Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Vendl Aladár: Régi elgondolások a felszíni és felszín alatti vízről

5. ábra. Meleg források keletkezése, Athanasius Kircher szerint A = föld alatti tűzfészek; B = föld alatti vízmedence. 6. ábra. Tengeráramlások az Északi-sark körül, Athanasius Kircher szerint ízű és annál sósabb, minél közelebb van a forrás a tengerhez. A dán Nicolaus Stenson (Steno, 1638—1687) megfigyelései alapján helyesen értékelte a vízből leülepedett anyagból képzett réteges kőzeteket. Toscanaban végzett megfigyelései alapján bebizonyította, hogy a kőzetrétegek leülepedett anyagból képződtek. Ez a leülepedett anyag eredetileg lágy volt s később keményedett meg. Megállapításai megvetették a földtani rétegtan alapját és hangsúlyozták a víz, elsősorban a tengervíz fontosságát az üledékes kőzetek képződésében. Thomas Burnet nézete szerint (1681) a föld a folyékony káoszból keletkezett. Később ennek szilárdabb és nehezebb részecskéi a tömeg közepén gyűltek össze, a víz részecskék az első, a levegő részecskék a második burkot alkották. Azután a folyékony részben szilárd részecskék váltak ki, ezek úsztak a víz felszínén, majd ezek a levegőben levő porral együtt a mélybe süllyedtek a vízben. A víz lejutott a földmagig. A por a sűrű folyadéktömegig, ami állandóan sűrűsödve végül a látható földfelszínt alkotta s a sok portól megszabadulva a levegő-szféra megtisztult. Burnet szerint tehát a legbelső rész egy tüzes mag, amely körül a „földtömeg" helyezkedik el. Ezután következett kifelé a mélyvíz (abyssus) és végül a külső földréteg hegyek nélkül (7. ábra). A napsütés megszárította a külső kérget, amelyben repedések keletkeztek, és végül földrengés hatására az összetöredezett földkéreg beleszakadt a mélyvízbe. Ennek következtében hónapokig tartó áradás állt elő. Végül a víz magassága csökkent, és az egykori abyssus víz a tengereket és a föld alatti víztömeget alkotta. Az összetöredezett külső földkéreg némely részei dőlt helyzetbe kerültek, más részek szintesen maradtak: így a felszínen hegyek, völgyek és síkságok állottak elő. A kéregben üregek maradtak meg, amelyek vízzel teltek, némelyikük azonban száraz maradt. A barlangszerű üregekbe bezárt gőzök okozzák a földrengéseket és a tűzhányók feltörését. Barlangüregek beszakadásával szigetek tűnhetnek el. John Woodward (1665—1722) szerint a föld közepe óriási vízgömb, amelyet a tengerekkel csatornaszerű járatok kötnek össze. A szilárd földkéreg ráfeszül a vízgömbre, megrepedezett, széttörött s előállt a vízözön, amelynek vize a felszíni kőzeteket és a „földféléket" oldotta. Az adott anyag részecskéi eleinte a vízben voltak, később leülepedtek rétegek alakjában, amelyek később megszilárdultak (8. ábra). Eredetileg a rétegek vízszintesek voltak, később sülylyedtek és emelkedtek s így képződtek a hegyek, völgyek s a tenger feneke. Gottfried Wilhelm Leibniz (1646—1716) Descartes elgondolásából indul ki: a föld eredetileg a naphoz hasonló izzó test volt, amelynek felülete lassan salakosodott s később az első kéreg képződött, amely alatt a föld magja még mindig izzó volt. A víz eredetileg gőz alakjában helyezkedett el a föld felszínén, később a lehűlés közben a gőz lecsapódott a felszínre s ott sókat oldott fel. A föld belsejében általános lehűlés következtében üregek képződtek s ezek beszakadása folytán a kéreg felszínén egyenetlenségek álltak elő. A víz a mélyedésekbe húzódott s ott belőle üledékek rakódtak le, amelyek később megkeményedtek. A tűzhányóból kifolyt és kiszórt anyagból is kőzetek keletkeztek. Eredetileg a föld felszínét víz borította; a szárazulatok kiemelkedése valószínűleg úgy jött létre, hogy a víz egy része földalatti üregekbe húzódott vissza. Louis Leclerc Buffon (1707—1788) szerint egykor egy hatalmas üstökös ütközött össze az izzó nappal s annak egy részét az ütközés folytán leválasztotta. A levált részek mind azonos irányban mozogtak a nap körül s egyúttal saját tengelyük körül. Ezek egyike a föld, amely még 2936 évig izzón folyó volt. Buffon megolvasztott 21