Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Vendl Aladár: Régi elgondolások a felszíni és felszín alatti vízről

7. ábra. A földkialakulás szakaszai, Thomas Burnet szerint A = tűzmag; B = földtömeg; C = mélyvíz (abyssus); D — külső kéreg, öntött vasgolyó lehűlését tanulmányozta s megfigyeléseiből számította ki ezt az időtartamot. A következő második időszakban, amely kb. 35 000 évig tartott, a földkéreg alakult ki a folytonos lehűlés következtében. A kéreg felületén a nem egyenlő mértékű összehúzódás s gázok eltávozása miatt nagy — de a földgömb nagyságához képest jelentéktelen — bemélyedések és kiemelkedések képződtek. A kéreg repedései megteltek szublimálódott ásványokkal és fémekkel. Végül a megszilárdulás a mélységben is végbement egészen a középpontig. 8. ábra. Eszményi metszet John Woodward szerint A harmadik időszakban, ami 15 000—20 000 évig tartott, a föld már annyira kihűlt, hogy a víz folyékony állapotban lecsapódott s a föld felszínét befedte. Az eleinte még forró víz a kőzeteket megbontotta s „palákká" alakította át, amelyek párhuzamos rétegekben rakódtak le a víz fenekére. Ugyanígy rakódtak le a márgák s homokkövek a víz fenekére. Igen sok állat élt a tengerben és ezek maradványaiból képződtek a mészkövek. A tengervíz állandó további lehűlése miatt a régi időszakok több állata kihalt. Az óceán betörése a föld alatti üregekbe és járatokba mindig több területet tett szárazzá, a szárazon trópusi növényzet alakult ki. Az akkori növények maradványai megtalálhatók az akkori kőszén telepekben. A negyedik időszakban (mintegy 500 év) megkezdődött a vulkánok működése. A kitöréseket az idézte elő, hogy a bejutott víz a forró föld belsejével találkozott, továbbá, hogy éghető anyagok felhevültek. Az ötödik időszakot nyugalom jellemzi. Az egyenlítő alatt még forróság volt, az északi területeken elefántok s más nagy állatok éltek, további lehűlés után az állatok egy része mindinkább dél felé vándorolt. A hatodik időszakban kialakult a tenger és a szárazföldek mai helyzete és végül megjelent az ember. Abraham Gottlob Werner (1749—1817) úgy gondolta, hogy az összes kőzetek s maga az egész föld is vizes oldatból keletkezett. A legrégibb kőzetek kristályosodásakor még nem voltak élőlények. A későbbi kőzetek a tengerek kémiai és mechanikai lerakódásaiból állottak elő s állatok maradványait zárták magukba. Ezek a kőzetek rétegekben rakódtak egymásra, arrtelyek eredetileg vízszintesek voltak. Később dőlt helyzetbe kerülhettek üreges beszakadások következtében. A föld területét több helyen víz öntötte el, vízözön módjára. Wernert és követőit neptunistáknak nevezték, mert minden jelenséget a vízzel igyekeztek összekapcsolni. A vulkáni jelenségeket Werner helyi tűzvésszel magyarázta. Az érctelérekről azt gondolta, hogy felülről, hasadékokon át beszivárgott vizes oldatokból kivált anyagokból jöttek létre. A tengervíz állásának magassága szerint szigetek és szárazulatok keletkeztek. Ezeknek felszínét a víz pusztító hatása módosította. A neptunistákkal szemben állottak a plutonisták: Alexander von Humboldt és Leopold von Buch, mindketten Werner tanítványai és főként James Hutton (1726—1797). Hutton kifejtette (Theory of the earth, 1788. II. kiadás 1795), hogy a víznek a szerepe rendkívül fontos: a homok, agyag, konglomerátum a szárazföldi kőzetek törmelékéből, a mészkő tengeri állatok maradványaiból 22