivédhető. Utána a földtöltés 60 cm emelést és vastagítást kapott. A felszabadulást követő években sorra munka alá kerültek a székesfehérvári vízfolyások és lecsapolások. Az Aszavölgyi-árok alsó szakasza, majd a Felszabadulás-úti szakasz és mellékutcai árkai, a Vargacsatorna, Jancsár-árok, Maroshegyi-vízfolyás, néhány év leforgása alatt felújításra került. Ebben az időszakban ezeket a városi vízfolyásokat központi, állami hitelforrásokból lehetett ellátni. A vízrendezés helyzete ma Napjainkban kialakult városi beépítettség és közművesítés a vízrendezés helyzetét részben meghatározza, részben jelentősen befolyásolja. A mai vízhálózat, a csapadékárok és csapadék csatornarendszer, valamint egyéb vízrendezési létesítmények legcélszerűbben fontosságuk és nagyságrendjük sorrendjében ismertethető. Mélyépítési létesítmények felsorolása következik, mégpedig olyanoké, amelyek megelőzés szándékával épültek. Állandó jellegű művek ezek, üzemelésük időszakos, vagy legalábbis az idők folyamán nem egyforma terhelésű. A vízrendezések gerincét képező fővízfolyások hálózata, az úgynevezett befogadók, jelentik azt az ágasbogas nagy törzset, amelyen a városban levő valamennyi kisebb rendű vízrendezési mű támasztékot, létalapot nyer. Ezek a fővízfolyások sorra a következők. 107. ábra. Gaja patak A város területére hulló csapadék túlnyomó többségét a Gaja patak vezeti el, miután a reá támaszkodó mellékvizek vízrendszere azokat öszegyűjtötte. Az 598 km

2 vízgyűjtő területű nagy patak természetesen a távolabbi bakonybeli forrásvidékről és felsőbb folyásáról származó vizeket is szállítja. A közelmúlt években a Vízügyi Igazgatóság a Gaja patak medrét korszerű méretekkel szabályozta. Jelenlegi emésztőképessége Székesfehérvár határában 35 m

3/mp. A Gaja patak néhány km-re a várostól délre, Sárszentmihály határában a Nádor-csatornába ömlik. Aszalvölgyi csatorna A város egyik igen fontos és nagyon sok gondot okozó befogadója. 72 km

2-es vízgyűjtőterülete szinte 100 %-osan Székesfehérvár határában van, ebből belterület kb. 12 km

2. 00