Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

Mátrai István: A Kiskörei Vízlépcső szerepe a Tiszavölgy vízgazdálkodásában

vetkeztében a vízelosztás központja és jelentősen növeli a hasznosítható készleteket. Ami a hegyvidéki távozások lehetőségeit illeti, a rendelkezésre álló adatok alapján tájékoztató vizsgálatok folytak a Tiszavölgy felső szakaszán megépíthető tározók felhasználását illetően. A hegyvidéki tározók komplex rendeltetésű művekként kerültek vizsgálatra, amelynek során árvízvédelmi, öntözési és energetikai tározást kellett összhangba hozni. A különböző vízgazdálkodási érdekek egyeztetése során ellentétes érdekek jelentkeztek. Így pl. jobb energetikai mutatók és a téli energiatermelés érdekében a vizeket nem a nyári öntözési időszakban, hanem télen volna kívánatos leengedni, ami csökkenti az öntözési felhasználás lehetőségét. Kedvezőtlen száraz évek egymásutánja esetén az egyes ágazatok érdekei nem hangolhatok össze megfelelően. Nem lebecsülendő hátrány a tározók és a felhasználási terület nagy távolsága, amelynek során jelentős vízveszteségek állnak elő a folyómederben, így a hasznosítható víz is csökken. A dombvidéki tározók jelentős szerepet játszanak a vízgazdálkodásban. A tiszavölgyi összes gazdaságosan kiépíthető kapacitás 300 millió m

3-re tehető. Szerepük inkább helyi jelentőségű, a nagyobbak gyakran ipari és ivóvízellátási célt szolgálnak. Részletes vizsgálatok folytak a síkvidéki tározókat illetően is. A síkvidéki tározókra alkalmas területek elsősorban a Hortobágy vidékén találhatók. A lehetőségek nagyok, sok 100 millió m

3 víz is tározható, esetleg többfeladatú művekként kialakítva, amelyeknél a tározó az öntözővíz tározásán kívül belvíztározóként és részben halastóként is felhasználásra kerülne. Az elkészített vázlattervek alapján mintegy 25 tározóban összesen 790 millió m

3 víz tározása volt előirányozva. A tározók az öntözési igényen kívüli időszakban októbertől májusig kerültek volna feltöltésre, elsősorban a Tiszából. Mintegy 300 millió m

3 hasznos öntözővíz lett volna biztosítható, a párolgás veszteségen kívül megmaradó többi víz a tógazdasági igények fedezésére és a Körösvölgyi öntözővizek pótlására szolgált volna. Ez a síkvidéki tározási rendszer aránylag jelentős nagyságú, mintegy 30 000 ha mezőgazdasági területet venne igénybe. Az 1 m

3 vízre eső tározási költség is 3,5—4 m

3-re becsülhető. Üzemi szempontból is eléggé hátrányos a síkvidéki tározás tekintve, hogy igen nagy hosszúságú töltések védelmével és biztosításával kell számolni. Nagyobb területű tavaknál pedig jelentős költségeket okozna a szélvihar keltette hullámok elleni védekezés, különösen, ha a szélnek hosszabb nekifutási felület áll rendelkezésre. A szivattyús tarozás változatban a tiszai hullámtéren a töltések között kialakított tározó részben gravitációs úton, részben pedig szivattyús emeléssel került volna megtöltésre. A következő vízpótlási változat a Duna vizének a Tiszába való átvezetése. Ismeretes, hogy a Duna a Tiszához képest rendkívül bővizű és a nyári öntözési időszakban különösen kedvező nagy vízhozama van. Így kézenfekvő a Dunából a Tiszába való átvezetés annál is inkább, mivel a Duna vizének jövőbeli felhasználása a Tiszánál sokkal kisebb mértékben növekszik. Az öntözési idényben a Duna mértékadó 80%-os vízhozama 2000 rn

3/s körüli értékű, még az öntözési időszak végén is kereken 1400 m

3/s, tehát mintegy nyolcszorosa a Tisza hasonló hozamának. A mostani fejlettebb műszaki eszközökkel és gazdaságosabb nagyteljesítményű építőgépekkel a két folyó közötti távolság nem jelent nagy költséget. A Duna— Tisza közötti összeköttetés már évszázados gondolat, különböző korokban különböző mértékadó igények figyelembe vételével, sokféle változat született. Régebben elsősorban hajózási érdekből kívánták a két folyót összekötni, más terveknél a vízerőhasznosítás is jelentős szerepet kapott, míg az öntözővíz-utánpótlás csak a legújabb időkben került előtérbe. A legkedvezőbb megoldás a Kerettervben is előirányzott többfeladatú megoldás, amelynél egyaránt kielégítésre kerülnék az öntözés, hajózás és vízerőtermelés érdekei. A költségeknek a három fő hasznosítási ágazatra történő bontása esetén a következőkben tárgyalandó hullámtéri tározáshoz hasonló, kedvező gazdasági mutatók adódnak 1 m

3 Tiszavölgybe átvezetett víz fajlagos beruházási költségét illetően. A fokozatosan, összesen 4 ütemben kiépítendő Duna—Tisza csatorna —, leszámítva a Duna völgyében a csatorna első szakaszából ellátandó öntözéseket — mintegy 150 m

3/s vízmennyiséget szállít majd a csongrádi bögébe. Az átvezetett víz megfelelő hasznosításának előfeltétele a Kiskörei Vízlépcső után megvalósítandó Csongrádi Vízlépcső megépítése, így ez a vízpótlás csak a Tisza csatornázás legfontosabb műveinek az elkészítése után jöhet szóba. A tározást illető vizsgálataink a legutóbbi években arra az eredményre jutottak, hogy a legkedvezőbb és leggazdaságosabb a további vízlépcsőknél, így elsősorban a Kiskörei vízlépcsőnél egy újabb tározási megoldás bevezetése. A megoldás lényege az, hogy gyakorlatilag síkvidéki tározókat építünk, azonban nem távol a Tiszától és sok 100 km csatornahálózat felhasználásával, hónapokon át töltjük meg azokat, hanem közvetlenül a Tisza medrében, a Kiskörei Vízlépcsőhöz csatlakozó töltések között levő hullámtér felhasználásával tározunk, egy magasabb tavaszi duzzasztási szint előállításával (1. és 2. ábra). A tiszai tavaszi árvizek a legszárazabb időszakban is minden évben biztonsággal szolgáltatják a tározáshoz szükséges vízmennyiségeket. Az árhullámok idején lefolyó víztömegek egy részét visszatartva, azokat a nyári vízigények pótlására felhasználjuk. A tározók megtöltése rövidebb, 1—2 heti időszakot igényel, megfelelő hidrológiai előjelzés útján szabályozható, így a 20 fg, - hegy vidéki tározók <U fa) - -a/ S-S || 1=1 £ Kiskörei: tározó— ííu H 'síkvidéki tározók I .1 I

. I

. . I

, -dombvidéki tározóktarozás árvízvédelmi —gátak között-fv 1000 500 200 100 50 20 10 5 2 1 millió m

3 tározási kapacitás 3. ábra. Különböző tározók beruházási költségei 112